A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-22 / 30. szám
LÁTOGATÓBAN és kalauzoltak, megmutatták a környék érdekességeit. Egyszer elvittek egy híres autóversenyre, Montereybe. A belépődíjat — 150 dollárt — soha nem tudtam volna megfizetni. Ott voltak a világ leghíresebb autóversenyzői, s engem az a szerencse ért, hogy nem messze ülhettem Paul Newmantól, aki nemcsak mint színész, hanem mint ember is lenyűgöző egyéniség. A nyugati országrész eléggé kevert: fehérek és színes bőrűek lakják. Az autóverseny a fehérek sportja, egyetlen színes bőrűt sem láttam ott. Két napig zúgott utána a fejem, de megérte! Eljutottam a hollywoodi Universal stúdióba is, ahol — mint mindenütt — sok felvételt készítettem: Colombo, Knight, Magnum autóitól kezdve a "vérszomjas" cápán keresztül az Elfújta a szél című film híres épületéig mindent lefényképeztem, hogy az itthoniaknak ne csak méséljek, hanem láthassák — ha csak töredékét is annak —, amit én láttam. Decemberben Kanadában, Vancouverben töltöttem négy napot. A San Franciscó-i nyárból repültem a havas hegyek közé, ahol a fák magassága eléri a 18 emeletnyi magasságot is. Érdekes, hogy még itt is találkoztam ún. ‘68-asokkal és ‘56-osokkal, akik egyforma szívélyességgel fogadtak. Az új esztendőt (1993) Minnesotában köszöntöttük, ahol a tél még hidegebb volt, mint Moszkvában. Autónkkal egy hóförgetegbe kerültünk (a pozsonyi tévé is említette akkoriban), s azt hittem akkor, hogy megfagyunk mindnyájam az egyébként jól fűtött autóban. A vidám ünneplés után siettem vissza Los Angelesbe, ahonnan már nyári ruhában óceáni fürdésre készülve repültem tovább a Hawaiiszigerekre, egyenesen Honoluluba. Sokan írtak már ezekről a szigetekről, sokszor megfejthetetlen történelmi emlékeiről, az ottani természet csodáiról. A legnagyobb élményem mégis az volt, hogy aránylag közelről láthattam egy működésben lévő tűzhányót. Nagyot derültem ott egy tábla feliratán: "Vigyázat! Életveszélyes! Hullik a kókuszdió!" meg egy fa nevén, amit "kolbászfának" neveznek az ottaniak. Gyümölcse formájáról talán? Kétheti ottlétünk alatt kevés időnk maradt a fürdésre a meleg vizű Csendesóceánban. Sok volt ugyanis a csodálnivaló. Ez az óceán egyébként csöppet sem szolgált rá nevére. Hullámai erejét tapasztaltam, sziklái nyomát ma is látni a lábamon. Ha az ember egy más országot akar megismerni, ne keresse azt, ami otthon volt. Különben csalódni fog. Amerikában igyekeztem felfedezni azt, ami, amerikai. Ott nem kerestem Európát. Úgy tűnik, hogy Európától Amerika nagyon messze van, ami nem mondható el fordítva. Tulajdonképpen dióhéjban meséltem el életemet és élményeimet. Egyszer, ha időm lesz rá, talán részletesen leírom azt a hosszú utat, melyet Ungvártól Honoluluig megtettem. Hiszem, hogy a jövőben is jönnek még az életemben érdekes és váratlan fordulatok. Úgy mondják, mindenki saját sorsának "Kovács"-a... Lejegyezte: Melaj Erzsébet Kovács Mária felvételei A gömöri Polgári László nevét különösen a Szlovák Rádió magyar adásának hallgatói ismerik, hiszen Gömörből küldött híreit az egész ország figyeli. Ám kevesebben tudják, hogy a gömöri krónikás, elkötelezett csemadokos, a Rimaszombati Területi Választmány elnöke. Először a méltó helyére állított Tompa Mihály-szoborról kérdeztem. Íme a válasz: — Méltó siker, hogy keserves kínok között, hosszú