A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-05-13 / 20. szám
RIVALDA Gyűlöletben, háborúban V I l i / n f MWP «3------------------nem lehet élni.., ... és nevetni sem, mert nincs min, pedig napjainkban a humor, a nevetés talán mindennél jobban kell. Néha még életeket is menthet, vagy éppen átsegít az egyre terjedő pesszimizmuson. Én is gagparádéra, humorlávára készültem, s hogy mi lett belőle, azt majd meglátják. Persze minden okom megvolt rá, hiszen akivel beszélgettem, az a jelenlegi magyar kabaré legmarkánsabb, sőt legmarkosabh alakja. Beszélgetésünk előtt a Mikroszkóp Színpad zsebkendőnyi színpadáról két marokkal szórja a derűt, izzik, sziporkázik. Nálunk a humor családi vonás, a testre szabott néma poén külön génekben száll apáról fiúra. Első kirobbanó sikerével azonnal egy Kőbezárt lelket, a feledhetetlen Húgyos Józsi bácsit szabadította ki negyvenéves rabságából Ennek a robbanásnak a hullámai a mai napig sem csitultak, sőt úgy tűnik, nem is fognak. Nem végzett színész, hiszen csak két évet töltött el a főiskolán, ahol úgy látszik nem tanították a bölcsességet, amely a humor elengedhetetlen kelléke, mert átiratkozott a bölcsésztudományi karra. így lett bölcs, sziporkázóan szellemes és borzasztóan népszerű Markos György. — Mialatt itt várakoztam, láttam, hogy már adott egy interjút. Szeret interjút adni? — Ez nem szeretet kérdése, hanem hozzátartozik a munkához. A kolléga a Rádió Bridge-től jött, és persze, hogy örültem neki. — Ön nagyon sok embert meg tud nevettetni, mi tudja Önt jókedvre deríteni ? — Ha a környezetemben nyugalom, békesség és szeretet van. — Jelenleg tehát derűs, jókedvű ? — Gyűlöletben, háborúban nem lehet élni. — Fellépés előtt láttam, hogy nyugodtan beszélget a társalgóban. Soha nem izgul? — Nem, mert tudom a dolgomat, és tulajdonképpen csak akkor ideges áz ember, ha nem tudja a szöveget vagy valamilyen más szempontból nem készült fel. Ha tudja a dolgát, akkor nincs baj. — Az Ön édesapja a feledhetetlen Alfonzo. Mennyiben segítette ez a pályáján? — Különösen nem segített. Gyakran Egy pillanat alatt elérzékenyül, a szemébe könnycseppek tolulnak. — Ön magánemberként ennyire érzékeny? — Nem, de az apámhoz nagyon kötődtem. Még meg sem születtem, de már az apuhoz kötődtem. Látja, most is elérzékenyültem. — Váltsunk vidámabb témára. Nagy szakértője a női nemnek? — Nem, csak sokan megkeresnek, szeretek elbeszélgetni. Nem voltam még házas, és nem is nagyon törekszem rá. Én mindenkire figyelek, beszélgetek, de ez nem jelent semmit. — Ön szerint mi az előnye az agglegényéletnek ? — Az, hogy békén hagyják az embert. — Ha megnősülne, milyen hölgyet választana legszívesebben ? — Jelenleg olyan a helyzet az országban, hogy nem nagyon vagyok ráhangolva arra, hogy még egy gondot a nyakamba vegyek. — Ön rendkívül népszerű, a humora ellenállhatatlan. Nem gondolt arra, hogy ezt a képességét filmen kamatoztassa ? — Ezt nem én döntöm el. Én csak akkor megyek, ha hívnak. A televízióban is azért látni ritkábban, mert úgy tűnik, hogy nem érdeklem őket, én meg nem könyörgök, nem könyökölök. — A jeleneteiben rendkívül pontosan tud jellemeket ábrázolni, felnagyítva figurái nevetséges voltát. Honnan veszi őket? — Az utcáról, bárhonnan a hétköznapokból. Lehet az. politikai is, végül is az ember "politikaivá" is tud válni, hogyha olyan a helyzet. — Egyébként magánemberként politizál? — Csak mint a többi magyar állampolgár, akit érintenek az országban zajló dolgok. Nem vagyok, és nem is voltam soha tagja egyetlen pártnak sem. — A választásokról mi a véleménye. Elmegy választani ? — Természetesen elmegyek, a választásokat nagyon fontosnak tartom. — Az Ön neve szinte összeforrt a Nádassal. Tart még ez a kapcsolat? — Nem forrt az össze, három-négy éve már nem működik. Szétrobbantottam, mert nem akartam egy Hacsek— Sajó szindrómát. Éreztem, hogy valami újat kell csinálni. A Magyar Televízió Fogadjunk! című vetélkedőjének egyik adásában a tét az volt, meddig bírja az egyik kiválasztott játékos megállni Markos Györggyel szemben, hogy el ne nevesse magát. A játékos tizenegy másodpercig kitartott. Én most tovább bírtam. Igaz velem szemben nem pózolt, és a másik arcát mutatta. Amit cseppet sem bánok, sőt, ezúton is köszönök. BEKE ISTVÁN figyeltem, ahogy dolgozik, és sok mindenre inspirált ez a tény, de nem ez határozta meg, hogy én idekeveredtem. Ez egy véletlen volt. — Akadt azért olyasmi, amit átvett tőle ? — O zseniális volt, és csak tőle lehetett tanulni igazán. — Hogy érintette Önt az édesapja halála ? — Erről inkább ne... A HÉT 15
