A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-04 / 6. szám
LAPOZGATÓ Megtalálták az első cseh erotikus regényt? Božena Némcová élete és származása már nem egy kutatót ihletett sokszor elképesztő, az egyes tényeknek ellentmondó "felfedezésekre". A "kutatók" figyelmét eddig szerencsére elkerülte Božena asszony irodalmi munkásságának vizsgálata. Karel Hynek Máchától eltérően, aki nem is olyan régen még kiadatlan naplójával ingerelte a felfedezők seregét, úgy látszott, hogy a legnagyobb és legkedveltebb cseh írónő életműve befejezett egészet alkot. Csupán néhány ismeretlen levél megtalálásában reménykedtünk, de nemigen számítottunk szövegtani szempontból új műre, amely az egyes művekről alkotott eddigi elképzeléseinket megmásíthatta, netán megkérdőjelezhette volna. Ezért bombaként robbant nemrég a cseh irodalomkutatói körökben egy németországi szerző, Johan Kolacek Babička — Erste tchechische erotische Prosa? (Nagyanyó — az első cseh erotikus regény?) című műve (Quarz Verlag, München). A cseh származású német bohemista azt fejti ki benne, hogy megtalálta a Babička eddig ismeretlen fejezeteit, amelyeket az írónő, engedve a körülmények nyomásának, kihagyott a műből. Ezeket a részeket Kolacek a cseh szöveggel párhuzamosan németül is közli. A szerző elmondja, hogy a kéziratot a harmincas évek végén Vlastimil Voral mérnöktől kapta az apja, kérve őt, hogy a szöveget vizsgáltassa meg Zdenek Nejedlývel, aki Kolacek szülővárosából, Litomyšlbôl származott. Két napra rá Voral mérnök, máig tisztázatlan körülmények között, autóbaleset következtében elhunyt. A kézirat előtörténete — enyhén szólva — különös; ezzel kapcsolatban Kolacek két verziót közöl. Az első változat szerint Voral mérnöknek, a Bata cég kereskedelmi képviselőjének 1913-as königsbergi (ma: Kalinyingrád) látogatása során kellett volna megszereznie (feltehetően ellopnia) a kéziratot a helybeli levéltárból. A második verzió szerint egy cseh származású mormon entellektüel — bizonyos Joe Polanský adta a kéziratot a mérnöknek, amikor az 1925 tavaszán Amerikában járt. Kolacek személy szerint a második változatot tartja hitelesebbnek, és meggyőződését a kézirathoz mellékelt levélre alapozza. A levél szerzője szerinte Matouš Klácel, aki "kedves barátnője" szemére veti a kéziratban található nyelvtani, stilisztikai hibákat. A levél írója nagyra értékeli a regényírónő szándékát, hogy egy teljes emberi sorsot rajzolt meg a műben, és kiemeli a szerző lélekből fakadó, mély őszinteségét. Ugyanakkor attól tart, hogy "a mi képmutató csehjeink előnyben részesítik a vitatható értékű ideákat a saját testükkel szemben" és a szerző nyíltságát nem értékelik majd. "Nehezen nyeük le ezt a Viktorkát!" A levélíró befejezésül azt ajánlja, hogy "ne ingerelje a képmutatókat", és a "nagyanyóról szóló történetet" gyakorlatias szempontból írja át egy "erényes vidéki idillé, úgy, hogy azt a tanítók a gyerekeknek felolvashassák". Kolaceknek nem sikerült arra vonatkozó bizonyítékot találni, hogy a levél címzettje Némcová lett volna, mindamellett úgy véli, Klácel tanácsai elegendő indokot szolgáltattak ahhoz, hogy a Babička végleges változatából hiányozzanak ezek a fejezetek. Nejedlý professzor, akinek Kolacek apja a kéziratot megmutatta, kezdetben állítólag egyáltalán nem kételkedett a kézirat eredetiségében. Egyúttal, nagyon helyesen, nyomatékosan hangsúlyozta, hogy soha ne jelentessék meg, mert "ekkora szégyent a cseh nemzet nem viselne el". Ezért később inkább "kompromittáló csalásnak" nevezte, és állítólag kész volt rá, hogy ott helyben elégesse. Szerencsére Koláček úrnak Nejedlýt sikerült rábírnia arra, hogy majd ő maga égeti el a kéziratot, és így visszakapta azt. Arra gondolt, hogy kiadja, de a harmincas évek végének feszült légkörében, szemben a német veszedelemmel, ő mint hazafi ilyesmire nem is gondolhatott. Ezért a kéziratot elrejtette litomyšli házuk padlásán. Megfelelő idő a kézirat megjelentetésére — állítja Kolacek — a háború utáni években sem jött el. 1948 után