A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-08-05 / 32. szám
MINERVA HÉJ H a állatkertben látjuk, fogalmunk sem lehet hihetetlen kecsességéről, szédületes teljesítményéről. Testének felépítése aerodinamikai csoda. Két másodperc alatt éri el a 70 kilométeres, öt másodperc alatt a 120 kilométeres óránkénti sebességet. Rugalmas gerincével hét és fél méteres ugrásokra képes. Szíve erőgép, hallatlan gyors erőfeszítésre alkalmas, lélegzete percenként hatvanról százötvenre gyorsul a vágta alatt. Igaz, csak rövid ideig bírja. Ha négyszáz méteren belül nem képes elkapni zsákmányát, kifullad, és kezdheti elölről. De azért jó vadász: találati eredménye negyvenszázalékos. Szülőhelyén, afrikai vadvédelmi parkokban tapasztalt kísérő nélkül a turista rá sem találhat. A táj végtelen száraz síkság. Néhol tüskebozót, tövises akáciák — különben csupa sós homok és két és fél millió éve kiszáradt tenger feneke. A gepárd kölykeivel ott fekszik valamelyik bozót A e p á r d TÉVES HIEDELMEK A KULLANCSRÓL Elterjedt helytelen nézet, hogy a kullancsok a fákon függenek, onnan ejtik le magukat áldozataikra, tehát egy széles karimájú kalap megvéd tőlük. Ezzel ellentétben a legújabb megfigyelések szerint a kullancsok a fűben és az alacsony bokrokon várakoznak, a fűszálakon és levelek fonákján csüngenek, ezért nem láthatóak. Ha valaki végigsúrol jártában egy növényt, a kullancs szőrös lábai beleakadnak a kar, a láb bőrébe, s onnan másznak észrevétlenül a térdhajlatba, combhajlatba, a hónaljba vagy a mell alá. Ezek a helyek ugyanis kellemesen melegek és védettek. Mindebből következik, hogy a kempingnadrágban, sortban túrázók könnyű prédái a veszélyes vérszívóknak. Mi a megoldás? Ne menjünk a zöldbe? A megelőzés, a védekezés korántsem ezt jelenti. Megfelelően zárt öltözettel, a nadrágszárra feltűrt harisnyával, térdzoknival, amúgy tiroliasan, "vadászosan" öltözve megóvhatjuk magunkat a támadóktól, de a napi természetjárás után ajánlatos nagyvizitet tartani magunkon és társainkon. Ha kullancsot találunk a bőrünkben, sose tépjük ki szabad kézzel, minden esetben csipesszel fogjuk meg a rovar fejrészét, torát. Ne a potrohát ragadjuk meg, mert szorításunkkal az állat középbelében élő kórokozókat véráramunkba préselhetjük. Óvatosan fordítsuk hátára a rovart, enyhe csavaró mozdulattal, lassú, egyenletes húzással elfárasztva húzzuk ki. Előfordulhat, hogy a szigonyszerűen végződő fogazott szívószervben végződő fej beleszakad a sebbe. Ettől ne ijedjünk meg, mert a korábbi elgondolásokkal ellentétben a bennmaradt fej nem okoz különösebb bajt, ugyanis a feji részben nincsenek kórokozók és néhány nap múltán az idegen test kilökődik a bőrből. Régebben azt tanácsolták, hogy a kullancsra kenjünk krémet, zsírt vagy csöppentsünk olajat, petróleumot, benzint, acetont, körömlakkot vagy ragasztót, ami éppen kéznél van, s így elkábítva könnyen megszabadulunk kínzónktól. Ma másként vélekedik a tudomány. A bőrlégző rovar fuldoklása közben a sokk hatására reflexesen szervezetünkbe üríti a borrelia baktériumokkal telített béltartalmát. A kullancsok kétféle betegséget terjesztenek: a vírusos agyvelőgyulladást (kullancsencephalitist) és a borrelia baktériumok okozta Lyme-kórt. Mivel a kullancs a baktériumokat lassan adja át vérszívás közben, ha