A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-06-17 / 25. szám

OTTJÁRTUNK középiskolák gyengébben készí­tik fel tanulóikat. Ennek azonban ellentmond az a tény, hogy az igényes műszaki egyetemekre viszonylag sok magyar hallgatót vettek fel. Ezt tükrözi az egyes főiskolákra, egyetemekre jelent­kezők eredményessége a felvé­teli vizsgákon. Bár általában aránytalanul többet vettek fel a szlovák nemzetiségű diákok kö­zül, a műszaki egyetemeken a magyar hallgatók felvételi ered­ményessége szembetűnően jó (Kassai, Pozsonyi Műszaki Egye­tem, kassai P.J. Šafárik Egye­tem, Nyitrai Mezőgazdasági Fő­iskola stb.). Ami gondot okoz, az inkább az, hogy miért jelentkeznek egyes felsőoktatási intézménye­inkre olyan kevesen a magyar érettségizők közül, hiszen példá­ul a fentebb említett Állatorvosi Egyetemre csak 26 magyar diák jelentkezett (ebből vettek fel kettőt), a Zólyomi Műszaki Egye­temre 23 (hatan nyertek felvé­telt). Az okok között bizonyára sze­repel az is, hogy kevés a magyar oktatási nyelvű középiskola, s valószínűleg a szülők romló anyagi helyzete is gátolja gyer­mekeik továbbtanulását. Meg­győződésem, hogy gyermekeink nem tehetségtelenebbek, mint szlovák anyanyelvű társaik. A közölt adatokból a legelke­­serítőbb, hogy bár tudjuk, napon­ta halljuk, olvassuk hány száz magyar pedagógus hiányzik, il­letve fog hiányozni az elkövet­kező időszakban magyar iskolá­inkból, a Nyitrai Pedagógiai Fő­iskolán csak 202, a Komenský Egyetem Bölcsészeti Karán 51, a Természettudományi Karon pedig 18 hallgató kezdte meg ebben az évben tanulmányait. Ha figyelembe vesszük az eset­leges lemorzsolódást és azt a tényt, hogy nem mind akar tanítani — könnyen megállapít­ható, hogy számuk semmiképp sem elegendő. Egyre inkább időszerűvé válik, hogy e kedve­zőtlen helyzeten egy magyarul oktató önálló főiskola vagy egye­tem létrehozásával is változtas­sunk. Azt hiszem, ideje lenne na­gyobb figyelmet szentelni ennek a kérdésnek amíg nem késő, mert könnyen visszafordíthatat­lanná válhat az a folyamat, mely a magyar értelmiségi réteg meg­szűnéséhez vezet. DOLNÍK ERZSÉBET Bakaraszra a határtól Ha a térképre pillantunk, a Tajti és Ceder közti "bakarasznyi" távolság, csak milliméternek tűnik. Mivel Tajti­­ban nincsen templom, a hívők mindig Ceder községbe jártak a vasárnapi szentmisére, de Trianon után a távol­ság nagyon nagy lett: meghúzták az államhatárt a két falu között... Medvesalján vagyunk, a községi hivatal előtt bámuljuk a zuhogó tavaszi esőt s a fellegeket. A tavaszi áldás nem tart sokáig, az eső után éledni kezd a falu. A mellettünk elhaladó "barkótól" megkérdezzük, hogy merre van az iskola. Petőfi Sándor útijegy­zeteiben is megtaláljuk a "barkó" kifejezést, de más forrásokból is tudjuk, hogy a Medvesalján élő bar­kóknak "az állattartás volt a fő foglalkozásuk". Ismét Tőzsér Árpádot idézve, a Medves: "Szép, erős hegy. Karikára fekszik, / s a hat falut szinte karra veszi." Az iskolában Bálint Lajos fogadott, aki negyvenkét éve van a tanítói pályán, és 16 éve tanít Tajtiban, jól ismeri hát az emberek gondját, baját. Amikor az idézett