A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)

1994-08-19 / 34. szám

Múltidéző A honfoglalás és a megtelepedő magyarság alkották a „bőség“-el, s általában a fő fol­­yókra merőlegesen váltogaták téli és nyári szállásaikat, vagy a kisebb folyópartok men­tén vándoroltak a folyás irányában és vissza. Mind az „urak“, mind a „bők“ katonai kísé­retükkel ellenőrizték az „ín“-nek nevezett közrendűek általában folyóparti szállásait, vagyis az „ínség“-et, és az „ühegy“-nek ne­vezett fogoly rabszolgák különböző szolgál­tató településeit. Helynevek alapján figyelemmel tudjuk például követni Árpád és fiainak megtelepe­dését a Duna két partján Csepelszigettől a Mohácsi-szigetig. Kurszán kündü téli szál­lása a későbbi Buda felett, Aquincum rom­jainál volt, a nyári pedig a Csallóközben; neki tehát a Budától északra eső Duna-sza­­kasz jutott, amit Kurszág 904-ben bekövet­kezett halála után Árpád vett birtokba. De tudunk más „urak“ és „bők“, vagy ahogy krónikáink nevezik őket „ vezérek“ partsza­kaszairól, ill. téli és nyári szállásairól is. A magyar társadalom összetételére a hon­foglalás kori temetők képe alapján is követ­keztethetünk. A népesség legkisebb egysége a mai értelemben vett „kiscsalád“ (szülők, gyerekek) volt, kik köznépi temetőkbe te­metkeztek, általában az egész falu, tehát több család egy temetőbe. Ismertek azon­ban a „nagycsaládot“ mutató temetők is, ezek általában már mellékletes (ruhadísz, öv stb.) sírok, és az inkább állattartással fog­lalkozók temetőhelyei. A magányos lovassí­rok igen gazdag melléklettel a „bő“-ket vagy „úr“-akat foglalták magukba. A társadalom élén a kazár államberende­zés örökségeként két fejedelem (gyula, kün­dü) uralkodott, a hét törzs (Nyék, Megyer, Kürt-Gyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi) pe­dig törzsszövetséget alkotott. A csatlakozott három kabar törzs felett a vezérlő fejedelem legidősebb fia (895 körül Levente) uralko­dót. Kurszán kündü halála után Árpád kezé­ben összpontosította a törzsszövetség veze­tését mint nagyfejedelem, a gyula méltóság vesztett szerepéből (a hagyomány szerint Tétény-Töhötöm volt a gyula). A harmadik országos méltóság a harka volt, nagyon való­színű bírói szerepet töltött be. A gazdaságra a félnomád állapot volt a jellemző, vagyis a legeltető nagyállattartás (ló, szarvasmarha, juh) mellett az intenzív földművelés, sőt kiegészítő gazdasági tevé­kenységként a halászat is jelentős szerepet játszott. A honfoglaló magyarság társadal­mában tehát magában voltak meg a letele­pedés föltételei, a kereszténység fölvétele rögzítette a kialakulóban levő társadalmi hierarchiát, s ez vezetett aztán az államala­pításig. Ezért nem jutott a magyarság a tel­jesen nomád népek (szarmaták, hunok, ava­rok, besenyők) sorsára. KOVÁCS LÁSZLÓ KÉRDÉS: Mit jelent az úr, a bő és az in fogalma? Mit jelent a félnomád társadalmi és gaz­dasági állapot? A honfoglalást politikatörténeti és hadtörté­neti szempontból már figyelemmel követ­tük, de még nem szóltunk gazdaságtörténeti és társadalomtörténeti hatásáról. Tulajdon­képpen arról, hogy a magyar társadalom mi­lyen módon vette igazán birtokába ezt a te­rületet, hogyan, milyen rend szerint telepe­dett meg, s milyen gazdasági tevékenységet folytatott a honfoglalás után. Ä magyar társadalom mai ismereteink szerint a honfoglalás idején már nem volt nomád társadalom. Az a kép, amit a honfog­laló magyarságról a nyugati világban alkot­tak, s amit a romantikus magyar történetírás is előszeretettel hangsúlyozott, hamisnak bi­zonyult. A külországokban kalandozó ma­gyar lovasok láttán a magyarságot szabad harcosokból álló nomád népnek vélték (azonosítva őket a szkítákal, hunokkal, ava­rokkal), holott ez a kalandozó lovasság a magyar népnek csupán a harcos rétegéből és a magyarokhoz csatlakozott katonai se­gédnépekből állt össze, s e középréteg alatt ugyanúgy alávetett közrendűek és fogoly szolgák tették ki a nép zömét, mint bármely rétegzett kelet-európai társadalomban. A hon elfoglalása, vagyis a megtelepedés bizonyára a társadalomban meglévő hierar­chia szerint és a gazdasági tevékenység érde­keinek egyeztetése alapján történt. Nem tudjuk ugyan kijelölni ma már a törzsek le­telepedési területét; erre a törzsnevekből származó helynevek alkalmatlanok, mert időben későbbi kort tükröznek. Jóval alkal­masabb a személynevekből származó hely­névanyag a letelepedés módjának vizsgála­tára. A törzsek előkelői, akiknek neve az „úr“ volt, s fegyveres kíséretük által ellenőrzött területük az „uruszág“, a megtelepedéskor folyópartot választottak, amely mentén a fo­// Honfoglaláskori női viselet különböző sírleletek alapján elképzelt vázlata lyás irányában, illetve vissza vándoroltak, ellenőrizve az uralmuk alá tartozó közren­dűek, valamint a szolgáltató népek települé­seit, illetve a vámhelyeket a folyókon, uta­kon, mely egyik jövedelemforrásuk volt. A „bő“-nek nevezett nemzetségi előkelők

Next

/
Thumbnails
Contents