A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-06-17 / 25. szám

SOKFÉLE CHARLIE SHEEN, A szakasz, A zöldfülű, a Tőzsdecápák és a Nagy durranás hőse, igazi östehetség: kilencévesen állt először a kame­rák elé, és a ma már nem is annyira zöldfülű színész A három testőr legújabb feldolgozásá­ban hódítja meg a hölgyek szívét, és küzd az igazségért. FOGYIREKORD Rekordot állított fel fogyókúrában a túlsúlyos brazil manikűrös lány, Joselina da Silva. A 34 éves hölgyet tavaly novemberben 406 kilósán szállították kórházba. Azóta 230 kilótól sikerült megszabadulnia, de még hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy ideális súlyát, a 80 kilót elérje. Ez akár két évig is eltarthat. A lány azért határozta el a fogyókúrát, mert tavaly, amikor elesett, 8 óra hosszat feküdt a földön, mert senki sem tudta őt felemelni. HOZOTT ÉTKEK Az éttermi házhoz szállítás gyakorisága negyven százalékkal nőtt a nyolcvanas évek közepe óta az Amerikai Éttermi Szövetség közlése szerint. Ezt a lehe­tőséget használta ki Bryant Keil, egy 28 éves chicagói vállalkozó is, aki öt évvel ezelőtt szerződött éttermekkel, hogy készítményeiket a megrendelők­höz vigye. Az ügyes ember 1992-es bevétele már jóval egymillió dollár felett volt, és arra számít, hogy a következő két évben ezt a számot megduplázza. Szerinte az általános gazdasági hanyat­lás csak segíthet az üzletén: egyre több ember marad ugyan otthon, de ugyan­akkor kívánják a minőségi árut. SZERETKEZÉS KÖTETBEN Sokkal nyitottabb volt a régi időkben Kína a szexualitás dolgában, mint a második világháború utáni évtizedek­ben. Az egykori szexuális irodalom egyik legjelentősebb munkája, Az arany 22 A HÉT ÓLOMSZENNYEZÉS A LEVEGŐBEN Már az ókorban is Az ipari forradalom előtt már kétezer évvel is rendkívüli mértékben szennyezte az em­beriség Európában a levegőt. A legfrissebb kutatások szerint az ezüst olvasztása közben jelentős mennyiségű ólom került a levegőbe, s ennek nyomai a mai napig megtalálhatók a talajrétegekben. A kutatók 19 svédországi tóban bukkantak olyan ólomszennyeződésre, amely az ókori görögöktől érkezett "légi úton". A görögök 2600 évvel ezelőtt kezdtek számottevő mennyiségben ezüstöt finomítani a pénzveréshez, s az eljárás során ólomgőz került a levegőbe, mivel az ércben két-három százszor annyi volt az ólom, mint az ezüst. A rómaiak sem tétlenkedtek, sőt ők szennyezték eddig a legnagyobb mértékben ólommal a légteret. Ezüstbányáik kimerülé­sével tisztult a lég, s csak az ipari forradalom beköszöntével, a XIX. században kezdett ismét megtelni a levegő ipari szennyel. A svéd tudósok számításai szerint a legmegdöbbentőbb az, hogy legalább annyi ólommal szennyezte az emberiség a levegőt az 1800-as évek előtt — szinte teljes egészében az ókorban —, mint azóta. lótusz, tele volt a gazdag családok szeretkezési módjainak részletes leírá­sával. A szexuális felvilágosításban a nyolcvanas évtizedben indult meg az olvadás Kínában, s 1991-ben ismét teljes egészében kiadták Az arany lótusz című könyvet, de annyiért, hogy csak a tehetősebbek tudták azt meg­vásárolni. TÖBBSZÖRÖS ALKOHOL A rendszeresen alkoholt fogyasztók száma Európában az elmúlt negyven év alatt megnégyszereződött egy nem­zetközi orvostársaság felmérése