A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-13 / 20. szám
Az uráli (finnugor és szamojéd) nyelven beszélő népek távoli ősei valaha nagyjából közös szállásterületen éltek, s nagyjából közös nyelvet beszéltek. Kérdés, hol volt ez az őshaza, népünknek is „bölcsője“, s meddig éltek itt együtt a mai finnugor népek ősei. A különböző tudományok eredményeinek egybevetésével hozzávetőlegesen megjelölhetjük e több évezreddel ezelőtti lakóterületnek - az uráli őshazának - időbeli és térbeli kereteit. Az uráli, illetve finnugor őshaza színhelyére vonatkozóan számos elmélet látott napvilágot, szinte minden területet gyanúba vettek az Altajhegységtől Közép-Európáig. A tudományos módszerek közül különösen alkalmasnak bizonyult a nyelvészeti paleontológia. Ennek lényege, hogy a mai nyelvek ősi elemeiből kikövetkeztetett ún. alapnyelvben megtalálhatók az egykori környezetet (növény- és állatvilágot) jellemző szavak is, amelynek segítségével nagyjából megállapítható, hogy milyen földrajzi környezetben élhetett ez az ősi közösség. A természeti környezet azonban változik (a növénytakaró is) az idők folyamán, így a valamikori növénytakarót kellett megállapítani. Ez a virágporleletek, az úgynevezett pollenanalízis segítségével történt, melyet László Gyula régész alkalmazott először. Még ennek a módszernek a segítségével is több őshazaelmélet van ma is forgalomban. László Gyula vizsgálatai alapján a finnugorság őshazája igen nagy területet ölel föl: az Urál keleti felétől az akkori erdős övezetben Lengyelországig terjed. Újabban a régészeti kutatások segítségével sikerült ezt a területet szűkebbre vonni, s ma a legtöbb kutató Hajdú Péter elméletét fogadja el, mely szerint az „uráli őshaza“ az Urál-hegység vidékén, zömmel annak keleti, nyugat-szibériai oldalán lehetett. 2. A rucalövő (László Gyula rajza) De milyen lehetett az életmód az uráli őshazában, milyen lehetett a magyar nép őseinek legrégibb társadalma? Erre a kérdésre a régészet és a nyelvészet közös választ tudott adni. Bérezi Géza igen szellemesen egy szöveget állított össze, és a szövegben csak finnugor eredetű szavakat használt, ezeket a szövegben más betűtípussal szedtük. Ősi szavaink tükrében kirajzolódik a finnugor egység kora emberének és életének képe. A lakosság foglalkozásának két alapvető ágazata a halászat és vadászat volt: „Gyalogos vadász, ki megfeszített idegű íjjal és nyíllal kezében, tegezzel és késsel oldalán lesben várja a vadonban zsákmányát, nyulat, rókát, nyusztot, menyétet, hölgyet (azaz hermelint), fajdot, ludat, fogolyt, vagy hajón, hálóval fogja a halat, esetleg vejszével, vesszőből font fallal (eredeti jelentése vesszőfonadék) tereli varsába a keszeget, önt, menyhalat, tathalat. A nők közben gyökeret, hagymát nyűnek, meggyet (eredeti jelentése bogyó), epret vagy vadkölest gyűjtenek, ez utóbbit két kő között szétmorzsolják, és kenyérnek nevezett kásafélét készítenek. Ehhez tüzet gyújtanak, s általában fazékban főznek, nyárson sütnek. Településeik, falvaik, folyók partján vannak. Tudnak házat rakni, ezen persze csak földbe vájt, de küszöbbel, ajtóféllel bíró putrilakás vagy sebtében ágakból összeállított sátorféle értendő; lehet, hogy a hajlék szó, melynek eredeti jelentése „összehajlított ágakból készített menedék“, már ekkor megvolt. Ruházatuk nyilván főleg bőrből készült, állati ínnal megvarrva, de volt ujja és kebele, öv és szalag tartotta egybe. Ismertek fémeket, aranyat, ezüstöt, ólmot, vasat.“ Hogy mikortól élt ebben az őshazában az uráli népek közössége, nem tudjuk. A különböző tudományágak segítségével az azonban megállapítható, hogy mikor bomlott föl. Ez valamikor Kr. e. a IV. évezred közepén lehetett, amikor a mai szamojédok ősei kelet felé, egy másik csoport pedig északnyugati irányba, Skandinávia felé mozdult el. (Talán ők lehettek a mai lappok ősei.) A Kr. e. III. évezredben a finnugor közösség már az Urál mindkét oldalán élt, aránylag sűrűn lakott területen, s életmódjukban, főleg eszközkészítésükben lényeges módosulások álltak be. Végül a III. évezred végére felbomlott a finnugor közösség, s a magyarság őseit ekkor a felbomló közösség ugor ágában az Uráltól keletre, az erdős vidékek déli peremén, zömmel a ligetes területeken találjuk. Itt történik majd népünk sorsában a nagy változás, az első jelentős életmódváltás. KÉRDÉS: Minek a segítségével állapítják meg az őshaza helyét? Mikor bomlott föl az uráli közösség? KOVÁCS LÁSZLÓ (Fotó: Görföl Jenő)