verssorokra utal­tunk Medvesaljával kapcsolatban, Bá­lint Lajos közbeszólt, hogy csak öt és fél faluja van Medvesaljának: Tajti, Hidegkút, Óbást, Újbást, Vecseklő és Bakóháza a fél falu. A szegény és szerény Bakóházát hívták már Bak­házának is, de mindenképp türelmes és szorgalmas nép lakja... Bálint Lajos tanító urat csemadokos múltjáról kérdeztük. — Negyvenkét esztendővel ezelőtt, abban a korban léptem pályára, amikor még nemcsak a tanítást tar­tottuk kötelezőnek, hanem a falu érdekében is éjjel-nappal dolgoztunk. Póterfalán és Détérben tanítottam, majd ismét Péterfalán, Tőzsér Árpád szülőfalujában. Bennünket elsősorban az ösztönzött, hogy magyar tanítók voltunk, és a háború utáni zűrzavarban kötelességünknek tartottuk átadni tu­dásunkat a felnövekvő nemzedéknek és ifjúságnak, de sok esetben a szülőknek, felnőtteknek is. Tudatában voltunk annak, hogy Szlovákiában csak addig lesz magyar szó, amíg magyar iskola lesz, és ha mi jól tanítunk. Ami a kultúrát illeti: télen és ősszel színdarabokat tanítot­tunk, és mire jött a tavasz, már készítettük elő a futballpályát, vasár­nap délelőtt a pályavonalat meszel­tem, délután pedig kergettem a labdát, majd később bíró is voltam. Ám hozzáteszem, hogy a falu is nagyon aktív volt. Péterfalán a helyi Csemadoknak én voltam az elnöke. De történt, hogy kijöttek a járásról, és megkértek, hogy a járási konferenciára való jelöltsé­gemről mondjak le, mert nagyon jól jönne, ha a járási összeállításban lenne egy cigány származású. Hor­váth Pál aztán bejutott egészen a Csemadok Központi Bizottságába. Pali gyerek kezdte nekem hordani a parancsokat, de egyszer aztán kimondtam: Pali, te vagy a központi bizottsági tag, csináld te, én vissza­léptem a Csemadok-munkától... Különösen az fájt, hogy nem jött utánam senki, aki visszahívott volna, nem hiányoztam. Később ez a sértő­­dékenység elmúlt, és még nagyobb lelkesedéssel végeztem munkámat az iskolában és a szülők körében. Mivel az iskola igazgatója nem volt "A magyar határtól egy jó bakaraszra Tajtit leled — s kész az egész Medvesalja. Az öt kicsiny falu körülöleli Bástot, mint a tábortüzet este a cigányok." (Tőzsér Arpád: Útbaigazító) Bálint Lajos 16 éve tanít Tajtiban az iskolában, továbbra is Bálint Lajos tájékoztatott. Először betekintettünk a napközisek osztályába, ahol Básti Eszter nevelőnő végezte teendőit. A csillogó szemű gyerekek örömmel fogadták a fényképezést. Megtudtuk, hogy olvassák gyermekújságainkat, jár az iskolába a Tücsök és a Tábortűz Básti Eszter neve­lőnő a napközi­sekkel — Hány elsősük lesz jövőre? — Nagyon nagy örömet jelent, hogy 15 elsőst várunk majd szeretettel igazi, ünnepélyes tanévnyitónkra — hang­zott a válasz... A Medvesalján, a Gortva patak völgyében jártunk. A vidékről Belitzky János palóckutató a következő szép sorokat írta: "A Medves-hegység vi­dékén kell a Palócföld magvát keresni, ott, ahol a néphit szerint Somoskőúj­falunál, Péterfalván vagy Maconkán van a világ közepe, valahol itt van az égig érő fa, és itt szaladgál a hidak alatt a tüzesember." MOTESIKY ÁRPÁD A HÉT 3

Next

/
Thumbnails
Contents