idejekorán eltávolítjuk, csökkenthetjük a fertőzés valószínűségét. Az encephalitis azonban sokkal súlyosabb lehet annál, hogy szerencsejátéknak fogjuk fel. Az első napsugarak melege előcsalogatja téli búvóhelyeikről a kullancsokat, ezért már hideg évszakban, kora tavasszal érdemes beoltani magunkat, hogy nyugodtan élvezhessük a természetet. A két betegség között a legfontosabb különbség: az encephalitis nem gyógyítható, de védőoltásokkal kivédhető. A Lyme-borrelosissal szemben nincs megelőző védőoltás, a szervezetben nem alakul ki ellene védettség, fertőzött kullancs újabb csípése révén ismét megbetegedhetünk, ámde idejekorán elkezdett, hosszan tartó kúrával gyógyítható. Végezetül egy érdekesség: gyakorló vadászok megfigyelései szerint a Poly-B-vitamin folyamatos szedése megvéd a kullancscsípóstől. A tartósan fogyasztott vitamin megjelenik a bőr kipárolgásában, a verítékben, s ez az anyag riasztólag hat a kullancsokra. E "köznapi" tapasztalatot a tudomány még nem igazolta, így kockázatos lenne csak erre hagyatkoznunk. árnyékában, végtelen nyugalomban, mert megszokta már a felügyelők terepjáróit. Borostyánszínű szeme királyi tekintettel, megvető közönnyel bámulja a betolakodókat. Pihen, várja, hogy az égető nap heve enyhüljön. Aztán feláll, és elindul. Elöl az anya, utána a kölykök. Minden vadászat felkészítés a magányos, kemény életre, melyet a kölykök tizennyolc hónapos korukban kezdenek. A gepárdkölykök kilencven százaléka nem éri meg a három hónapos kort. Áldozatul esnek hiénáknak, oroszlánoknak, vagy éhen halnak. Óvatosan, hangtalanul oson a vadászó gepárdcsalád egy vándor antilopcsorda magányosan legelésző fiatal tagja felé. Az antilop hirtelen felemeli a fejét — ez a jeladás. A gepárdtestek kivágódnak a bozótból, villámsebesen, szinte elnyelik a teret maguk előtt, úgy száguldanak. Egyik elöl, a többi oldalt helyezkedik. Az antilop az életéért fut, irányt vált, majd a levegőbe ugrik. Aztán eltalálja egy mancs. Megtántorodik. Újabb csapás. Elesik. Az egyik gepárd halálos öleléssel a földre nyomja. A ragadozó villámgyors mozdulatokkal megtalálja az antilop torkát. Nincs nagy vérontás: a gepárdok metszőfoga túl rövid, állkapcsuk túl gyenge a halálos harapáshoz. Megfojtják áldozatukat, aztán egy bokor alá húzzák, és percekig lihegnek. A vadászattól teljesen kimerülnek. De enni kell, méghozzá gyorsan, mert rövidesen itt a konkurencia: a hiéna, a keselyű. Néha oroszlán sétál a feltálalt lakomához. Nem lehet harcra kelni vele, túl erős: egyetlen harapás a lábába örökre nyomorékká tehetné a gepárdot, ami egyenlő az éhhalállal. A századfordulón még százezer gepárd élt, ma Ázsiában és Afrikában összesen huszonegyezren ha lehetnek, szétszórva kisebb kolóniákban. Valaha fejedelmi, királyi udvarok dísze volt. Marco Polo szerint a mongol Kubláj kánnak százával voltak vadászgepárdjai. A reneszánsz fejedelmek udvarából sem hiányozhatott. Könnyen megszelídíthető, az emberrel jól megférő, kedves jó kedélyű állat, ha simogatják, dorombol. Ösztöneivel ellenkezik, hogy elrágja kötelét, vagy bántsa a vele foglalkozó embert. Afrikában egyre több a farm, és egyre kevesebb hely jut a gepárdoknak. A természetvédők összefogása nyomán azonban már van remény, hogy megmenekülhet a kihalástól a természetnek ez a csodája. 21