sze­rint. Az elsőbbség ebben nem a fejlett nyugati országoké, hanem a volt szo­cialista államok törtek az élre. Romá­niában a rendszerváltás óta meghá­romszorozódott az alkoholfogyasztás, amihez jelentősen hozzájárul a növekvő munkanélküliség és az infláció. ELTERELŐ TELEVÍZIÓ A túlnépesedés megakadályozására a legújabb módszerrel a Fülöp-szigetek államfője állt elő: szerinte a mértéktelen gyermekáldás legjobb ellenszere a kábeltelevízió. Az ötlet akkor pattant ki az első ember fejéből, amikor 66. születésnapját ünnepelve vidékre uta­zott, s az egyik jól ismert faluban nagyon sok gyermeket látott. Ekkor az elnöki különkeretből több mint 100 millió dollárt azonnal ki is utalt a kábeltelevíziós rendszer kiépítésére, hogy — amint a helybélieknek mondotta — "mást is csinálhassanak esténként". Afrikai krimi: a kígyó bosszúja Azon a napon Nsziakakro falu fiatal paraszt­jai kora reggel elindultak a mezőre dolgozni. Az úton valahogy eléjük került egy közel másfél méter hosszúságú kígyó — afrikai erdei vipera. Az élelmiszerválság kellős közepén esztelenség lett volna engedni visszaszökni az erdőbe az ínyencfalatot. Ezért egy bottal a földhöz szegezve levágták a fejét egy hosszú késsel, a "dábá"-val — amit takarmánybetakarításhoz használnak. A húsos kígyótestet az asszonyoknak adták, hogy főzzenek belőle ebédet. A fejét pedig az egyik paraszt Mumuni Szabre vette magához. Valószínűleg nem tette volna ezt, ha sejtette volna milyen következményekkel jár! A mezei munkák befejeztével az embe­rek visszaindultak a faluba, akkor a vipera már öt órája kilehelte a lelkét. Mumuni feltűzte a kígyófejet a takarmányvágó "dá­­bá"-ra, amit lapjával a vállára dobott más szerszámokkal együtt, és a többiek után iramodott. Hamarosan társai kiáltozására lettek fi­gyelmesek: Segítsetek, mentsetek meg, megharapott a kígyó! Az emberek először nevettek rajta, azt hitték tréfálkozik, majd hogy a rémült kiáltozás megismétlődött, rosszat sejtve visszasiettek hozzá. Nem akartak hinni a szemüknek az eléjük tárulkozó szörnyűség láttán. Társuk mozdu­latlanul feküdt és a hátán a lapocka alatt félelmetes fogaival mélyen a testébe ragadva csüngött a vérző kígyófej, a belőle kiforduló húscafatokkal együtt. A szerencsétlenül járt férfit gyorsan elvon­szolták a helyi varázslóhoz, aki híres volt arról, hogy minden kígyómarásra van ellen­szere. Ám ezúttal varázslatai nem segítettek a döglött kígyófej mérgével szemben. Végül Mumunit a közeli városka Anyibilekra klini­kájára szállították, de már ott sem tudtak rajta segíteni, s hamarosan visszaadta lelkét a Teremtőnek. Nem csoda, hogy ezek után a falubeliek­nek elment a kedvük az ebédtől és a kész kígyópörköltet sem merték megenni —fejezi be történetét az Eho planyeti Abidzsánból tudósítva. Egy nem mindennapi fotómodell és feleség: Nicole Mitchell, valamint egy nem mindennapi színész és férj: Eddie Murphy — az amerikai álompár, 1993 óta élnek boldog házasságban. Ézt megelőzően Eddie Murphy élete igen egyhangú volt, teljesen kitöltötte a filmezés... 1982-ben kezdett el forgatni, s azóta szinte minden év egy újabb filmszerepet hozott számára. Játszott a Beverly Hills-i zsaruban, Az aranyifjúban, a Harlemi éjszakákban, A dzsentlemanusban stb.

Next

/
Thumbnails
Contents