A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-22 / 30. szám
Janiga József képei A párkányi születésű festő első pozsonyi önálló tárlatának megnyitóján búzavirágcsokorral a kezében hallgatja Gyurcsó István versét, amely a szülőföldjéről szól, hiszen Gyurcsó István földije volt Janiga Józsefnek: egy Párkány melletti faluban, Garamkövesden született. A Madách—Posonium Kft. pozsonyi könyvesboltjának minigalériája június végén Janiga József olajfestményeinek és akvarelljeinek adott négy hétre "honosságot", s ezt a tárlatot ajánlhatjuk mindazoknak, akik szeretik a harmóniát, a természetet és a csallóközi tájat. A Csallóközt festi a művész, mert már évek óta ez a táj ad neki otthont, megélhetést és ihletet. Képeit nézve úgy tűnik, vele megtörtént a misztérium: az ember feloldódott a tájban. Irigylésre méltó ember: túlszárnyalta azokat a magukat divatosnak tartó kollégáit, akik komplexusaikat, lelki aberrációikat büszkén, a magamutogatás pózából tárják a nagyközönség elé abban a hiszemben, hogy megelőzték korukat. Janiga József nem érzi, nem érti, hanem tudja a természetet. Ezt az ősi tudást sugározzák magukból képei.-melaj-Arcképcsarnokok A Trezor Kiadó jóvoltából immár második kiadását éri meg Hegedűs Géza kétkötetes kisesszégyűjteménye, A magyar irodalom arcképcsarnoka. A szórakoztatva oktató szerző ezúttal 222 írói arckép négy—öt oldalas tömör felvázolására vállalkozott. Ehhez a munkához már évtizedekkel ezelőtt Arany Jánostól merített ihletet, de jól ismerte Kazinczy bravúros írójellemzéseit és Toldy Ferenc Magyar írók élete című esszékötetét is. Kortársi előzményként pedig Illés Endre Krétarajzokját említi műve előszavában. Hegedűs első ez irányú írása a 70-es évekhez kötődik, amikor a Magyar Rádióban olyan irodalmi műsor elkészítésével bízták meg, amelyben negyedórás előadások formájában egy-egy magyar írót, illetve költőt kellett bemutatnia. Mára a kisesszé Hegedűs hiteles önkifejezési formájává vált. A tőle megszokott könnyed előadásmódban az alapvetően fontos tudnivalókat ezúttal is színes adalékokkal fűszerezi, emberközelbe hozva így a régi korok alkotóitól kezdve egészen a kortárs szerzőkig halhatatlan művészek és méltatlanul elfeledettek egész sorát. A könyv tulajdonképpen félezer év gyűjteménye, de sem irodalmi lexikonnak, sem pedig irodalomtörténetnek nem tekinthető igazán. Valójában az irodalmat régóta nagyon kedvelő ember vallomásai ezek elődökről és mesterekről Janus Pannoniustól Simon Istvánig. Nemcsak a magyar irodalom bemutatását tartja azonban Hegedűs fontosnak, az idén jelent meg a könyvpiacon Világirodalmiarcképcsarnoka. A miniesszék műfajában itt 100 alkotó életútját tárja a kíváncsi olvasó elé. A világirodalom alapos ismerője ezt a könyvet (is) ugyanolyan élvezettel olvashatja majd, mint az, aki jó, ha a bemutatottak nevét hallotta valaha. Hegedűs leplezetlen célja ezúttal is az, hogy az olvasók a kötetéből megismert alkotók könyvét is kezükbe vegyék. Hegedűs Géza számára az irodalom oktatása már egy fél évszázadnál régebbi szórakozás, foglalatosság, szenvedély. Mindezt kitűnően és eredményesen csinálja. Zsebik Ildikó Amikor megszólalt a rock and roll A sakál évei íme egy film, ahol szinte minden együtt van a sikerhez: érdekes történet sok kacagtató pillanattal és rokonszenves főszereplőkkel — közöttük egy újsütetű sztár, Martin Dejdar "karizmatikus" alakjával —, fülbemászó, olykor "füldöngető" és a rock and roll hőskorának hangzásvilágát idéző zene, szívhez szóló dalok értelmes és meghallgatásra érdemes