A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-06-17 / 25. szám

0P°U­Két világbajnokság vesztese volt Ki tudhatja már így utólag, hogy mennyi volt az ö vétke és mennyi a magyar labdarúgó­szakembereké abban, hogy egy rendkívüli képességű és formálható östehetség, szinte nem vitte semmire. Teljesítményével "javította" azoknak számarányát, akik elvesztek a magyar labdarúgás számára. Törőcsik Andrásról lesz most szó, aki 1976 és 1982 között 45-ször szerepelt a magyar válogatottban. Felfoghatatlan, hogy miért volt vele annyi baj, miért rendeztek annyi tárgyalást és műtárgyalást, miért ő volt az ügyeletes fenegyerek, lényegében rövid válogatott lab­darúgó pályafutása során. Az 1978-as vb repülőjegyéért nem volt elég megszerezni a részvételi jogot a szovjetek és a görögök előtt, de még meg kellett mérkőzni (kétszer) Bolívia válogatottjával is. 1977 őszén tüneményes játékkal 6 : 0-ra győztek a ma­gyarok. Ekkor ismét Baróti Lajos volt az edző, és a közvélemény annyi csalódás után ismét bizakodni kezdett. Akadtak persze józanabbak is, akik már kezdtek ráébredni: a magyar labdarúgást csak egy totális átalakulás ment­heti meg — és nekik lett igazuk. Persze készültek hosszú lejáratú és nagyszabású tervek is, amelyek papiroson nagyon szépen festettek, és úgy tűnt, kecsegtetőek is voltak. Ám a papirosokhoz és a tervekhez játékosok is kellettek. így a Bolívia elleni 6: 0 is csak tiszavirág életű lett. Törőcsik "Kese" Zuglóban látta meg a napvilágot, eredeti megfogalmazás szerint "jól eleresztett" gyerek volt. Az apja egy tekintélyes vállalat mérnöke, majd később igazgatóhelyet­tese volt. Már nyolc-tíz éves korában elképeszti a felnőtteket könnyed cseleivel és labdaérzé­kével. Egy játékostoborzón jelentkezik a BVSC-nél. Ekkor volt a vasutasoknál az edző Mezey György. Szerinte élmény volt vele dolgozni. 1973-ban játéka révén már szóbe­széd tárgya a Szőnyi úton: a focirajongók inkább zarándokolnak ki a BVSC NB lll-as mérkőzéseire, Törőcsik játéka láttán, valósá­gos tábora alakul. Játékostársai az edzésről jövet megálltak a pálya szélén, és lesték őt mint a Messiást. Sokak szerint a futball nem a Népstadionban és az NB l-ben, hanem ott, a Szőnyi úton jelentett igazi élményt. Eleinte csak a foci érdekelte, meg az a kislány, akivel szinte óvodás korától együtt járt, majd később 1978 tavaszán Londonban egy áruházban Fazekas feleségével együtt "eltett" egy-két ruhadarabot. Törőcsik András 1974-ben már elkívánkozott a BVSC-ből (19 éves volt), és sok csapat érdeklődött is utána. Édesapjával úgy döntött: ha törik, ha szakad, a Fradiba igazol. Aztán váratlanul megkapta a behívóját a Honvédba. Kapálódzott is az erőszak ellen, sosem kedvelte a muszáj szót. De a Dózsa segített (a lila-fehérek voltak ekkor a "belügy" csapata) és csekély 50 ezerért Benéék között ízlelgette az NB I. légkörét. Az 1974—75-ös bajnokságon csak nyolcszor jutott szóhoz a Dózsában, és ha Zámbó Sándor nem karolja fel, s időnként nem kiabálja be őt a kezdőcsapatba, bizony csak a tartalékok fakó meze jutott volna neki. Már húszéves is elmúlt, és mindig csak akkor került be az akkori sztárcsapat Dózsába, ha valaki közülük (Fazekas, Tóth A., Bene, Dunai II., Zámbó és még ott volt az "örök tartalék" Nagy László) megsérült. És "Törőnek" jó volt így! A játékosok a focipályán is szeretik azokat, akik nem akarják "lehengerelni" a világot. Lassan ő is átvette a Dózsa sztárjainak a tempóját. Igaz, ha bejöttek a táncai, minden jó lett körülötte. Az a nagy Dózsa 1975-ben, már egy megszeppent Dózsa lett. A nemzet­közi kupaporondon foghíjas