A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-25 / 13. szám
SZABADIDŐI IS' «:ßSg dátumot szentirásként az anyósom. És intézkedett. A hátam mögött! Szeptember kilencedikére hatalmas teherautót rendelt a házunk elé, hogy elszállíttassa az óriástököt a konzervgyárba. — Baj van, mamuka! — vallottam be neki, miközben megpróbáltam megakadályozni, hogy a gépkocsivezető kísérője benavigálja a teherautót az udvarba. — Már miért volna? — kérdezte hitetlenkedve. — Azért, mamuka, mert nem találom az óriástököt! — Olyan nincs! Ne csüggedj! Bízd rám magad! — mondta az anyósom. — Most el kell mennem, de pár perc múlva itt vagyok! A perceket nem számoltam meg, de hamarosan visszaérkezett. Jókora nagyítóüveget nyomott a kezembe, és biztatott. — Az optikustól hoztam! Ezzel keresd a kertben azt a fránya óriástököt, édes fiam! Tán mondanom sem kell, hogy az óriástökömet, melyet még a tavasszal beharangoztam neki, a frissen hozott, kerek nagyítóüveggel sem találtam sehol. Belebotlottam viszont a teherautó sofőrjének és kísérőjének őszinte csodálatába. — Árulja már el, jóember, hogyan sikerült kezesbáránnyá idomítani az anyósát? — faggattak. Ilyet még nem pipáltunk! — Sárgadidnnyével! — válaszoltam, de nem hitték el nekem. Hozzáteszem, mások sem, hiába bizonygattam, hogy sárgadinnye így, meg sárgadinnye úgy... Úgy látszik egyes-egyedül én dőltem be a sárgadinnye históriának. De én is csak a mai napig! Mert a mai napon kezembe került egy könyvecske, amely a reinkarnációval foglalkozik. Figyelmesen elolvastam, s becsületesen megválaszolva a különböző indiszkrét teszt kérdéseit — feleleteimet összegezve —, megtudtam belőle, hogy az előző életemben sárkányidomár voltam és kigyóbűvölő. A homlokomra csaptam! Jé! Megvan a magyarázat! Nos, ezért sikerült nekem bundabugyiba ráznom, bocsánat, megidomitanom az anyósomat. Másokat viszont határozottan lebeszélnék az ilyesfajta kísérletezésről. Kedves, anyóssal rendelkező sorstársaim, higgyétek el, semmi, de semmi esélyetek. Esküszöm, hiába minden fáradozás, hiába akár egy vagyon agyoncukrozott, rummal locsolt sárgadinnye, semmit sem értek el. Hacsak... Hacsak nem voltatok előző életetekben puma-, hiúz-, feketepárduc-, oroszlán- vagy tigrisszelídítők egy jónevű cirkusz sátorkupolája alatt! Miloš Ščepka: Férfi a homokban Mindenütt csak homok. A fogai közt, a hajában, a szemében. Forró, szinte éget. Bizonyára ettől tért magához. Az eszmélete csak lassan tért vissza. Kezdetben csupán lila karikákat látott: előbb egy aprócska pont, ami folyvást nőtt, duzzadt, s ebből aztán fokozatosan nagyobbodó karika lett, végül eltűnt, majd ismét megjelent a pontocska. Csak nagyon lassan kezdett tudatára ébredni, mi is történt tulajdonképpen. Még a magasztos büszkeség lehelete is megcsapta, mint amikor megtudta, hogy őt is jelölték a Bermudára induló expedícióba. A készülő expedíció jelszava volt: legyen vége a hipotéziseknek! Nagyvonalú tervek: hajók, tengeralattjárók, szondák, hidroplánok, helikopterek... az emberiség már torkig van a titokzatos háromszögről szóló fantasztikus mendemondákkal. Tudni akarja a tényeket. Stopp! A helikopter! Ő meg a néger pilóta. Húszpercnyi repülés után mintha vastag felhőbe kerültek volna: sűrű, tejszínű fehérség körös-körül, ráadásul mágneses zavarok, irányvesztés és végül heves vibráció. Arra is visszaemlékszik, hogy a pilóta spanyolul szitkozódott... aztán vége. Sötétség, míg magához nem térítette az égető homok. Lassan, óvatosan mozgatni kezdte a lábujját. Ment. Megmozdította a kezét. Semmi fájdalom. Akkor hát mégis sikerült leszállniuk! A vihar elvonult, és ő él. Szaporán pillogott, hogy megszabaduljon a szemébe került homoktól. A lila látomások egyre fakultak, majd lassacskán a semmibe vesztek, és egyre inkább áttetszett rajtuk a körülötte levő világ. Meginduló könnyei kivitték a szeméből az utolsó érdes szemeket is. Kis ideig még feküdt mozdulatlanul, mialatt lassacskán felfogta, hogy mit is lát. Aztán hirtelen felült. Olyan látvány tárult eléje, mintha Hollywoodban lenne, ahol a nagy filmek készülnek: terjedelmes homokos tengerparton tarkaszínű téglából épült falak tövében hevertek, ültek, nyüzsögtek az emberek százai a történelem legbizarrabb karneválján. Egyesek fehér, arannyal szegett egyenruhában, mások koszos rongyokban, aztán voltak bőrszoknyában... nem hiányoztak a tengerész egyenruhák, sőt csillogó kezeslábas is akadt. Egyesek cigarettát szorongattak a szájukban, mások lelöttyentve kávéval — a csészét a kezükben tartva, voltak itt vikingek meg vad kinézésű kendős férfiak hosszú késekkel, fiatalabbak csoportja farmerben és feliratos trikókban, admirális ondolált parókában és könnyű karddal... Megpillantotta a néger pilótát is, aki hozzá hasonlóan elképedve szemlélte ezt a képet. Mind egyszerre beszéltek. Mint amikor bekapcsolja az ember a rádiót, az egész térségen kiabálás, lárma, morgás, locsogás visszhangzott több tucatnyi nyelven. Az agya úgy dolgozott, ahogy csak lehetséges volt ebben a napsütötte pokolban. Tulajdonképpen egyetlen logikus magyarázatot talált erre az egészre. Szerinte itt egybefolyt minden — a jövő a múlttal, a holnap a tegnappal. Kár, hogy ezt otthon nem közölheti senkivel. Az emberiséget évtizedek óta nyugtalanító rejtély, íme, megoldódott! Idő-tér rendellenesség! Mindazok, akik ebbe beleestek, egy alagúton át időben és térben egészen más helyre kerültek. Teljesen máshová: egészen más korba, egészen más helyre. És mindannyian egy korba és egy helyre. Tehát a múltba. Úgy hangzik ez, mintha egy hőkárosodott agy rémálma lenne, de más magyarázat tényleg nincs rá. Legalább azt remélte, hogy a Földön vannak. Nem vágyakozott ugyanis más bolygóra, vagy ne adj isten más naprendszerbe. De amikor megtudta az igazat, nem nagyon örvendeztette meg a valóság. Az egyik barátságos kinézésű, ezüstösen csillogó búvárruhás alak széles gesztussal intett a falak mögötti város felé, és fura orrhangon, idegen kiejtéssel ezt mondta a nagy kavargásban: — Baab-Uon! Vércse Miklós fordítása A felső táblán látható csigák többségének párja ott található PQIPAPRHMFMAn az a's”n 's> mindkét tablón szerepel két-két olyan csiga, lOMr MV/IVICIMMU amelynek nincsen párja. Melyek ezek? A HÉT 27
