A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-05-20 / 21. szám

UNIA »PMM Kül- és belföldön egyaránt így ismerték meg azt a fiatalembert, akit a sors Görbe Nóra örökké későn érkező hűséges kísérőjének, bugyuta papucsvőlegényének rendelt. Aztán hirtelen "macskává vedlett" a Madách Színház szuperprodukciójában, amelynek 1981 óta állandó tagja. Úgy tűnik, hogy szereti a nagyszériás előadásokat, hiszen Ray Cooney darabja, a Páratlan páros is vészesen közelít az ötszázadik előadáshoz. Szerednyey Bélával néhány perccel fellépés előtt beszélgetek. — Izgulós típus? — Nem nagyon izgulunk már, mert a Páratlan páros, jóval túl van a négy­századik előadáson. Ez egy angol darab, amely hat éve megy. A kétszázötvenedik előadás körül kezd­tük érezni, hogy a szövegek elvesztik jelentéstartalmukat, és már csak a ritmus vezet bennünket. Ilyenkor iz­gulok egy kicsit, mert újból át kell venni az egész szöveget... Többféle tanulás van. Van vizuális tanulás, amikor még emlékszem, hogy az adott szöveg a szövegkönyvben hol volt, utána van az értelmi tanulás, amikor tudom, hogy miről szól az a mondat, és a sok előadás folyamán már csak a zenéje marad meg a szövegnek. Ha ebbe a zenébe belecsúszik egy hiba, egy baki, egy másik végszó a partner részéről, akkor hirtelen megáll a gépezet. Legjobban ezektől a "slusszoktól" félünk. — Hogyan tanul szöveget? — Gyorsan és könnyen. Viszont hamar felejtek. — Önt elsősorban a Linda sorozatból ismerik, amelyet nemrégen a Szlovák Televízió is megismételt. Kellemes volt a forgatás? — Főiskolás voltam még, és a Fészek Klubban vetítették a Rocky I című filmet. Utána odajött hozzám a Linda sorozat rendezője, és megkérdezte, hogy vállalnék-e nyárra munkát egy kedves kis krimisorozatban, mivel állítólag hasonlítok a Stallonera. Az első részt megnézte a televízió szóra­koztató osztályának főnöksége, és úgy döntött, hogy legyen belőle sorozat. Mivel nagyon szeretem Budapestet, és a sorozat a főváros legszebb részein játszódik, csodálatosan éreztem ma­gam a forgatások alatt. Forgattunk Budapest minden hídján, minden alul­járóban, és bejártuk a legszebb helye­ket. — A filmben papucsfigurát alakított, otthon is ilyen? — Hát melyik férfi nem papucs? — Van olyan szerep, amit szeretett volna eljátszani? — Nem, nincs. Én lebeszélem magam a szereplésről. — Utasított már vissza szerepet? — Igen. Egészen furcsa, hogy fősze­repet is visszautasítottam, mert úgy éreztem, nem nekem való. Ez többször előfordult, és persze rögtön megsértő­dött, aki rám osztotta. Én nem szeret­nék egy főszerepben megbukni. Tu­dom, hogy mire vagyok képes és mire nem. — Ennek ellenére bukott már meg szerepben? — Hogy lekopogjam, teljesen nem. Az utolsó pillanatban valamit mindig kitaláltam. — Ön pályája kezdete óta a Madách Színház tagja. Ennyire jól érzi magát itt, vagy máshova nem hívták? — Mind a kettő igaz. Aki nevet szerzett, és egy színháznál sokat foglalkoztatják, azt a másik színház nem hívja, mert minek hívja, ha egyszer ott jól érzi magát. Én soha nem mentem még sehova, hogy sze­vasz, ne haragudj, hívjál már meg, mert el szeretnék menni a Madáchtól. Azt hiszem, hogy a szerződtetések általában így mennek. Csak a sztárok­nál fordulhat elő, hogy egy másik színház rendezője meglátja, és elhívja. — Érzése szerint Ön a sztárok közé tartozik vagy a másik vonalba? — Ezt én nem tudom megállapítani. — Ha ennyire elégedett, gondolom, jó körülmények között él. Megmonda­ná, milyen kocsija van? — Jelen pillanatban egy hétköznapi Mazdám van, de szeretnék egy Ferra­rit, csak az huszonöt millió forintba kerül... — Ön négy éve nős, és bár még nincs gyermeke, de ha lesz, rábeszéli a színészkedésre ? — Ezt neki kell eldöntenie. Termé­szetesen segíteném, ha ezt a pályát választaná, de nem beszélném rá, és ellene sem lennék. — Mennyire telített most a színi pálya ? — Azt mondják, hogy sok az eszkimó, és kevés a fóka. A televízió gyakor­latilag már két éve nem működik, amióta nincsen pénz. A rádióban egy egészen szűk réteg dolgozik. A szink­ron az, ami dolgoztatná az embereket, ott meg olyan nagy mennyiségű mun­kát kell elvégezni kevés pénzért, hogy az ember szabad ideje ettől többet ér. Marad tehát a színház, itt kell meg­keresni azt a pénzt, amiből az ember meg tud élni. — Vannak haragosai ? — Természetesen vannak emberek, akik utálnak, mert én kapom a jobb szerepeket, de akarattal senkivel nem vesztem össze. — Ha valaki megsérti vagy megbántja, hogyan reagálja le? — Élesen. Csak látszólag vagyok nyugodt ember. — Hogy áll a sporttal? — Focizgatok a színészválogatottban, teniszezgetek, nyáron lovagolok, télen meg síelek. — A ma esti darabban együtt játszik az egyik legszebb magyar színésznővel, Tóth Enikővel. Izgalmas ez a dolog mint férfinak is? — Persze, hogy izgalmas dolog, ugyanakkor meg például az is elkép­zelhető, hogy Bo Dereket is unja már valaki. Enikővel egy padban ültem a főiskolán, régen megszoktuk egymást. O is megszokta az én szépségemet, én is az övét... BEKE ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents