A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)

1994-07-01 / 27. szám

ÍRÓK ÉS TÖRTÉNETEK

Mintha a végzet még halmozni akarta volna az első világháború nyomorúságát, 1918-ban végigsöpört Európán a rettegett spanyolnáthajárvány. Az ellenséges erők szorításában vergődő Magyarországon is ezrek és tízezrek estek ágynak, s pusztultak el a szörnyű járvány aratásában. Kaffka Margitot és László nevű kisfiát is ez a betegség vitte sírba. 1918. december 4-én temették el őket a Farkasréti temetőben. Belehalt Karinthy Frigyes első felesége, Juciik Etel is, akit az író Bogának becézett. Karinthyt annyira megrázta felesége váratlan elhunyta, hogy hónapokig nem tudott magához térni, s öngyilkosságot akart elkövetni.

De ki volt Judik Etel, és hogyan ismerkedett meg Karinthyval?

Judik Etelnek zilált gyermekkora volt. Anyja, akit ugyancsak Etelnek hívtak, vándorszínésznőként, majd a Népszínház tagjaként kereste kenyerét. Apjáról egyáltalán nem tudott semmit. Etel tehetséges színészgyermeknek bizonyult. Némi támogatással a századelőn elvégezte a színiakadémiát, ám a Nemzeti Színházba nem sikerült bejutnia. Kórista lány lett, miként az anyja. 1904-ben megalakult a Thália Társaság. Egy évvel később már Judik Etelt is ott találjuk. Az ifjú színésznő fiatal kora ellenére jelentős szerepeket kapott, a Tháliánál dicsérték ügyes alakítását. A színház azonban 1909-ben megszűnt, s ő kenyér nélkül maradt. Talán bizonytalan helyzete, s a nyugodt családi élet utáni vágy késztette arra, hogy férjhez menjen Laky-Bakits János nyugalmazott rendőrkapitányhoz, a főváros közismert tarhálójához. Etel akkor még nem sejtette, hogy a kiegyensúlyozott polgári élet álma mihamar szertefoszlik, s ő még rosszabb körülmények közé kerül, mint annak előtte volt. Bakitsnak — bár rövid időn belül három gyermekük született — eszébe sem jutott foglalkozás után nézni. Abból élt, amit felesége keresett, és amit itt-ott kölcsönkért. Feleségével gorombán viselkedett, többek között arra kényszerítette, hogy az általa töltött cigarettákkal házaljon. Többnyire szállodákban laktak, de a fizetéssel gyakran elmaradtak, s attól kellett rettegniük, ki ne rakják őket három gyermekükkel az utcára. rj

Karinthy a Thália deszkáin pillantotta meg Judik Etelt, s hirtelen szerelemre lobbant iránta. Az sem hűtötte le szenvedélyét, hogy az asszony házasságban élt, s gyermekei voltak. Állítólag a New York kávéház karzatán találkoztak először személyesen, s Etel viszonozta a harmincéves író érzelmeit. Hogy mégis mi játszódott le bennük, örökre titok marad. A kölcsönös vonzódásban bizonyára közrejátszott az is, hogy mindketten korán elvesztették anyjukat, s vágytak az őszinte, meleg emberi kapcsolatra, puha családi fészekre.

Milyennek ismerték abban az időben Judik Etelt?

Kosztolányiné nem kevés malidéval emlékezik rá: "Szeme: tompa fényű bársony, szeme körül Két holdkaréj, bőre mint a tearózsa szirma, sötét haja számtalan gyűrűbe bodorítva mélyen hullott domború homlokába. Bánat s a bánattal oly közelrokon kéj, illatszerfelhő s egy lila fátyol lengte körül. Állandóan álmosnak s egyben izzónak

rémlett. Mondhatatlanul érzéki, csaknem obszcén hatást keltett... Ha gyümölcshöz hasonlítanám, érett fügére gondolnék, dús volt és lankadt, kissé már túlérett. Annyira »asszonyi«, annyira passzív, hogy bár többször találkoztunk, nem emlékszem, hogy egyetlen saját mondatot vagy akárcsak egy szót is hallottam volna tőle."

Majd így folytatja Kosztolányiné: "Judik Etel nyomorban, zűrzavarban élt, de volt benne valami megható vágyakozás a tiszta, rendezett élet után és sok regényesség."

