A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-22 / 17. szám
MÚLTIDÉZŐ Népünk eredete „Néz nyugotra, borús szemmel néz vissza keletre A magyar, elszakadott testvértelen ága nemének...“ (VÖRÖSMARTY MIHÁLY) Igen, költőnk még így látta: a magyar testvértelen, rokontalan ága nemének. De már ekkor is inkább a nyelvének társtalanságára és származásának különlegességére gondolhatott, hisz egyébként tudván tudta, hogy kultúrájában, társadalmi szerkezetében, életmódjában korának, a XIX. századnak a magyarsága Európának szerves része, alkotó eleme. Mégis minden időkben izgatott bennünket és környezetünket is népünk származása, eredete. A nagyszentmiklósi kincs korsójának a részlete Persze, ezzel más népek is így vannak. Egy-egy nép őstörténetének ismerete jelentős tudatformáló, összetartó erőt jelent. A népek történetének kezdete, s főleg származása azonban általában az idők homályában maradt, s valós történeti források hiányában a megőrzött hagyományokból hámozható csak ki, s ezért ad alkalmat gyakran a legromantikusabb elméletek kiagyalására is. Korai történetíróink, krónikásaink népünk származásának két, szájhagyományban élő történetét is lejegyezték. A középkori krónikaíróink azonban nem oknyomozó történelmet írtak. Elsődleges céljuk az volt, hogy a rendelkezésükre álló korábbi történeti művek és a szájhagyomány alapján az uralkodóház és a nép dicső eredetét kimutassák, bár műveik rendkívül fontos és valós információkat is tartalmaznak. A magyarság eredetét a bibliai időkkel kezdik, a magyar vándorlás kiindulópontjának az ókori szerzők műveiből áthagyományozott Szkítiát teszik meg. Kézai Simon 1283-ban írt Gesta Ungarorumában így írja le a nép eredetének hagyományban élő történetét: „...Ménrót, az óriás, a nyelvek összezavarodásának kezdete után Eviláth földjére költözött, amely vidéket az idő tájt Perzsiának neveztek, s ott feleségétől, Enethtől két fia született, ti. Hunor és Magyar, akiktől a hunok, vagyis a magyarok származnak. Történt pedig egy napon, hogy amint kimentek vadászni, a pusztaságban egy szarvasünő bukkant fel előttük, s amint űzőbe vették, az a meotisi ingoványokba (Azovi-tenger) menekült előlük. Miután az említett ingoványt bejárták, úgy találták, hogy alkalmas állattenyésztésre, majd viszszatértek atyjukhoz, s megkapván beleegyezését, összes jószágaikkal a meotisi ingoványok közé költöztek, hogy ott telepedjenek le.“ Van azonban egy másik eredetmondánk is, melyet Anonymus jegyzett le krónikájában: „...Ügyek, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentümogyerben Eunedubelianus vezérnek Emes nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállván teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el...“ De mire utal valójában ez a két eredetmondánk? Áz egyikben szarvasűzésről van szó, és a Képes Krónika festője, amikor díszes kezdőbetűt fest a szöveg elé, akkor Hunort és Magyart, a két vadásztestvért gyalogos erdei vadászoknak ábrázolja. A másik monda turulmadara pedig sólyomfajta vadászmadár, mely a füves pusztákon, sztyeppeken él. A két eredetmondánk tehát kétfajta területre vezet minket: az egyik az erdők felé, a másik a füves puszták felé. Vagyis: nyelvünk az erdőlakó finnugor népek felé, kultúránk, későbbi életmódunk pedig a sztyeppéi népek nomád vagy félnomád népei felé. De népünk nevének eredete is ilyen kettősséget mutat. Saját önelnevezésünk, mely önálló néppé válásunkkor már megvolt (földrajzi és egyéb nevek őrzik keleten), a „mogyeri“ finnugor eredetű. A „mogy“ tag összefügg a legközelebbi nyelvrokonaink, a manysik nevének első részével, a „many“ szóval, eredetileg pedig a „beszél“, „mond“ igével; az „éri“ tag jelentése pedig: „férfi“, „ember“. így tehát népnevünk jelentése beszélő ember lenne. Áz ilyen népnév nem ritka. Őstörténetünk írott forrásai, később az új hazában használt nevünk azonban szintén a sztyeppe népei felé mutat. A szkíták voltak az ókorban a legismertebb nomád nép, innen a „szittya“ név. A hungar, ungar, venger név pedig az „onogur“ bolgár-török törzsszövetséggel való hosszú és eredményes kapcsolatra utal, akárcsak a szintén írott forrásokban használt „türk“ név. A nyelvrokonság és az őshaza helyének meghatározása részletes magyarázatát adja ennek a kettősségnek. KOVÁCS LÁSZLÓ ( A csodaszarvas. A Képes Krónika 5. oldalán található iniciálé
