A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-08-05 / 32. szám
HÉTOTT JÁRTUNK Portugália fővárosát választotta Európa kulturajis fővárosává. Kár, hogy csak egy évre. Ám nem csak ott dúlt a dolce vita! A PENTA HOTEL LISBOA tizenhatodik emeletén lévő hotelszobámban, jó szlovákiai magyar szokás szerint az ágyra huppanva már nyúltam is a tévé távirányítója felé. Valami olyat akartam látni, ami felénk nemigen adatik meg. A CNN, az RTL több csatornája, a spanyol téve meg a RAI kínálta műsorait. Az olasz tévét választottam, amely éppen élőben közvetítette az idei szicíliai nagy divatbemutatót, egy fesztivál pompás szabadtéri látványosságát. Telt ház volt, a legnagyobb nevek mutatták be a divatcézárok alKotásait. Lisszabon is fesztiválhangulatban égett! Este szabadtéri színpadok előtt tombolt az utcabál, voltak — lesznek operák, balettek, fellépett a 4 Non Blondes együttes, és Bryan May is útba ejti a mediterrán várost. A legendás QUEEN együttes szólópályára lépett tagjának koncertje világkuriózum. És kuriózum volt a KELETI SZEL-koncert is, hiszen Montanaróók azelőtt még nem járták errefelé, s most azért mentek, hogy minél többször jöhessenek... A koncert Június 23-án este tízkor Lisszabon egyik legpatinásabb, az idén éppen százesztendős színházában, a Teatro St Luizban kíváncsian gyülekezett a publikum. Itthon a Tv 1-en akkor kezdődött a Panoráma, a Tv 2-őn az Olaszország— Norvégia meccsre tapadtak a foci szerelmesei, a bécsi televízió a Kuba című akciófilmet vetítette. A Pavilont aznap Agócs Valéria vezette, s éppen száz éve alakult meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Párizsban... Mondom: a magyar füvet ott sem tudtam-tudtuk felednil Szóval dőlt a nép, a kulisszák mögött meg hangolt a zenekar. Negyed tizenegyre a kííencszáz férőhelyes nézőtér háromnegyed része megtelt. Azután pergett a varázslat. Élmény volt látni-hallani Szarka Tomi hegedűszólóit, Béhr László cimbalombűvészkedését a Ghvmesbö\, Borbély Misi Júvóstrükkjeit a Vujicsicsból. És hallgatni Ecsi Gyöngyi senkihez sem hasonlítható, káprázatos hangját. A három vendégművész Laurent Cavalié dobos, Pedro Aledo gitáros-énekes meg Ju/ía, a portugál csalogány is kitettek magukért. A kétrészes koncert hamar véget ért, még elhallgattam volna a lélekkel teli dallamokat. A WENS D'EST hatalmas sikert aratott: a közönség állva bravózott, valamennyi CD-t eladták, voltak, akik a koncert után keresték — hiába. Az idén tízéves Ghýmes meg a húsz éve muzsikáló Vuiicsics is elegedetten tért vissza a szállodába. Montanaro is boldog volt. Lisszabon visszavárja a Keleti Szelei! Szerintem mindenről a fű tehet. A mindenütt kibúvó magyar fű. Écsi Gyöngyi többször énekelt magyarul Lisszabon ünnepelt színházában. És az emberek értettek! Mert kinyitották a szívüket... Mi lenne, ha ezt itthon is elkezdenék?! BÁRÁNY JÁNOS A szerző felvételei Gyalog Párizsba Az ünnepi könyvhéten találkoztam Okos Mártonnal, a kalotaszegi fiatal íróval, akinek még könyve nem jelent meg nyomtatásban. Pedig írt színművet is, amelyet szülőfalujában "Kalotaszentkirályt" (így mondta: Kalotaszentkirályt születtem), Erdélyben a fiatalok színpadra is vittek. Az első menekült hullámmal (1988) érkezett Budapestre, szakmája autószerelő, mivel továbbtanulásra nem volt lehetősége "autodidakta" módon pótolta tudásának hiányosságait. — Miért hagytad el hazádat? — Az összeütközésem a hatóságokkal Romániában akkor kezdődött, amikor írogatni kezdtem. Én is versekkel kezdtem, mint minden író ember, aztán később színdarabot is írtam a kalotaszegi népszokásokból összeállítva. A fiatalokkal 1985- ben be is mutattuk, és akkor kezdődött a rágalomhadjárat ellenem. Próbáltam tisztázni a dolgot, de nem sikerült, nyolcvannyolc elején aztán kaptam útlevelek és eljöttem. — Mihez kezdtél Budapesten? — Azonnal találtam munkát és nyomban foglalkozni kezdtem az Erdéllyel kapcsolatos politikai eseményekkel. Nyolcvankilencben olvastam a francia forradalom centenáriumáról, ami kapcsolódik az emberi jogok deklarálásához és sajnos a negyvennyolc—negyvenkilences szabadságharcunk hanyatlásának évfordulója is, de tiltakozásként az akkori román elnyomó rendszer ellen, barátommal Juhos Gáborral elhatároztuk, hogy gyalog elmegyünk Párizsba. — Honnan indultatok? — Budapestről, a Kossuth térről, a Rákóczi-szobor elől, ahol vagy hűsz-huszonöten elbúcsúztak tőlünk. Az irányt Győr felé vettük, Hegyeshalomnál keltünk át a határon: Bécs, Linz, München, Strasbourg, majd Párizs volt az útvonalunk. Beszélgetés közben Okos Márton vállon lógó vászontáskájából fényképek, újságkivágások és írott munkáinak kéziratai kerültek elő. Az újságcikkek párizsi "gyalogutazásukról" szólnak, legtöbbjük németül íródott. Az egyik fotón, illetve újságkivágáson nagyon ismerős arcot vélek felfedezni. Csan nem Valentíny Géza prelátus úr? — kérdezem. — De igen, Bécsben nagyon sokat segített nekünk! — válaszolta derűsen Márton. — Mit kell oly hosszú útra magával vinnie az embernek? — A mi készülődésünk nagyon nehezen és szerencsétlenül ment. Elsősorban az útiokmányokat kellett beszereznünk, mert mint menekültek nem álltunk okmányok bőségében, de az utolsó pillanatban sikerült ä vízumokat elintézni. Nos, a hátizsákba sátrat, hálózsákot és még három pár cipőt tettünk be. Csak a szükséges minimálisát vittük magunkkal az útra, mert az utolsó pillanatig kétséges Okos Márton ás Juhos Gábor Párizsban a Notre Dame előtt A protestánsok falánál Genfben volt, hogy el tudunk-e indulni. Természetesen némi pénzt is vittünk magunkkal az útra. Aztán, ahogy nőttek a kilométerek, egyre nőtt a hitelünk, a nyugati magyarság egyre nagyobb lelkesedéssel fogadott bennünket. — Pénzetek tehát volt elég? — Pénzünk volt, de mindig ügyeltünk arra, hogy ha nyugaton a társadalmi szervezetek vagy egyházak támogattak, csak azt a minimálisát fogadtuk el, amire szükségünk volt, nehogy a harácsolás, pénzszerzés gyanújába essünk. így értünk Párizsba. — Hogyan tértetek vissza? — Vissza már vonattal jöttünk, de Párizsból még elmentünk Genfbe. Mint református nagyon szerettem volna látni a protestánsok falát, illetve Bocskai szobrát. A genfi magyarok vendégei voltunk két napig, onnan pedig visszautaztunk Budapestre. Az út eléggé fárasztó volt, tíz hétig tartott... (motesiky) 5
