A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-29 / 31. szám
FIGYELŐ KINCSÜNK AZ ANYANYELV "Leleplezett" állandósult szószerkezetek Anton Točík halálára Van abban valami sorsszerű, hogy halálhíréről az olasz tengerparton a Frankfurter Allgemeine Zeitungból értesültem, mint ahogy személyesen sem idehaza, hanem az azóta külföldnek számító Brünnben ismertem meg a nyolcvanas évek legelején. Tipikusan európai jelenség volt az 1918-ban született, gyermekkorát az akkor még egyértelműen magyar milliőjű Érsekújvárott leélt, majd Pozsonyban és Lipcsében tanult Anton Točík, aki egyszersmind a második világháború utáni szlovák régészettudomány megalapítója, a Szlovák Tudományos Akadémia nyitrai székhelyű Régészeti Intézetének létrehozója, első igazgatója volt. Tudományos kutatómunkája során igazán maradandót az ősrégészet és a népvándorlás kori régészet terén alkotott. Számos jelentős ásatása közül mindenképpen megemlítendő a lenyűgöző anyaggazdagságú kisváradi őskori erőd feltárása (az új szlovák kétkoronáson látható "Ülő Vénusz" is e feltárás eredménye). A népvándorlás korából számos avar temető feltárása és publikálása fűződik a nevéhez (pl. Párkány, Udvard stb.), valamint első ízben foglalta össze és önálló, német nyelvű kötetben jelentette meg a Szlovákia területén feltárt honfoglaló magyar nemzetségi temetők leletanyagát. Igen jó kapcsolatot tartott fenn szinte az összes európai ország vezető régészeivel (rendes tagja volt többek között a Német Régészeti Intézetnek, valamint a Belga Királyi Tudós Társaságnak), miközben szinte az utolsó pillanatokig (amíg betegsége tolószékhez nem kötötte) állandóan vissza-visszatért ifjúsága városába, Érsekújvárra is. Álma, hogy az Érsekújvári Honismereti Múzeum új, állandó régészeti kiállítása ne egy szokványos vidéki kisváros expozíciója legyen, hanem a környék azon leletanyagának bemutatására összpontosítson, amely valóban európai hírű, a helyi szűklátókörűségen sajnos megbukott. Erkölcsi nagyságát bizonyítja, hogy ennek tudatában sem lett hűtlen az "álmos kisalföldi városhoz", ha csak tehette megállt ott, gyakran külföldi vendégei kíséretében, akiket mindig meginvitált egy cukrászdába, hiszen szerinte Közép-Európában a legfinomabb franciakrémest az érsekújvári cukrászok készítik... "Élni és élni hagyni" — volt Anton Točík hitvallása, s ennek szellemében élt egész 1994. június 15-én bekövetkezett haláláig. Távozását nemcsak a szlovák régészettudomány gyászolja, hiszen vele az egész szlovák szellemi élet lett szegényebb. Emlékét mi is kiemelt helyen kell, hogy megőrizzük! Liszka József A humoristák a megmondhatói, milyen nehéz megnevettetni az olvasót, a közönséget. Valakinek azonban ez akaratlanul is sikerül. A két Komárom közötti futóverseny egyik tavalyi helyezettjével készített riportban például ezt olvashattuk: "Hajdú Béla aztán gyorsan lerántotta magáról a leplet. ” A szövegkörnyezet ismerete nélkül olvasóink azt gondolhatnák, hogy a sikeres sportember az újságíróval egy szál takaróban, netán fürdőlepedőben beszélgetett, s aztán valamilyen oknál fogva ettől a ruhadarabjától is megszabadult. Pedig egyáltalán nem erről van szó: az atléta csupán magáról és edzésmódszeréről árult el néhány dolgot. Ebben a megvilágításban viszont a gyorsan lerántotta magáról a leplet kifejezés egyértelműen humoros hatású, s elég valószínű, hogy nem egy sportbarát jót nevetett rajta. Vizsgáljuk meg közelebbről, miből ered a kifejezés humoros hatása! A lepel főnév az 'elborít, eltakar' jelentésű lep ige származéka, első és egyúttal konkrét jelentése ’valaminek a letakarására szolgáló nagyobb, vékony vászon vagy szövet’; a választékos szóhasználatban előfordul ’lepedő’ és ’szemfedő’ jelentésben is. Ezeknél aránylag újabb keletű botanikai műszóként való alkalmazása: a növénytanban lepel-nek nevezik a csészére és pártára el nem különülő virágtakarót. Letakarni vagy eltakarni általában azt szoktuk, amit valamilyen okból