A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-04-08 / 15. szám

RÁDIÓ Dohányos Eszter A múlt vasárnap Mocsár Gábor műsorát hallgattam a Magyar Rádióban; az ismert író ez alka­lommal mint néprajztudós, nép­mese-, népmonda-gyűjtő mutat­kozott be, bájos és kedves humorú történetkéket meséltetett el alkal­mi mesemondóival. Például: "Karcagon élt egykoron egy özvegyasszony, aki abból tartotta el magát és seregnyi gyerekét, hogy dohánnyal látta el Karcag és környéke "bagós" férfiait. Csakhogy sem Karcagon, sem környékén nem termesztenek do­hányt, senki sem tudta, hol szerzi be Eszter a pompás sárga levele­ket; a cigarettázókat, pipázókat ez nem is igen érdekelte. Annál inkább a fináncokat, akik, ha véletlenül találkoztak Dohányos Eszterrel, nyomban megnézték a batyuját, s ha találtak benne "szűzdohányt", irgalmatlanul el­kobozták. Kerülte is őket Eszter, mint ördög a tömjént. Egyszer azonban, amint épp beszerző útjáról ballagott hazafe­lé, hatalmas batyuja megtömve dohánnyal, Karcag előtt megpil­lantott két fináncot; elég későn vette észre a bajt, nem tudta kikerülni, lement hát az országút menti sáncba, ráült a batyujára, persze jól betakarva azt hosszú szoknyájával, s nyugodtan "pi­­hengetett". — Hát a szűzdohány hol van, Eszter? — kérdezte a főfifánc, amikor odaértek. — Itt ülök rajta. Nem hiszik? Gyüjjönek, oszt nézzék meg kö­zelebbről! — mondta Eszter, s kicsit megmozgatta hátul a szok­nyáját. A fináncok egy ideig nézték a még mindig csinos özvegyet, azután elnevették magukat, meg­fenyegették őt, és nevetve tovább mentek. Vajon mire gondoltak?" Egy másik kis történet ugyan­abból a műsorból: "1923-ban történt. Katona vol­tam, éppen szabadságról igyekez­tem vissza Budapestre, gyalog mentem a vasúthoz, egyszercsak utolérek és mellőzök egy gör­nyedt, szakállas, lógó-bajszú öregembert. Utánam szólt: — Hej, de örül a szívem, hogy katonát látok! Valamikor én is ilyen fess katona voltam... Bevártam őt, s megkérdeztem. — Mikor volt az, apókám? — Nagyon régen volt az, fiam, még Kossuth Lajos királyunk idejében. — Kossuth Lajos nem király vót, apókám, hanem kormányzó. Az öreg felhorkant: — Te tudod jobban vagy én? Te szolgáltál Kossuth királyunk alatt vagy én? Mérgesen elfordítja a fejét, és többet nem szól hozzám." Ilyen és hasonló kis történetek hangzottak el az említett műsor­ban. És szép népdalok, katonanó­ták.-zsclyi-KIÁLLÍTÁS Könyvek és kiadók A Csemadok Galánlai Területi Választmánya már évek óta si­kerrel rendezi meg a "Kortárs költészet és próza napjait" Galán­­tán és a Galántai járás községei­ben. Az idei (március 7-től 28-ig tartó) rendezvénysorozat nyitá­nyát egy reprezentatív könyvki­állítás megnyitója jelentette a járási titkárság üléstermében, ahol három legtermékenyebb hazai könyvkiadónk (a Madách, a Kal­­ligram és a Lilium Aurum) fő­­szerkesztői (Varga Erzsébet, Fa­zekas József és Kulcsár Ferenc) mutatták be kiadójukat a jelenlé­vőknek. Bár az olvasónak néha az a benyomása, hogy könyvtermé­sünk túlságosan egyhangú, hogy nem jelenik meg nálunk semmi érdekes ("könyvszenzációkról" már nem is beszélve), a galántai kiállítás közönsége megállapíthat­ta, hogy a látszólagos egyhangú­ság mögött valójában sokszínűség rejtezik, s újabban annyi érdekes könyv kerül a könyvesboltok pultjaira, amennyit a hazai vásárló — bármennyire szeretne is — egyszerűen nem képes megvenni. A Magyaroszágról behozott könyvek meg különösen drágák, a mi számunkra szinte hozzáfér­hetetlenek. A kiállítás megnyitó­ján ezt főleg a nyugdíjas Szarnák István bácsi panaszolta fel, s lényegében a legjelentősebb hazai kiadók főszerkesztői is egyetér­tettek vele. A Madách, a Kallig­­ram és a Lilium Aurum kiadvá­nyainak árát azonban egyelőre a szlovákiai magyar pénztárcák tar­talmának figyelembevételével szabják meg, s ha e kiadványok nem is mindig szebbek egyes határon túliaknái, mindenesetre tartalmasak, gondolatébresztőek, ráadásul csúnyáknak sem mond­hatók. Kár, hogy a kiállításláto­gatók nem vihetik haza vala­mennyit.