A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-15 / 16. szám
LÁTOGATÓBAN TEHETSÉGGONDOZÁS, KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS Egy csésze kávé OLÁH GYÖRGY pedagógussal Mire nyomtatásban megjelennek az alábbi sorok, az oktatók-nevelők többsége talán már el is felejti a pedagógusnapi ceremóniákat. Valószínűleg jó páran újabb (szeretném hinni, hogy kiérdemelt) oklevéllel, kitüntetéssel gyarapítják gyűjteményüket, ám bizonyára akadnak olyanok is, akik jobban örülnének-örülnek másféle "hétköznapi babéroknak" — például tanítványaik kisebb-nagyobb sikereinek. Szerencsére, a Komáromi járás középiskoláiban is találkozhatunk néhány hivatása magaslatán álló pedagógussal — embernevelővel, tehetséggondozóval, közösségépítővel. A teljesség igénye nélkül említhetném GÁSPÁR TIBOR, dr. SZÉNÁSSY ZOLTÁN, OLÁH IMRE és IMRÉNÉ, dr. IPÓTH BARNABÁS nevét. Ez alkalommal — egy matematikai háziverseny apropóján (is) — OLÁH GYÖRGGYEL, a komáromi Ipari Szakközépiskola tanárával beszélgettem: — Tanár úr, ön a több évtizedes pályafutása során — oktató-nevelő, előadás- és versenyszervező, illetve publikációs tevékenységével — vitathatatlan érdemeket szerzett. Milyen gyökerekből táplálkozik a hivatásszeretete, a tehetséggondozás iránti elkötelezettsége ? — Több gyökeret is említhetek: a bátyám, Oláh Imre szintén matematikatanár, aki döntően befolyásolta a pályaválasztásomat; továbbá CZÓKOLY BÉLA tanár úr, valamint mindazok a tanáregyéniségek, akikkel a pályafutásom során kapcsolatba kerültem, nagy hatással voltak rám. A komáromi magyar gimnízium után a Nyitrai Pedagógiai Főiskola Matematika Tanszékén tanítottam, majd amikor elfogytak a magyar hallgatók, 1978-ban visszatértem Komáromba. Mivel addig az előző helyemet betöltötték, ezért az Ipari Szakközépiskolában kaptam állást. Figyelő tekintetek Mindenütt a differenciált oktatás híve voltam, fontosnak tartottam a tehetségek felismerését, kiemelését és gondozását. Nyitrán volt pályafutásom mélypontja, ahol magyarként kiszolgáltatott helyzetben kellett helytállni... Valójában az egész szakmai tevékenységem a gazdag magyar szakirodalomnak és a magyarországi szakemberekkel folytatott intenzív kapcsolattartásnak köszönhető. Amikor idekerültem a szakközépiskolába, szinte mindent elölről kellett kezdenem, mert az itteni diákok addig nem értek el számottevő sikereket a különféle matematikai versenyeken. Már maga az a tény, hogy egy szakközépiskola bekapcsolódott a versenyekbe, jelentős előrelépésnek számított, ugyanis a gimnáziumokkal összehasonlítva a szakközépiskolákban kevesebb óraszámban tanítjuk a matematikát. Ezt a hiányt csak a délutáni szakkörökkel lehetett bepótolni, ám az ügy érdekében nem szabad sajnálni az időt és energiát! — Az "illetékesek" miként értékelik azt a tényt, hogy az egyes versenyeken elért eredmények hozzájárulnak az iskola, illetve a város jó nevének az öregbítéséhez? — Nos, gyakran vannak nézetkülönbségek köztünk és a szaktantárgyakat oktató mérnökkollégák, illetve az iskola igazgatósága között. Tulajdonképpen nem gátolják a tevékenységünket, de kellőképpen nem is támogatják... sokallják, hogy többféle versenyen veszünk részt a diákokkal. Én nem szemellenzős, uniformizált technikusokat akarok útra bocsátani. Célom a legtehetségesebbek legmesszebbre, legmagasabbra való eljuttatása, továbbá az oktatás mellett az embernevelés, amely téren hiányosságok észlelhetők a szakközépiskolákban. Pozitívan értékelhető az a tény, hogy iskolánkban nem szakadt meg a matematikai versenyek folytonossága, és sikerült segítőtársakra találnom néhány kolléga személyében. A városatyák részéről SZENÁSSY ÁRPÁD volt alpolgármester számított az egyik ösztönzőmnek, aki VARGA ANNA VMK-igazgatónővel együtt anyagi támogatásban is részesítette az egyes rendezvényeinket. Hiszen egy-egy távolabbi versenyre való elutazás komoly anyagi gondot jelent diákjaink számára. Többek között egy ungvári versenyre készülünk, amely egy Komáromból indult kezdeményezés folytatása, amely során évről évre más-más kárpát-medencei város-Oláh György ban (Komárom után Vácon, Ungváron, Pakson, Székelyudvarhelyen) mérhetik össze tudásukat a magyar diákok. — Úgy tűnik, hogy hatékonyan együttműködnek a bel- és külföldi középiskolákkal... — Ez az együttműködés az egyre bővülő baráti-szakmai kapcsolatainknak köszönhető. Mi, felvidéki matematikusok már huszonöt éve bekapcsolódunk a magyarországi Középiskolai Matematikai Lapok (KöMaL) feladatainak megoldásába. A diákjaimmal együtt részt vettem a KöMaL létrehozásának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, a Magyar Tudományos Akadémián. Ezzel kapcsolatban az eddigi számottevő eredményeink összefoglalására, kiértékelésére készülök. A kapcsolatépítésben sokat köszönhetünk dr. Kálmán Attila jelenlegi államtitkárnak, a tatai gimnázium hajdani matematikatanárának is. Rendszeresen részt vettünk egymás rendezvényein, ami összehasonlítási és páratlan szakmai továbbfejlődési lehetőséget jelentett. Testvériskolánk az esztergomi Hell József Bányagépipari Szakközépiskola, továbbá a dél-komáromi gimnáziummal is szorosan együttműködünk. Háziversenyeinkre a felsoroltakon kívül több hazai középiskolánk diákjait, valamint a legtehetségesebb nyolcadikos tanulókat is meghívjuk, hogy felmérhessük: mely iskolákból milyen tehetségek várhatók intézményünkbe. Á nyolcadikosok részére külön versenyt is tervezünk a közeljövőben. A versenyeinken két nyelven — magyarul és szlovákul — tűzzük ki a feladatokat, hogy minden diák egyenlő eséllyel indulhasson. Ellenben furcsállottuk, hogy a helybeli szlovák gimnázium pedagógusai kikötötték: az ő versenyükön csak szlovák nyelven lehet versenyezni...! Ez a feltétel főleg az alsó évfolyamok tanulói részére nem felel meg... egyébként is a miénkkel azonos napon 6 A HÉT