huzavona után megszületett a döntés a város lakóinak nagy örömére, és a Tompaszobor visszakerült eredeti helyére. — Hogyan fogadták az emberek? — Kitörő lelkesedéssel fogadták, amit a szoboravatásnál összegyűlt, több mint kétezres tömeg is bizonyít. Visszakapta eredeti nevét a tér is, ami szintén nagy dolog. — Elég gyakran tájékoztatsz iskolákról, óvodákról, az óvónők helyzetéről felröppent egy újabb hír. Mi a dolog lényege? — Árról van szó, hogy a magyar iskolában, tehát a Losonci Óvónőképzőben végzett tanítók képesítését nem ismerik el. Ugyanis szeptembertől több magyar osztály megszűnik, az eddig ott működő óvónőket szlovák óvodába helyezik (már akinek jut hely), de vizsgát kell tenniük szlovák nyelvből és bizonyos tantárgyakból szlovák nyelven, mert a magyar képesítés nem érvényes. A dolog engem közvetlenül érint, mert a feleségem is óvónő. Nagyon rossz hírek keringenek, félműszakos óvodákról beszélnek, ahol délig folyik majd a foglalkozás, de a gyerekek ebédet nem kapnak, egyszóval elég nagy a kapkodás. — A Csemadok tevékenységéről szeretnélek megkérdezni: milyen rendezvényeitek voltak és mire készültök a közeljövőben? — A közelmúltban "Alma matereink" címmel megrendeztük a két magyar középiskola — a gimnázium és a kereskedelmi akadémia — emlékünnepét, emlékestjét. A gimnázium kilencven, a kereskedelmi pedig negyvenéves múltra tekint vissza. Ezzel majdnem egyidőben tartottuk a járási gyermekfolklór-fesztivált, amely Feleden zajlott. Ugyancsak részt vettünk a Tompa Mihály Országos Szavaló- és Prózamondó Verseny előkészületeiben, illetve lebonyolításában. így a sikeréhez mi is hozzájárultunk... Június elején rendeztük meg Sajógömörben a helyi Csemadokkal karöltve az első "Czinka Panna-prímásversenyt". A prímásverseny természetesen Czinka Panna tiszteletére zajlott, része volt a szoborkoszorúzás, és nagyon szeretnénk, ha ez az esemény országos hagyománnyá válna. Egy nappal későb, június 12-én a tornaijai szabadtéri színpadon a Gömöri Magyarok Kulturális Ünnepélyére került sor, immár második alkalommal. — Kik léptek fel a rendezvényen? — Amatőr énekesek, amatőr együttesek szerepeltek járásunkból — a Hidegkúti Folklórcsoport, a rimaszombati Sorsvirág Kisegyüttes, az Egyházbásti Citerazenekar, meghívtuk Mikó Attilát és Dubovszky Lászlót a Tompa Mihály-verseny győzteseit is. Természetesen a tomaljaiak is bekapcsolódtak a műsorba, az Eksztázis Trió, a helyi énekkar, a helyi magyar iskola gyermekénekkara is fellépett. — Beszélgetés közben zavartalak meg krónikás... Polgári László Tompa Mihály szobra egy csendes hétköznapon benneteket, éppen lapunkról, az A Hétről beszélgettetek. Szerinted elég vagy kevés lapszám jut el a Rimaszombati járás magyarjaihoz? — Csak hozzávetőleges adatokat ismerek, de ha a kétszeresét számolnám, akkor is az a véleményem, hogy a járás magyarjainak számát véve alapul, az előző évekhez viszonyítva rettentően kevés az A Hét olvasója, illetve előfizetője. Nagyon gyorsan tenni, tennünk kell — ahelyett, hogy csak beszélünk róla — a lapterjesztés érdekében. Sokan a munkanélküliségre hivatkoznak, de nem a lap árával van baj, hanem inkább azzal, hogy az emberek elszoktak az olvasástól. Cselekednünk kell, vissza kell hódítani az olvasókat olyan írásokkal, amelyek érdekesek, vonzóak, emberiek és tanulságosak. Motesiky Árpád A HÉT 5