-zsi-FOLYÓIRAT Kortárs Elgondolkodtató, hogy a mai magyar irodalmi élet — az egy­séges magyar irodalom elve alap­ján a miénket, a szlovákiai magyar irodalmi életet is beleértve — mennyire nélkülözi az igazi vitá­kat. Magát a vitát ma már inkább a botrányos ízű cikkek, kijelenté­sek helyettesítik. Ezek a botrá­nyok is talán egyfajta hiánypót­lók. Hiszen az emberi természet eleve nem a langyos vegetálásra van beállítva, az embert, így a közösségeket is általában az in­dulatok, a nézetek összeütközése jellemzi. S ha vitát kiváltó komoly ok nem találtatik, ürügyként ma­napság minden "bedobható". A Kortárs márciusi számának "slágere" a 20-as, 30-as évek magyar irodalmi életének talán még napjainkra is kiható népi-urbánus vitájáról szóló nagyszabású tanul­mány Poszler György tollából. A szerző találó címet és alcímet adott írásának: A Jobb, a Bal és a "Harmadik" — a Hamis Tudat Tragikomédiája. Népi-urbánus vita tegnap — fanyar töprengés ma. Poszler György vitathatatlan felké­szültsége, műveltsége mellett olyan tulajdonsággal rendelkezik, ame­lyet a tudósok többsége, sajnos, nélkülöz: rendkívül szuggesztívan és érdekfeszítően tud írni, nem alkalmaz bonyolult mondatszerke­zeteket, s olvasója egy pillanatig sem unatkozhat. Amit e vitáról, kirobbanásának okairól, résztvevői­ről, az akkori európai és magyar­­országi politikai és szociális hely­zetről el lehet mondani, minden benne van. Egy-egy rövid bekez­dés, olykor egy mondat elég ahhoz, hogy a vitában érintett írókat külön-külön jellemezze, lényüket­­lényegiiket megragadja. Az írás ilyen miniportrékkal van teletűzdel­ve. Ritkán olvashat az ember ilyen nagyszerű tanulmányt. Ebben a számban ér véget Illyés Gyula naplója, amelyet az író-köl­tő életének utolsó szakaszáról vezetett, s amelyet hónapokon keresztül olvashattunk a Kortárs­ban. Az Illyés halála miatt meg­szakadt kéziratból az Írófejedelem egyik érdekes és talán éppen időszerű gondolatát idézem: "A kudarcot vallott politikusok, elül­tetve a kormányszerkezetből, ter­mészetes gesztussal nyúlnak a toll után. Ha mást nem, emlékiratot rónak. A kudarcot vallott írók csaknem ilyenképpen váltanak át a politikára."-melaj-KÖNYV Kováts Miklós: A város és az író Hogy miről van szó tulajdonkép­pen, azt a könyv alcíme árulja el: "Kazinczy Kassája és Kassa Ka­­zinczyja". A Madách Kiadó gon­dozásában megjelent kiadvány az idei Kazinczy Napokra készült, s hiánypótlónak mondható abból a szempontból is, hogy a Kassára látogatóknak — egyelőle — nincs más "útikönyvük". Kassa városá­ról jelenleg egyetlen olyan ma­gyar nyelvű publikáció sem kap­ható, amely legalább az irodalmi vonatkozású helyszínekre felhív­ná az érdeklődők figyelmét. Jó, hogy megjelent Kováts Mik­lós könyve, hiszen Kassára láto­gató hazánkfia ebből is sok min­dent megtudhat a városról, bár a szerző csak a dolgozat elenyésző részében foglalkozik "Kazinczy Kassájával", s összehasonlíthatat­lanul nagyobb teret szentel "Kassa Kazinczyjának", az író kassai tevékenységének és szellemi gya­rapodásának. Kováts Miklós karcsú kis köny­ve tehát nem csupán eredmény­ként, hanem egyszersmind figyel­meztetésként is elkönyvelhető: a legfőbb ideje, hogy számba ve­gyük, s a nagyközönség számára is megismerhetővé tegyük Ka­zinczy városának mindeddig szin­te "titkolt" értékeit. Kazinczy Kassája ugyanis nemcsak Kazin­­czyé, még ha a róla elnevezett rendezvény napjaiban őrá hivat­kozunk is a leggyakrabban. Kassa város egy icipici darabját (múltjának egy icipici időszeleté­vel együtt) mindenesetre megis­merhetjük Kováts Miklós köny­véből. Magának a városnak a felfedezésére azonban egyelőre kalauz nélkül kell vállalkoznunk.-cr-18 A HÉT

Next

/
Thumbnails
Contents