oroszlánként ver­gődött. Aztán bevezették a követelményrend­szert — nahát azt sem a "művészeknek" találták ki. A séma, a monotonság mindig a középszerűeknek kedvez. Sok edző beleunt az állandó pontozásokba és a napi lebaltá­­zásba az MLSZ-től, — és lassan vesztett keménységéből és hozzáállásából. így történt ez Várhidi mesterrel is. Törőcsik 1976 októberében lett először válogatott az osztrákok ellen. A mérkőzés legjobbja Törőcsik volt, aki úgy ment át a "sógorok" védelmén, mint forró kés a vajon. Az országban újra futball-láz volt, közeledtek a selejtező mérkőzések az 1978-as argentínai vb-re való kijutásért. Baróti edző egy közép- és dél-amerikai portyán próbálta összerázni a csapatot. A túráról hazatérve Törőcsiket eltil­totta az MLSZ, miszerint ő nem tartotta be a vezetői utasításokat. Több játékostársával (és vezetővel) egyetemben ötezer forint feletti Hifi-cuccokat hozott magával. Ez volt az ok, aminek semmiféle összefüggése nem volt Törőcsik pályán nyújtotta teljesítményével. Ezek után egyetlen vb-selejtezőn sem szere­pelt, kivéve a bolíviaiak elleni mérkőzést. Aztán visszakerült a válogatottba. Egy hónappal az 1978-as vb előtt az Adidas cég kedvéért, csak lődörögtek Európa nyugati féltekéjén. Eleinte a hangulat is jó volt, később az összezárt társaság apró hülyeségeken is összeveszett. Majd jött az angolok elleni 1 : 4 és a bizonyos lopás Londonban. Az 1978-as vb-n a házigazda argentinok első ellenfele a magyar válogatott volt. Hetvenezer félőrült néző várta a találkozót. Hét perccel a hármas sípszó előtt még mindig 1 : 1 volt az eredmény, aztán a második argentin gól után "szétrobbant" a magyar gárda. Törőcsik a 87. percben szabálytalankodott (ővele 19-szer tették meg sokkal durvábban ugyanezt az argentinok), ezért a portugál bíró kiállította. Hasonló sorsra jutott Nyilasi is. A FIFA egy-egy mérkőzésre mindkettőjüket eltiltotta. Ekkor következett a magyar futball akkori éveinek talán legvisszataszítóbb közjátéka: az MLSZ is eltiltotta őket. A szövetségben szinte ordítva V. Törőcsik támadást vezet kiabálták feléjük — egy szocialista ország sportolója így nem viselkedik! Az 1982-es vb-n, a magyar—belga meccsen, 1 : 0-ás magyar vezetésnél a belgák kapusa szinte letaglózta a tisztán kapuratörő Fazekast. Odahaza, a belga kapuvédőt nemzeti hősként fogadták a szurkolók. Ez a példa is ékesen bizonyítja az akkori magyar focivezérkar butaságát. Az argentínai vb-ét követően az akkor 23 eszten­dős Törőcsik András megtört, sebzett emberré vált. Ha vissza is nyerte játéklehetőségét — nem lett a régi. Magába fordult, s inkább a magányt választotta. Az 1978—79-es bajnok­ság utolsó mérkőzése után, Zalaegerszegről hazatérőén, beült barátja gépkocsijába, aki a könnyű kis Fiat 500-assal karambolozott. Közben meghívták a világválogatottba, de neki a kórházba vezetett az útja. A kórházból kikerülve a szurkolók hiába várták a "táncait" a Megyeri úton. Mészöly Kálmán, az akkori szövetségi kapitány bízott Törőcsik tehetségé­ben, és meghívta a válogatott keretbe. Törőcsik 1981 szilveszteréjszakáján Pest belvárosában ittasan nekihajtott egy hirdetőoszlopnak. Meg­int jött az eltiltás — és megint kezdődhetett minden elölről. Az 1982-es vb-n, a belgák elleni sorsdöntő találkozón 1 : 1-nél a belga kapu torkában rosszul találta el a labdát. Az 1 : 1 -el, a belgák jutottak tovább. A vb előtt megígérték neki, ha nem lesz leégés, akkor külföldre is szerződhet. De az ajánlatok külföldről csak nem akartak befutni az MLSZ zöld asztalára. BÁBIÁK LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents