A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-27 / 22. szám
Száznegyvennégy kisfröccs — kettesben Kocsis Lajos — aki szintén vesztesként került be a magyar focitörténelembe — ott született és ott rúgott először a labdába, ahol legendás elődje Sándor "Csikar" — a szegedi Móravárosban. Édesapja géplakatos volt, de mint lelkes futballbarát, sosem tiltotta a játéktól a fiát. A móravárosi Kinizsiben már tizennégy éves korában leigazolták. Istenien tudott focizni, játékáért bolondultak a nézők, ő meg bolondult a borospohár után. Végül ő is arra a sorsra jutott, mint sok hasonszőrű társa, elveszett a magyar foci számára. így is — 1969 és 1975 között — harmincháromszor volt válogatott. 1964-ben a nagy múltú Fradi is megkereste, de ő nem a fővárost, hanem egy vidéki klubot, a Salgótarjáni BTC-t választotta. A család döntött így. Akkoriban vidéken sok ember félt Pesttől. Salgótarjánban hamar rájöttek, hogy milyen nagy fogást csinállak. Az SBTC a kiesés ellen harcolt, de Kocsissal sikerült megkapaszkodniuk a középmezőnykapta a "döbrögizést". Egy alkalommal még Salgótarjánban az edzője 3000 forint bírságra büntette, mert meghízott. Másnap Kocsis elment a szénbányászati tröszt titkárságára panaszkodni. A teljhatalmú vezérigazgató aznap senkit sem fogadott, de vele kivételt tett. Miután meghallgatta "Kicsi" fohászát, ki is utalt neki 5000 forint zsebpénzt — nehogy a város szemefénye éhen haljon. 1967-ben a Bp. Honvéd játékosa lett. Ekkor nagy terveket szövögettek a piros-fehérek, akik 1955 óta nem tudtak bajnokságot nyerni. Abban az időben még játszott Tichy, Sipos, Tussinger, Marosi — hozzájuk keresett a szakvezetés tehetséges játékosokat. Ekkor került ide Kocsison kívül Szendrei, Karakas majd később Kozma és Pusztai is. Pesten és a Honvédban ő lett az ügyeletes kisisten. Kapott egy háromszintes villát (15 ezer forint volt a Honvédnál a fizetése, majd ehhez jött a válogatottságbeli prémium is). Hogy a Honvédban mennyit keresett, azt nem tudni Év Játékosa lett. Egy ideig látszólagos nyugalom övezte. 1977-ben uj edzője lett a piros-fehéreknek — Tichy Lajos. O négy évig együtt focizott Kocsissal. Le is ült vele beszélgetni. "Kicsiben" már annyi lelkierő sem volt, hogy pontosan látogassa az edzéseket. Járta a vendéglőket reggelig — az egyikből ki, a másikba be. Aztán amikor kijózanodott, leányfalusi telkén kereste fel Tichy Lajost, hogy még egyszer mossa ki valahogy. Nekem tíz évvel ezelőtt mesélte az egykori bombázó, hogy kimosta volna őt, de már nem lehetett. Az erőnléte 15—20 percre volt elegendő. Aztán a váci piacon melózott. Hordta és rakta le az árut. Amikor egy barátommal megpillantottuk, női félcipőkben, szakállt eresztve, nem hittünk a szemünknek. Nézd a "Csikót" (ne vegye dicsekvésnek a kedves olvasó, de ezt a becenevet én aggattam rá, mert akkor még ben. A városban ő volt a téma. Róla beszéltek a sarki zöldségesek, a kórházi ápolónők és a vezérigazgatók is. És jó magyar szokás szerint, el is kényeztették. 1965-ben került az SBTC-hez edzőnek a Fraditól menesztett Mészáros "Dodó". Pedig a zöld-fehérek éppen vele nyerték el 1965-ben az UEFA- kupát. Edzője szerint "Kicsi" (ez volt a beceneve) annyira kiemelkedett a korából, neki olyan ösztönös érzéke volt a futballhoz, hogy azért nem talált megfelelő partnerre, mert senki nem tudott gondolkodásban felnőni hozzá. Salgótarjánban Kocsis Lajos egy kétszobás lakással és egy autóval rendelkezett. Az Aranylabdás Albcrtnek ez idő tájt egy örökölt garzonja volt. Lehettek mindezek után Kocsisnak határozott céljai? Neki már 18 éves korában sem céljai, sem elképzelései nem voltak, azért mert az első szóra megkapott mindent. Esténként ponyvaregényeket olvasott, vagy sörözött. A sörre is unalmában, lődörgés közben szokott rá. Ettől ugye alaposan meghízott, és olyan Döbrögi-formát vett fel. Amikor Pestre került, és a játék nem ment neki, a közönségtől nyomban meg is Kocsis Lajos, ha akart, nagyon tudott futballozni pontosan, mert őt külön jutalmazták. Legendákat mesélnek arról, hogy több "életművész" társaságában mennyit tudott egy éjszaka elfogyasztani. Egy pincér szerint, a Déli Vasút vendéglőben száznegyvennégy (!) kisfröccsöt ivott meg klubtársával, Kelemennel. Zalaegerszegen játszott egy alkalommal a Honvéd. Zuhogott az eső. Komora, Szűcs, Tajti csipkedték magukat — de Kocsis Lajos csak ácsorgott a pálya közepén. Aztán odaszólt az edzőjének, hogy cserélje le, mert fázik! Még szerencse, hogy a bányász ott a föld alatt nem mondhatja senkinek, hogy esetleg fél. Persze, azért ő sem volt annyira hülye, hogy ne vegye észre, hogy a tehetsége révén félgőzzel is, de mindig biztos pont a csapatban. Sokszor jelent meg "másnaposán" az edzésen. Akkor néha-néha hangosabban kiabáltak vele, de lényegében semmi sem változott. Úgy tűnt, hogy az 1975-ös esztendő fordulatot jelent majd focipályafutásában. Az szenvedélyes Honvéd-drukker voltam), akinek mindig elállt a keze a munkától, most meg mint a gladiátor, úgy melózik. Aztán elkerült Gyulára. A csapat az NB II-ben szerepelt, és Kocsis azt gondolta, hogy itt nyugodtan éli majd a napjait, és nem lesz szem előtt, mint Pesten. Tévedett. A híres és sokszoros válogatott újonnani feltűnése nagy eseménynek számított ebben a kisvárosban. Még a megyei Népújság címlapjára is felkerült: "Kocsis Lajos vasárnap már játszik!" Szerinte Gyulán emberibb arcok fogadták, mint a fővárosban. A közönség, kb. 5000 néző (azelőtt csak 500) csak az ő játékáért jött ki a pálya szélére vasárnaponként az istentisztelet után. Aztán felforrósodott körülötte a levegő. Abban az időben dúlt a totóbotrány Magyarországon, amelybe rengetegen belekeveredtek. Köztük volt Kocsis Lajos is. Már-már úgy tűnt, hogy lecsukják, de megúszta egy feltételessel. Aztán ismét visszakerült a fővárosba. Pillanatnyilag Kispesten, a Bozsik-stadion portása. Ki tudja meddig? BABIÁK LÁSZLÓ