Amikor a férjnek tudomására jutott, hogy felesége és Karinthy között szerelmi kapcsolat létesült, menten kitört a botrány. Bakits mindent elkövetett, hogy a szerelmeseknek elvegye a kedvét a turbékolástól. Utcai jeleneteket rendezett, revolverrel üldözte az írót, sőt párbajra is sor került. Karinthy egy huszárvágással véget vetett a botránysorozatnak. 1912-ben Berlinbe szöktette az asszonyt. Évekkel később, amikor Stockholm felé átutazóban megpihent a német fővárosban, Bogára emlékezett fájó szívvel, az együtt eltöltött édes időkre: "Első feleségemet — írta — a bársonyszemű, szelíd és szenvedélyes színésznőt hoztam ide, romantikusan szöktettem meg férjétől, sötét öltözőkön és süllyesztőkön át, revolverrel a kezemben."

Azt is megírta naplójában, hogy alig volt miből élniük, mégsem csüggedtek. Annak ellenére, hogy egyetlen percre sem szakadtak el egymástól, félévi berlini tartózkodásuk alatt Karinthy félezemyi szerelmes levelet írt Ételhez. Hihetetlen szenvedély lobogott benne.

Közös barátjuk, Brázay Emil újságíró, aki berlini tudósító volt abban az időben, följegyezte: "Esti sétáink és kalandozásaink alkalmával mindig hátramaradtak, cicáztak, csókolóztak, jókat nevetgéltek — nagyon boldogok voltak."

A honvágy és rendezetlen ügyeik végül hazahúzták őket. A pesti közvélemény nem kevés kárörömmel várta a fejleményeket: "Engem viharos szörnyülködéssel fogadtak itt, és némelyek azon csodálkoztak, hogy immár egy hete vagyok Pesten és még élek."

Bakits, a fölszarvazott férj azonban úgy látszik időközben lehiggadt és megalkudott sorsával. Mi több, eltökélte, ha már így alakultak a dolgok, legalább valami hasznot húz felesége "átengedéséből". Híre ment, hogy bizonyos havi javadalmazásért, "fájdalomdíjért" a kikopott rendőrkapitány beleegyezett a válásba.

Karinthy 1913-ban vette feleségül Judik Etelt. Abban egyeztek meg a volt férjjel, hogy három gyermekük közül a két fiú nála marad, Klára nevű lányuk pedig Karinthyékhoz költözik.

Vérmes reményekkel kezdték új életüket a frissen berendezett Rökk Szilárd utcai lakásukban, ahonnan később a Népszínház utcába költöztek. 1914 decemberében megszületett Gábor fiuk, a majdani szerencsétlen sorsú költő, aki verseiben "fájdalomhercegnek" nevezte magát.

Karinthy úgy érezte egyenesbe került, népszerűsége folyton-folyvást nőtt, anyagiakban nem kellett többé szűkölködniük. Az írót ebben az időben csupán a háború nyugtalanította. Ő, aki minden idegszálával gyűlölte a vérengzést és erőszakot, még a vakbelét is kivetette, hogy elkerülje a sorozást.

Máskülönben nyugodt, kiegyensúlyozott, a szerelemben és az egymáshoz való ragaszkodásban gazdag életük többé nem adott alkalmat a pletykálkodásra, kárörvendésre. Karinthy sokat dolgozott. Versek, elbeszélések, regények és főleg humoreszkek özöne került ki tolla alól. így köszöntött be 1918 októbere, s vele a nagy járvány.

Az írót októberben Besztercebányára invitálták felolvasásra. Felesége akkor már betegeskedett, s vissza akarta tartani Karinthyt az utazástól, de ő megszökött tőle, mert nem gondolta, hogy Bogát a spanyolnátha kerülgeti. Mire megtért, a felesége már haldoklóit: "Ült az ágyban — vallotta Karinthy —, és én odamentem, és azt mondtam, "Boga", nincs baj — te csacsi, itthon vagyok!" és mosolyogtam, és olyan édes és meleg volt a hangom, az a hang volt, amit tőle tanultam. És ő szorongatta a kezem, és remegett és nevetett, és csak annyit tudott mondani "csak hogy..., csak hogy..." Az "itthon vagy" már torkán akadt, mindörökre.

Karinthyt annyire megrendítette felesége váratlan halála, hogy hónapokig nem tért magához. Nem tudott többé otthon aludni. Kosztolányiéknál, Vitéz Miklóséknál és másutt húzta meg magát. Gábor fiát is Vitézéknél helyezte el. Boga című naplótöredéke csupa könny és fájdalom.

A kegyetlen veszteség haláláig nyomasztotta az írót. Bár másodszor is megházasodott, nem tudta elfelejteni Boga emlékét, az első szerelem szívdobogtató boldogságát.

DÉNES GYÖRGY

A HÉT 15