szövegekkel, nosztalgia, szentimentalizmus — mindkettő csak a "szükséges mennyiségben" —, derűs és gúnyos visszapillantás a korántsem vidám "szocialista" múltra — minden erények birtokában a Sakál éveinek sikere magától értetődőnek tűnik. Jan Hrebejk, a rendező aligha elégedetlenkedhet: az ő nevéhez fűződik az elmúlt év legsikeresebb cseh filmje, amely nem csak a közönség, hanem a szakma elismerését is elnyerte: egy száztagú zsűri négy kategóriában is neki ítélte a "prágai Oscart", a Cseh Oroszlán díjat. Az egyiket a zeneszerző—szövegíró, Ivan Hlas vihette haza, s ezt azért tartjuk külön is említésre méltónak, mert az általa komponált zene a filmtől független, önálló alkotásként is kiválóan megállja a helyét. Mivel a Sakál évei műfaját tekintve musical, abszurd volna azt fejtegetni, mit érne a film muzsika nékül. Hrebejk Prága—Dejvicében játszódó műve az ötvenes évek végének Csehszlovákiáját idézi fel, pontosabban azt a pillanatot, amikor a "béketábor" vaskézzel "álomba ringatott" országába mintegy tízéves kényszerszünet után újfent betör a "nyugati dekadencia", ezúttal az "ártalmas" és "vad" rock and roll formájában. A rontást és a romlást egy piros cipős, pepita zakós, Elvis-frizurás Martin Dejdar által alakított fiatalember szimbolizálja, a felforgatás bűvös és bűnös eszköze pedig természetesen nem más, mint egy gitár. A jellemző módon Bejby névre hallgató fiatalember a húrokba csap, s a rock and roll hangjai diadalmasan szerteszállnak a kopott eleganciájú mulatóhelyen s a külváros házai fölött, megbontva a rendet, s elképesztve, megbotránkoztatva mindazokat, akik komoly felnőttként s kivált "felelős emberként" mélységes aggodalmat éreznek a harmincon és húszon innen lévők szellemi, eszmei és egyéb fejlődése miatt, merthogy az utóbbiak az új zene hallatán tébolyultként rángatóznak, ugrálnak, vonaglanak, s mindez semmiképp sem összeegyeztethető a szocialista ember számára követendő viselkedésmintákkal. Az ominózus gitár összecsapást provokál a régi és az új hívei között, s egy szerelmi történetben is szerephez jut, s bár tulajdonosa végül elutazik, győzelméhez nem férhet kétség. Talán az eddig elmondottakból is kitűnt, hogy Hrebejk filmje nem más, mint tisztességesen és színvonalasan megcsinált, ám korántsem hibátlan szórakoztatóipari munka. Hitelesen idézi fel a harmincöt évvel ezelőtti Csehszlovákiát, a Novotný-korszak atmoszféráját, számos alkalommal megkacagtatja a közönséget, ám az eredetiségnek nem nagyon leljük nyomát. A jól bevált sémákhoz való ragaszkodás azonban korántsem olyan zavaró, mint a film üresjáratai, az ásításra késztető unalmas percek. A dalszövegekhez visszatérve meg kell jegyeznünk, hogy Ivan Hlas a műfaj legtöbb képviselőjétől eltérően nem érte be a szerelmi téma közhelyeinek újrafogalmazásával, hanem a rendezőhöz hasonlóan a korabeli társadalmi-politikai problémákat, a komor történelmi hátteret is megpróbálta felvillantani. Ján Hrebejk nem többre és nem kevesebbre, mint egy érzelmes és szórakoztató musical létrehozására vállalkozott, s feladatát végeredményben jól teljesítette. A már említett szakmai zsűri szerint olyan jól, hogy a Sakál éveit az elmúlt év legjobb cseh filmjévé nyilvánították. Akaratlanul is eszünkbe jut, hogy volt idő, amikor erre a megtiszteltetésre a Szeszélyes nyár, a Szigorúan ellenőrzött vonatok, a Hullaégető vagy a Játék az almáért pályázhatott. A jelek szerint mostanában hiányoznak a hasonló művészi kvalitásokat képviselő alkotások. Szeretnénk hinni, hogy már nem sokáig. G. Kovács László 18 A HÉT
