A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-14 / 3. szám
LÁTOGATÓBAN EMBERNEVELŐK Laczkóné dr. Erdélyi Margit adjunktus, szakíró — A szlovákiai magyar pedagógusok közül egyike vagy azon keveseknek, akik rendszeresen írnak. Szinte minden hazai magyar lapban és folyóiratban találkozhat az ember a neveddel. — Ezenkívül írtam néhány szlovák szaklapba is. — Mi az, ami leginkább foglalkoztat? — Általában olyan dolgok, amelyek kemény felkészülést és alapos kutatómunkát igényelnek. — Hiányolom, hogy munkáidból még nem jelent meg válogatás. — Budapesten az ELTE Nyelvtudományi Intézetében készülnek kiadni egy korábbi névtani munkámat, s nyomdakész állapotban van tanulmánygyűjteményem is, melyhez a kiadó most keres támogatót. — Föltételezem, hogy ebbe a gyűjteménybe az a két munkád is beletartozik, melyek tavaly jelentek meg az Irodalmi Szemlében. Az egyik, ha jól emlékszem az 5. számban, a színjáték, a dráma és az epika határkérdéseivel foglalkozik, a másik a 7—8. összevont számban, "A groteszk és a posztmodern néhány összefüggése" címet viseli. Ez utóbbiban írod: "Az individuumot »megfosztotta» tekintélyétől a primer élet... Az ember, az emberiség önmagát sebzi." E gondolatod összefügg-e egy harmadik tanulmányodban olvashatóval, miszerint "A kiút csak valamiféle fantáziavilág vagy a tiszta ráció volna (lehetne)?" — Valóban összefügg, pontosabban tengelyértékűnek is tartom e gondolatmenetet, és remélem ez sugallja azt az óhajomat is, hogy a művészet és a tudomány fogjon össze az emberért, az életért. Hiszek abban, hogy a művészi intuíció ugyanúgy előrelendítheti a világot, mint a tudomány. — Amikor az irodalomelméleti írásaidat olvastam, szinte meglepődtem, mivel úgy tudtam, hogy a nyitrai főiskolán módszertannal foglalkozol. — 1987 december közepén kerültem a Nyitrai Magyar Nyelv és Irodalmi Tanszékre, akkor ez volt a neve, ma pedig Hungarisztikai Tanszék, hogy a módszertant oktassam, csakhogy azóta nálunk sok minden megváltozott és a helyzet arra kényszerít, hogy más tudományágakkal is foglalkozzam. Külföldi kollégáimnak sosem merem bevallani, hogy olykor öt-hat diszciplínát is oktatok. — Amennyire ismerlek, felkészületlenül sohasem állsz a hallgatóid elé. Magában e felkészülés is rengeteg energiát igényelhet, mégis mi az, ami neked is élményt ad és ösztönző erővel hat rád? — Legvonzóbb számomra mindig a pedagógiai kommunikáció és az irodalomelmélet volt, de a stilisztikát is szeretem. A drámaelméletet pedig csak néhány éve tanítom, választható tantárgyként. Királynői műnem a dráma, elmélete pedig az irodalomelmélet legnehezebb része. Határokat hág át, olyan széles összefüggéseket láttat, hogy az lenyűgöző. Mi tagadás, beleszerettem. Kutatási területem is a drámaelmélet szférája, ez idő tájt a groteszk dráma izgat, s munka közben egyre több összefüggést látok feldolgozandónak. A tudományos munkámban sajátosnak és szükségesnek tartom a "rejtett" teleológiámat, hogy tudniillik nem hanyagolom el a módszertani aspektust. Nem titkolom, hogy a tudós-művész tanártípus képzését szorgalmazom, melyben fókuszjellegű tárgyak lehetnek a drámaelmélet, a színházesztétika és a drámapedagógia. Elképzelésemet mind külföldi, mind hazai tudományos fórumokon elismeréssel fogadták, s örülök, hogy gyakorlati megvalósítása, ha egyelőre csak részleteiben is, nemcsak a mi tanszékünkön indult meg, hanem a szlovák tanszékeken is. — Élő anyaggal dolgozol, emberekkel, akikből végül is pedagógusok lesznek. Mi a véleményed erről? — Nagyon fontosnak tartom az egyéniséget. Vannak eleve rátermett, tehetséges pedagógusjelöltek, vannak akik szorgalommal, kemény akarattal jó szintre tornázzák fel magukat, de sajnos vannak olyanok is, akikből sosem lesz pedagógus, még ha életük végéig fognak is tanítani. Rendszeresen kapom róluk és tőlük a visszajelzéseket. Nagyon elkeserít, ha jól nevelt, érzékeny és tehetséges fiatal egy rosszul felkészült, netán diktátor igazgatóhoz kerül, vagy már régebben összeszokott klikk-közegbe, mely nem a támogató, alkotó légkört adja számára, hanem a napi stresszhelyzeteket, sőt a sokkot. A tunyaság, az irigység, a butaság és a zsarnokság édestestvérek, ellenségei a felsőbbrendű értékeknek, s félő, hogy csírájukban kiégetik azokat. A példák élők és nem egyediek, de hála Istennek, fordított esetek is vannak, olyan közösségek, melyekben a kezdők kitűnően érzik magukat, és szabadon kibontakozhatnak. — Válaszoddal részben véleményt mondtál az üres, tekintélyelvű pedagógiáról is. — Sajnos, mindnyájan tekintélyelvű pedagógián nevelkedtünk, így a demokratikus hangvételnek nálunk még nincs kultúrája. A diákok egy része kívánja a demokratikus szellemiséget, más részük viszont tudattalanul is, akaratlanul is vonzódik a hatalomhoz, — vagy az érdeke kívánja úgy, vagy fél tőle, s azért a foglya. A hatalom pedig még mindig az autokratikus magatartás. Ha ilyen hatás alól a diák személyiségközpontú, humánus közegbe kerül, demokratikus hangvételű tanár kezébe, vagy nem tud mit kezdeni a helyzetével, vagy fellép nála a furcsa jelenség, hogy "adom a kisujjam, s viszi az egész karomat". Úgy vélem, ennek a gyökerei a családi neveltetésig nyúlnak vissza. Hangsúlyoznom kell viszont, hogy sok diák igazi, kellemes, érett partner, ők általában a tehetségesek és árnyalt neveltetésűek. Azt csak remélni merem, hogy van jó mester és tanítvány viszony, erről a tanítványt is meg kellene kérdezni. — Akkor hát megkérdezlek. Gondolkodás nélkül említsd meg nekem egy tanárodat, akit mesterednek is tartasz. — Az alapiskola felső tagozatát Garamszentgyörgyön végeztem el. Akkor Ujváry László volt az iskola igazgatója, aki kézbe vette a nevelésemet: beindult életemben a szavalóversenyek sorozata, s eljutottam egészen az országos szintekig, és gyermekfővel állandó tagja lettem a Garammenti Népi Együttesnek is, melynek országos híre-neve volt, A gimnáziumi éveim ebben a ténykedésben visszafogottabbak voltak, akkor már komolyan érdekelt néhány tantárgy: a magyar nyelv és irodalom, a torna, a kémia, a biológia. A főiskolai felvételik előtt bizony dilemmám volt: az iskola, az osztályfőnököm a színészi pálya felé irányított Magyarországra, de szüleim sugallatára, meg a szűk anyagi lehetőségeink miatt is a hazai tanárképző mellett döntöttem. Noha imádtam a kémiát, biológiát is, s a helyi termelő-szövetkezet a mezőgazdasági főiskolára szánt 6 A HÉT .