nem szeretnénk másoknak megmutatni, ezért a szó konkrét jelentése mellett megjelent az átvitt, elvont jelentése is. Az etimológiai szótár szerint a 18. század végéről adatolható a lepel szónak ’megtévesztő külső forma, álca’ jelentése. Múlt századi szótáríróink e szavunk átvitt értelmét így fogalmazzák meg: ’ami szemeink vagy tudomásunk elől valamit elföd’. A múlt század közepén keletkezett Czuczor—Fogarasi-féle értelmező szótárban a leplet vetni a múltakra kifejezés mellett ez a magyarázat olvasható: 'elfeledni, eltitkolni, elhallgatni'. A lerántja a leplet valakiről kifejezést először Balassa József tünteti fel a századunk első felében írt értelmező szótárában, s ezt a magyarázatot fűzi hozzá: ’megmutatja igazi arcát’. Nagy értelmező szótárunk idevágó szócikkében pedig ezt olvashatjuk: lerántja a leplet, az álarcot valakiről = ’leleplezi’. Tisztelt Szerkesztőség! Napról napra halasztgatom az írást, gondolataimban szedegetem a szavakat, hogyan is köszönjem meg Önöknek, hogy sikerült a DUNA Tv műsorát beilleszteni a mi kedvelt lapunkba, az A Hétbe. Nem találtam nagy szavakat, szerény leszek. Szeretném megköszönni Önöknek, hogy teljesítették a kérésemet. Anyukám nagyon boldog, határtalan az öröme, teljesen újjászületett. Idézem szavait: "Sohasem örültem még ennyire az A Hét-nek, mint mikor megtaláltam benne a DUNA Tv műsorát." Összegezésként tehát a következőket mondhatjuk el: Először: a lerántja a leplet valakiről kifejezést akkor használjuk, ha valamilyen eltitkolt negatív dolog (ártalmas tevékenység, szándék) felfedéséről, felderítéséről van szó. Másodszor: ezt az átvitt értelmű kifejezést nem szoktuk önmagunkra vonatkoztatni; vagyis míg A tolvaj leleplezte magát mondatot minden további nélkül elfogadjuk, A tolvaj lerántotta magáról a leplet mondatot legalábbis fenntartással fogadjuk. Harmadszor: a lerántja a leplet valakiről mára állandósult kifejezéssé vált, ezért változtatni rajta nem lehet, illetve formájának módosításával jelentése is megváltozik; határozót kapcsolva hozzá — amint ez példánkban is előfordult —, jelentése újra konkréttá válik. Példánkból meggyőződhettünk arról, hogy a viszonylag csekély alaki módosítás is mennyire megváltoztathatja az állandósult kifejezés jelentését s a befogadóra gyakorolt hatását; következő idézetünkben viszont a sok változtatástól már alig-alig ismerünk rá az alapul vett állandósult szószerkezetre. Egyik lapunkban egy énekes nyilatkozta: "... ha nem lenne biztos, kiforrott talaj a hátam mögött, gondolok itt a családra, nem tudnék igazán dolgozni." Nem tudom, hogy az illető művész valóban ezt mondta-e, vagy az újságíró fogalmazta át ily módon a riportalany válaszát, az azonban tény, hogy a szerző "tökéletes" képzavart alkotott. Az énekes nyilván azt akarta mondani, hogy családja jó hátteret, jó körülményeket biztosít számára a munkához. A valamihez alapul szolgáló körülményeket bizonyos kifejezésekben a talaj szóval nevezzük meg, például: valaki szilárd talajt érez maga alatt. Hogyan lehet azonban a talaj valaki háta mögött? A kiforrott melléknév tovább bonyolítja a képet. Vajon hogyan kell értelmeznünk az így jellemzett talajt: jól átgondolt, kidolgozott, kiérlelt’? Ezekre a kérdésekre valószínűleg maga a mondat leírója sem tudja a választ. Egy azonban bizonyos: mielőtt tollat ragadunk, gondolkozzunk el azon, mit és miképpen akarunk kifejezni, hogy szövegünkkel a kívánt hatást érjük el; vagyis nehogy akaratunkon kívül megnevettessük az olvasót. Anyukám nagyon szereti lapjukat. Rögtön, ahogy megkapja nézegeti, olvasgatja, "dédelgeti". Amióta benne van a műsor, naponta mondogatja: "Nagyon örülök a műsornak, de még jobban annak, hogy vannak még jó emberek a világon." En is így gondolom és érzem. Kívánunk Önöknek sok-sok sikert, a szabadságok idején gyönyörű élményeket, jó pihenést és minden jót. Tisztelettel Klára Pientková Löket nad Ohrí 1994. június 30. Szabómihály Gizella VISSZHANG A HÉT 9
