A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-08 / 15. szám
OTTJÁRTUNK Csereháti tavasz... 12 A HÉT A péderi óvodások sík vidékbe mennek át. Jól működik itt a Csemadok Soltész István vezetésével. A falu polgármestere Derján János, de csak a munkája mellett látja el választott tisztségét, a falu közügyéit Fazekas Erzsébet irányítja, aki szorgalmasan részt vállal a falu kulturális életéből is. Ám érdeklődésünk ezúttal a magyar óvoda és kisiskola felé irányult, így hát mindjárt oda látogattunk. Az óvodásokkal nem volt nehéz felvenni a kapcsolatot, hiszen az udvaron nyüzsögtek az áldásos tavaszi napfényben. Megnyugtattak, hogy több gyerek is jár óvodába, csak a vidéken taroló enyhe náthaláz miatt a szülők inkább otthon tartják gyermekeiket. Az iskola egyetlen tanító nénije és igazgatója Nagy Ildikó Szepsiből került Péderre; a Csereháton és Bódva völgyében közismert pedagógus, a szó szoros értelmében vett "lámpás", nagy energiával, lelkierővel fűtött kultúrmunkás. Több éven át volt a Csemadok Szepsi Alapszervezetének elnöke. Színdarabok, irodalmi estek, és a "Fehér liliomszál" gyermekcsoport működése fűződik nevéhez. Talán valami kimaradt sokrétű tevékenységének felsorolásából... Ám életútjának igen fontos szakaszához tartozik a Duna mente: Komárom, Párkány és különösen Pozsony, ahol a "szakmát" tanulta és kapott életre szóló elhivatottságot a pozsonyi Magyar Pedagógiai Gimnázium falai között. Diáknyelven az ötvenes évek magyar tanítóinak "alma materét", csak "pégé"-nek emlegetik mind a mai napig. Nos, ennek az intézetnek volt tanulója Sarlós Ildikó jól sportoló (úszó), hangszeren (zongora) játszó, csengő hangú, a verseket mély átéléssel szavaló kislány. Jobb "tanítópalántát" talán elképzelni sem lehet, nem csoda hát, ha a fiúk, még a felsősök is — kamaszabbnál kamaszabbak—, sürgölődtek körülötte. Az álmok, a legendás diákévek azonban egyszer véget érnek, a szerteszéledt diákok csak nagy ritkán találkoznak már. Ildikót, amíg Csatán, a Garam völgyében tanított, még szemmel tartottuk egy-egy újsághír kapcsán, de aztán múltak az évek, és ráadásul Sarlós Ildikóból, Nagyné lett, ami csak az igazán közelieknek árulta el a név viselőjének kilétét... Csillogó szemű gyerekek Szorgos hétköznapon érkeztünk a Bódva völgyébe, amelynek székvárosában, Szepsiben először a Csemadok Területi Választmányának irodájában tájékozódtunk. Az irodában Balázs Judit tartotta a frontot a kárpótlási jegyek ügyében, Boda Ferenc pedig a járási vers- és prózamondó verseny másnapi döntőjét szervezte. Miután a kisiskolák iránt érdeklődtünk, azt ajánlották, hogy Debrődre vagy Péderbe látogassunk el, ahol a hetvenes években megszűntek az iskolák, de az emberek éltek a lehetőséggel és a kilencvenes évek elején újra megnyíltak az iskolák kapui. Másnap aztán a dolgok úgy alakultak, hogy Buzitára és Péderbe látogattunk... A péderi iskolát nem nehéz megtalálni, a falu szívében építették, mondhatnánk a két templom: a katolikus és a református templom felezővonalán. "Menjenek csak, ott van a buszmegálló is" — igazított útba egy idősebb asszony, aki a bolt felé igyekezett. A faluról talán annyit, hogy mindössze 363 lakója van, ebből 339-en vallották magukat magyarnak. Már 