A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-04-15 / 16. szám

Némely emberek meg vannak győződ­ve róla, hogy az ún. Kirlian-fotók fölhasználhatók a rákbetegségek korai felismerésénél. Ezenkívül állítólag "lát­hatóvá teszik" a stresszt és a félelmet is. Amikor az orosz tudós bejelentette a "test energiájának" a felfedezését, amely ún. bioplazmából áll, és kívül esik a fizikai életen — nyugati szakem­berek többsége nem akart hinni neki. Azt kérdezték, bizonyítható-e ez az állítás? A kérdésre az intenzív kutatások ellenére mind a mai napig hiányzik a szakmai válasz. Kiderült, hogy az, amit az orosz Kirlian a test energiájának vélt, egy különleges "korona", amely a fényképeken minden élő szervezetet körülvesz. De valóban egyértelműen bizonyítja ez a testi energia létezését? A "korona-effektus" tulajdonképpen nem a misztikusok és jósok által leírt aura? Legújabban a kutatók figyelme ennek a technikának a gyakorlatban való felhasználására összpontosul. Össze­függést találtak például a Kirlian-fotón lévő emberi kéz és viselőjének testi és szellemi állapota között. A bal agyteke a jobb kéznek felel meg. Eszerint a Kirlian-fénykép a megörökített sugárzás alapján lehetővé teszi a vizsgált személy logikus képes­ségeinek a felderítését. Ebből kiindulva tehát a bal kéz "korona-effektusából" megállapíthatjuk az ember intuitív ké­pességeit, amelyek a jobb agytekével vannak összeköttetésben. Ha mindkét kéz fényképezésénél hasonló az ered­mény, az azt jelenti, hogy kiegyensú­lyozott személyiségről van szó. Ez az analitikus technika olyan információkat is közöl, amelyeket az illető még csak nem is sejt. Például, hogy van-e gyógyító képessége, vagy hogy van-e vezetői hajlama. A Kirlian-fényképek első részletesebb kiértékelései bizonyították a szerkezet sokrétű diagnosztikai felhasználhatósá­gát. Például a patkánykísérleteknél, amelyet a New York-i Rochester Egye­tem orvosai, Thelma Moss és Margaret Amstrong végeztek, a rákos állatok farkán láthatóak voltak az elváltozások. Hasonló elváltozásokat mutattak ki a fotók a rákos növényeken és a beteg emberek ujjhegyein is. A Kirlian-féle szerkezet magasfrek­venciájú és magasfeszültségű mezőt hoz létre. A fényképezett objektum testi energiája ezt a mezőt taszítja, és ennek következtében interferencia-kép jön lét­re, amely láthatóvá válik. A testi energia mindig másképpen jelenik meg. A kiegyensúlyozott testi energia egyenle­tes interferencia-képet hoz létre. A kiegyensúlyozatlanság a "koronára" is átvivődik, s ezek a kiegyensúlyozatlan­­gások mutatnak rá a fizikai vagy a pszichikai zavarokra. A Kirlian-fényképek diagnosztikában való ígéretes felhasználása ellenére még több gyakorlati kérdést kell meg­oldani. Manapság négyféle alapnézetről beszélhetünk a Kirlian-fényképekkel kapcsolatban. A szkeptikusok szemé­ben az ún. Kirlian-effektus nem több, mint az objektum, a film és a készülék közötti normális kisugárzás. Minden egyes megfelelő diagnózis csupán véletlen, és csak a kutató intuíciójából indul ki. Mások elismerik, hogy a fotók kimutatnak ugyan bizonyos fizikai szimptómákat, például a testhőmérsék­letet vagy az izzadságmirigyek aktivi­tását, de szerintük még be kellene bizonyítani, hogy jelentőséggel bírnak a személyek fizikai vagy pszichikai változásainak a megítélésében is. A parapszichológusok nagy részének az a véleménye, hogy a tisztán pszi­chikai reakció, mint például az izzad­ságképződés, hozzájárul a "korona" kialakulásához, és magát az effektust meg lehet magyarázni, de nem lehet reálisan kihasználni. A Kirlian-fotográ­­fiát majd akkor érthetjük meg tökélete­sebben, ha figyelembe vehető lesz a testi energia, aura, vagy más "paranor­­mális fenomén". A legradikálisabb nézetet azok kép­viselik, akik a Kirlian-fotográfiát nem hozzák összefüggésbe semmilyen fizi­kai okokkal, mint pl. a már említett izzadságképződés. Szerintük a fotók egyértelműen a lélek energiáját mutat­ják, amelynek a színéről és formájáról a misztikusok és jósok már több évszázada beszélnek. Ahhoz, hogy a vázolt négy vélemény bizonyítást nyerjen, több kritériumot kellene teljesíteni: a szerkezetnek meg kellene felelnie bizonyos technikai nor­máknak, hogy pontosan meg lehessen állapítani, vajon a bőr ellenállása, az izzadás vagy más pszichikai tényező nem hamisítja-e meg a "koronát". Ezenkívül a fényképezett személynek teljesen ellazult állapotban kell lennie. A kutatónak rendelkezni kell bizonyos tapasztalattal, hogy különbséget tudjon tenni, az eredmény nem idegesség vagy más testi reakció következmé­nye-e, vagy nem súlyos fizikai vagy pszichikai okokból jött-e létre. A "korona" színét általában a vizsgált személy érzelmi állapotával hozzák összefüggésbe, ám az eredmény sok­szor függ a felhasznált film fajtájától is. Például a 35 milliméteres ektachron film piros és sárga árnyalatokat, a Polaroid film piros koszorút "produkál", a gyantával bevont papír pedig kék árnyalatú. Nem szabad alábecsülni a készüléket kezelő "sugárzását" sérti. Agresszív hozzáállása megváltoztathat­ja a vizsgált személy eredményét. A készüléket kezelő személynek legalább másfél méterre kellene tartózkodnia a fényképezett objektumtól. A technikus­nak, illetve a gépkezelőnek tudnia kell pontosan beállítania a feszültséget és a frekvenciát, mert a túlzott magasfe­szültség általában egészen világos "koronát" eredményez. Az utóbbi években a Kirlian-féle fotográfiát több területen sikerrel hasz­nálták fel. Például a már említett dr. Thelma Moss egy üzleti társaság kérésére ennek segítségével készítette el a szójamagok csíráztatásáról szóló anyagot. A Kirlian-fotókat tehát a me­zőgazdaságban nagy sikerrel lehet alkalmazni, ezenkívül például a szülő— gyermek viszony, illetve a szülő—gyer­mek konfliktusok esetén. Ez a technika megfelelő használatkor, együtt az aku­punktúrával, a homeopátiával vagy a beszédterápiával nem várt diagnoszti­kai lehetőségeket eredményezhet. A Plus 7 dní nyomán: Tóth Edit A HÉT 21

Next

/
Thumbnails
Contents