A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-08-26 / 35. szám
HÉTINTERJÚ Munkát? Kenyeret? Nyáron talán nem annyira nyomasztó a munkanélküliek élete, hiszen megnő az alkalmi munkák lehetősége, több időt igényel a kert... ám üdülésre, családi nyaralásra nemigen telik annak, aki a munkanélküli segélyből kénytelen — ha csak átmenetileg is — megoldani önmaga és a családja létfenntartását. Nyáron a legtöbb ember (ki-ki pénztárcája szerint) valamiképpen csak megvalósítja az egy-két hét kikapcsolódást, amikor együtt lehet a család és a napi gondok — ha csak rövid időre is — de "látótávolságon" kívülre esnek. Persze akadnak jócskán olyanok is, akik — míg más nyaral — a munkaügyi hivatalban állnak sorban, s reménykednek... hátha... hátha akad valami nekik való... nyugdíjas állás... Eredetileg ezekkel az emberekkel szerettem volna szóba elegyedni, ám a Nagymegyeri Körzeti Munkaügyi Hivatalba ügyfélfogadás után érkeztem. A hivatal igazgatója, Rácz Gyula mérnök szívélyesen fogadott, s rögtön "előlegezett" nekem egy majdani lehetőséget az elképzelt beszélgetésemhez. Be kell azonban vallanom, hogy az igazgató számos olyan érdekes dolgot vetett fel, amelynek ismeretében árnyaltabb kép alakulhatott ki bennem mindarról, ami a munkaügyi hivatalban és "holdudvarában" történik. Megtudtam tőle, hogy a megyeri körzeti munkaügyi hivatal vonzáskörébe még tizenkét község tartozik, köztük Csilizköz, Ekecs, Nyárasd, Aiistál és Bögellő körzetekkel, s hogy a munkanélküliek száma nyár elején 2534 volt, ami a munkaképes lakosság 24,65 százaléka a körzetben, úgyhogy jócskán meghaladják e téren a járási átlagot, a 20—21 százalékot. — Itt aztán dicsekedni nemigen lehet — csúszik ki a számon, ám Rácz Gyula rögtön replikázik: — Egy icipicit azért, mindezek ellenére, hadd dicsekedjem. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk a környék munkaadóival, mind az állami, mind a magánszférából. S azt is el kell mondanom, hogy az utóbbi két-három hónapban sok szabad munkahellyel tudunk "manipulálni”. — Az imént említett jelentős százalékot vajon milyen emberek alkotják? Főiskolát, középiskolát végzettek vagy szakképzetlen emberek? — A nyilvántartottak 55—57 százaléka nő, ám nagy a fiatalok és az ún. "aktív" korban lévők száma is. A főiskolát végzettek közül csupán tíz, a középiskolát befejezettek sorából több mint nyolcszáz egyént tartunk számon, s ugyanilyen sokan vannak azok, akiknek alapiskolai a végzettségük. Persze egy kicsit módosul a kép, ha a nyilvántartás idejét vesszük tekintetbe, ugyanis a legnagyobb csoportot a hat-hét hónapot túllépő munkanélküliek képezik, ami sajnos 1864 embert jelent, s ez túlhaladja az összes munkanélküli számának az ötven százalékát. — A statisztikai számok sokszor igen érdekes összefüggéseket sejtetnek... Ön hogy látja? Hat hónap alatt mennyire lehet elhelyezkedni egy olyan helyen, mint Nagymegyer és környéke? Bár az imént említette, hogy az utóbbi hónapban gyarapodott a szabad munkahelyek száma! Kérdéses persze az is, hogy egy-egy munkanélküli mennyire tudja magát átképezni, mennyire tud egy számára teljesen idegen munkát, foglalkozást elvállalni. Tehát nyilván ez is szerepet játszik a munkaerőpiacon, a kereslet-kínálat viszonyában. Van, aki bármilyen munkát elvállal, csak dolgozhasson, ám bizonyára van olyan ember is, aki kivárja a hat hónapot, hogy esetleg később szociális segélyhez jusson... — Valóban így van. Ám ha a kérdés elejéhez térnénk vissza, különbséget kell tenni a szakképzett és a képesítés nélküli munkanélküli között. Természetesen az első kategóriába tartozók elhelyezkedési lehetősége sokkal nagyobb. A legnagyobb gondot mégis az jelenti, hogy a körzetben lévő állami vállalatok új munkahelyet nem létesítenek, és szabad munkahelyeket sem ajánlanak fel, hiszen a gazdasági szorítások miatt inkább elbocsátanak. A magánvállalatok, vállalkozások száma aránylag megfelelő, ám a munkahelyeket családtagokkal, ismerősökkel népesítik be. A beszélgetésünk elején emlegetett szabad munkahelyek jelentős része rövid ideig tartó munkaviszonyt jelent az érdeklődőknek, ám mi ennek is örülünk. Ezek szezonjellegű munkák... — Sokak számára ez nem megoldás, a legtöbb ember úgy gondolkodik, hogy egy-két hónapra nem éri meg munkába állni... — Nem egészen értek egyet ezzel... Elismerem, hogy itt a városban és a környéken nem könnyű elhelyezkedni, s ún. nyugdíjig tartó állások szinte nincsenek is, azonban éppen ezért meg kellene becsülni minden adódó lehetőséget. A munkanélküliek körében sokszor téves felfogást és hozzáállást tapasztalunk, nevezetesen azt, hogy ők a segítséget szinte kizárólag tőlünk várják. — S milyen mértékben várhatnak segítséget? — Sajnos korlátozott mértékben, mivel 2500 munkanélkülivel havonta nem tudunk alaposan foglalkozni... — Hány embernek tudnak mondjuk havonta munkaközvetítéssel munkát ajánlani? — A hivatal alkalmazottjai közvetlenül mintegy száz-százhúsz embernek tudnak munkát ajánlani... bár én személy szerint azt várnám a nyilvántartott munkanélküliektől, hogy saját maguk érdekében aktívabbak legyenek, és elsősorban ők próbálkozzanak munkát találni maguknak, vagy legalább utánanézni a tőlünk kapott "tippeknek”. Azt is szem előtt kell tartani, hogy minden munkaadó a lehető leggyorsabban szeretné a szabad munkahelyet betölteni, s emiatt a mi hivatalunk közbeiktatása a folyamatba, sokszor időveszteséget jelent. 12