1317-ben feljegyezték a krónikák, később Egyházaspéder formájában is megjelent a falu neve, azt mondják ősidőktől szorgalmas magyar nép lakta, Cserehát azon részén fekszik, ahol a lankák Nagy Ildikó, az iskola igazgatója Nos, azon a bizonyos tavaszi napon ott álltam a péderi iskola tantermének ajtaja előtt, hogy egy pillanatra megzavarjam a szlovák nyelv jó hangulatban folyó oktatását. Filigrán tanító néni állt a katedrán, minden porcikájából sugárzott az átadni, nevelni, tanítani akarás. Megegyeztünk, hogy az óra befejeztével visszatérünk. Délre befejeződik a tanítási nap, és a gyerekek átvonulnak a szomszéd osztályban lévő napközibe, ahol Kovács Valéria napközis tanító néni várja őket. A tantestületben folytattuk a beszélgetést. — Hány tanulója van az iskolának? — Összesen 22 tanulónk van, fele-fele arányban, tehát tizenegy fiú és tizenegy lány. Az elsőbe hatan járnak, a másodikba szintén hatan, hót harmadikosunk van és három negyedikesünk. Jövőre öt elsősünk lesz, ami az iskola megmaradásának záloga. — Mennyire kapcsolódik be az iskola a falu kulturális életébe? — Amíg nem volt a falunak iskolája, kapcsolat sem lehetett, mert nem voltak gyerekek és pedagógusok. Most elmondhatjuk, hogy legalább évente négy—öt színvonalas műsort szervezünk a jelesebb ünnepek alkalmával. Ilyen volt például a karácsonyi műsorunk, amelyet közösen szeveztünk a felnőttekkel. Lassan már készülünk az anyák napjára, és az évzáró, júniusi műsort is tervezgetjük. — Milyen a kapcsolatotok a falu vezetőivel? — Itt az iskola ügyét mindenki a szívén viseli. Egy bezárt, évekig gondozatlan iskolát kellett felújítani, beindítani, ami a képviselőtestület támogatása nélkül nem történhetett volna meg. Nemcsak a pénzt adták, hanem eljöttek dolgozni, az iskola környékét rendbetenni, példát mutattak a szülőknek. Péderben nagyon tiszta és szorgalmas nép lakik, dolgos emberek, akik nemcsak az anyagi javak szerzését tartják fontosnak, hanem a falu mindig arról volt híres, hogy a gyermekeikért mindent megtettek. Nagyon jó tanulók kerültek ki iskolánkból, és ez így van most is. Ebben a kis magyar faluban sok az érettségizett és főiskolát végzett fiatal: mérnökök, orvosok és pedagógusok. — Sok éven át Szepsiben tanítottál, bekapcsolódtál a városka kulturális vérkeringésébe, mondhatnánk úgy is, hogy sikereid voltak. Milyen okok vagy belső indítékok késztettek arra, hogy ebben a kis faluban találj örömet munkádban? — Okok nincsenek, hiszen nem voltak konfliktusaim, de a kérdés jó: belső indítékok azok vannak... Mindig vágytam, hogy majd egy kis faluban fogok tanítani, és megtanítom a gyerekeket mindarra a tudásra, amely egy jól szervezett iskolában könnyebben elérhető. Elvégezhettem volna bármilyen szakot, mondjuk matematikát—fizikát, de nem Vágytam arra, hanem tanítónő akartam lenni, nemcsak a katedra előtt, hanem az életben is. Most úgy érzem, hogy ez sikerült. Külön örömmel tölt el, hogy saját gyermekeim is élnek-halnak a kultúráért: Myrtill lányom a Szőttes szólóénekese és kisebbik fiam Péter is ott táncól, János Nyitrán negyedikes, ő a Rekettyésben táncol. Péder falucskát nagyon megszerettem. Részben kárpótol Komáromért, Párkányért és a Dunáért. MOTESIKY ÁRPÁD Fotó: a szerző