aztán Koláčekéktól elkobozták a litomyšli házat is, ami — paradox módon — megmentette a kéziratot. Nejedlý professzor ugyanis eközben miniszter lett, és mivel meg akart bizonyosodni arról, hogy a "kompromittáló anyag" eltűnt, többször házkutatást rendelt el Koláčekék prágai otthonában. Johan Kolacek apja végakaratából értesült a kézirat létéről, szerencsétlenségére (pontosabban szerencséjére) a nyolcvanas évek második felében, amikor (saját szavai szerint), "felülkerekedett benne németségének tudata, és letelepedett lelki hazájában". A könyv második részét az eredeti szöveg és a kommentárok alkotják. Kolacek Roman Jakobson egy gondolatára hivatkozik, amely szerint ha Mácha ma élne, feltehetően a naplóját adta volna ki, a Májust pedig megtartotta volna magának. Hasonló jellegű a kiadó többi kijelentése is. El kell azonban ismernünk, hogy meglepő már a szöveg terjedelme is: a 126 nyomdai oldalnyi német szöveg mellett 145 oldalnyi cseh szöveget közöl. Mivel a két anyag csak 75 százalékban fedi egymást, Kolacek úgy véli, ebből rekonstruálható a Babička "hiányzó" része. Az olvasók bizonyára emlékeznek arra a részre, amikor a nagyanyó elviszi a gyerekeket a kastélyba, ahol gondjaiba veszi őket a grófkisasszony, a nagyanyó pedig magára marad a grófnéval. Hogy miről beszélgetnek, nem tudni. A Kolacek által felfedezett szöveg éppen ezt, a grófné és a nagyanyó közötti beszélgetést örökíti meg. Nagyanyó a markotányosnő közönséges szavaival beszámol fiatalkori kalandjairól, amikor szeretőjével járta a csatatereket, és követte barátját mindenhová. A különböző rendfokozatú tisztek szexuális életének és csábítási praktikáinak részletes, gyakran sokkoló leírása ámulatba ejti Zaháflska grófnét, akinek erotikus képességei a történészek számára eléggé ismertek. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy a nagyanyó nyers, keresetlen stílusú visszaemlékezéseit a szerzőnek (szerzőnőnek) sikerült irodalmi formába öntenie, a szöveg enyhén archaikus nyelvezete pedig meghaladja a pornográf irodalom szintjét. Ha azonban megengednénk, hogy Némcová Írásáról van szó, magától értetődően módosulna a könyv néhány részletének jelentése, így például nemcsak a grófné felkiáltása: "De boldog ez az asszony!", hanem a fiatal lány és a császár közötti jelenet is ("csőbe néztek"). Új megvilágításba kerülne Viktorka története is. Kolacek szeretné bebizonyítani, hogy az "eredeti" szövegben éppen a nagyanyó volt az, aki Viktorkát arra biztatta, menjen el a fekete vadásszal. Eltúlzott az a feltételezése, miszerint az erotomán Viktorka visszatérése után jelentkező súlyos lelki betegség annak a következménye, hogy nem történt meg az, amit a nagyanyó neki ígért. Kolacek ezt a helyzetet azzal a fölöttébb kétséges történelmi azalízissel indokolja, hogy a korabeli porosz hadsereg szabados szexuális viselkedése lényegesen különbözött az osztrák hadsereg prűdebb viselkedési szokásaitól, amelyet Viktorka ismert. Természetes, hogy ez a néhány említett példa, csakúgy, mint a Kolacek által idézett többi jelenet jelentősen megváltoztatná a cseh irodalom klasszikus művéről alkotott képünket. Mondják, hogy egy nem éppen jó híréről ismert prágai kiadó ki akarja adni Kolacek Nagyanyóját, a "valódit, eredeti és javítatlan formájában", gazdagon illusztrálva (feltehetően nem az általunk ismert Kašpar-féle változatot). Úgy vélem, hogy mielőtt még ilyen lépésre szánjuk el magunkat, a szöveget textológiai szempontból alapos vizsgálatnak kellene alávetni, hogy megállapíthassuk, ki és miért akarja becsempészni a cseh kultúrába ezt a kakukkfiókát. Abban az esetben, ha az állítólagos kutatók továbbra is ragaszkodnak a szöveg eredetiségéhez, az iskolaügyi minisztériumnak kellene erélyesen közbelépnie, hiszen abban a formában, amelyben Kolacek a Nagyanyót megjelentette, nem taníthatnák az iskolában. Ha már a kultúra barbárjai tönkretették a cseh helyesírást, a Nagyanyót nem hagyjuk. Még a németeknek sem! Mojmír Jahoda írását csehből fordította Orosz Márta A HÉT 7
