A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-25 / 13. szám
SOKFÉLE D-napi készülődés A brit királyi pénzverő különleges ötven - pennys pénzérmét bocsátott ki a "D-day", az 1944. június 6-i normandiai partraszállás idei ötvenedik évfordulójára. A brit kormány milliókkal járul hozzá az ünnepségekhez, amelyeken a tervek szerint később részt vesz II. Erzsébet királynő, Clinton amerikai és Mitterand francia elnök is. Június 5-én a királynő vezetésével hajóraj indul a normandiai partok felé. A harci repülők díszegységében második világháborús gépek is részt vesznek, és ezer ejtőernyős is leszáll majd Normandiában. 1944. június 6-án 130 ezer szövetséges katona indult az "Overlord" hadműveletben a normandiai partraszállásra. Sokezer túlélő brit veterán az évforduló idején felvonulásokat tart, és meglátogatja az elesett hősök sírjait Normandiában. Szextelefonhívások az egyház pénzén Helsinki egyik evangélikus templomának könyvelője igen elcsodálkozott, amikor meglátta a 12 ezer 500 dollárnak megfelelő összegű telefonszámlát, hiszen az egyházi intézmény telefonszámlája sohasem volt több 175 dollárnál. Később kiderült, hogy a túl nagy számlát szextelefonhívások okozták. — Teljesen le voltunk sújtva, amikor megtudtuk, hogy a templom vonalán egy munka nélküli férfi szextelefonszolgálatot hívogatott — mondta el az AP hírügynökségének Inkeri Lonka, a templom könyvelője. A templomban ugyanis kávéházat nyitottak a munkanélküliek számára, és az odalátogatók használhatták a telefont is. Egy negyven év körüli férfi legalább két hónapon keresztül szexhívásokra használta a templom telefonját. A férfi rögtön beismerte tettét. A kellemetlen eset miatt a templomi kávéházat azonnal bezárták. A műveltek tovább élnek I960 óta az Egyesült Államokban mind nagyobb mértékben növekszik a különbség a szegények és a jómódúak egészségi állapota között. Bár az amerikaiak élettartama általában növekedett, nagy különbségek vannak egészségi állapot tekintetében és műveltségi szint terén. Az évi 9 ezer dollár jövedelemmel rendelkező személyek halálozási aránya kétszer akkora, mint azoké, akiknek a jövedelme meghaladja a 25 ezer dollárt. De a várható élettartam szempontjából nem csak a jövedelem a meghatározó. Az ezer lakosra vonatkoztatott halálozási arány 7,6 százalék az iskolát végeztek körében, míg ugyanaz az arány a középiskolát végzetteknél 2,8 százalék. Innen—onnan Az illat jobban hat az emberre, mint gondolnánk. Amerikai kutatók megállapították, hogy a rózsaillatú cipőüzletben 10 dollárral többet is hajlandók adni a vásárlók ugyanazért a lábbeliért. A Las Vegas-i kaszinókban pedig a kellemes illat hatására 53 százalékkal többet veszítenek a vendégek. Uruguay Colonia városának egyik hivatalnoka, Christoforo Benavidez a helyi szerencsejátékon 75 ezer pesót nyert. Mikor megkérdezték tőle, hogyan találta el a 46 számból kihúzott hatot, ezt válaszolta: nagyon egyszerűen — van 1 feleségen, 3 gyermekem, akik 10, 12 és 15 évesek, valamint 36 ezer pesós adósságom. Whitney Houston angliai turnéja során egy alkalommal gyermekét is bemutatta a közönségnek. A nagy szenzációnak számító családi találkozás Sheffíeldben esett meg, mintegy 13 ezer ember előtt. Whitney elárulta: a kis Bobby első szava a "dada" volt. A gyermeket és az anyukát az édesapa, Bobby Brown is "fogadta", Whitney-ék azon iparkodnak, hogy a bébinek nemsokára testvérkéje legyen. A híres angol focicsapat, a Manchester United leglelkesebb szurkolói klubot alapítottak, amelynek tagjai végrendeletükben meghagyták, hogy földi maradványaik hamuját a labdarúgópálya pázsitján szórják szét. Eddig 25 tagja van a klubnak. Ausztriában, Salzburgban az elmúlt nyáron macskahotelt nyitottak. A kényes cicák napi 300 schillingért saját szobát kaphatnak rádióval, játékokkal. A régi erkölcsök visszaállítására az angliai Sommersetben alapítványt hoztak létre, amely 100 font sterlinggel jutalmaz minden lányt, aki szűzen megy férjhez. Egy év alatt egyetlen menyasszony jelentkezett. "Capitoliumi" kacsák Az állatok "hatodik érzékét" már jól ismerjük. Előre megérzik és jelzik is a maguk módján a földrengést, a vihart, a természeti katasztrófákat. De az, hogy kacsák megérezzék a légitámadást, valóban alig hihető — pedig megtörtént. Freiburg szeretetotthonának lakói úgy maradtak életben, hogy felfigyeltek a kacsák izgatott gágogására, mely 1944. november 27-én riasztotta őket. Rosszat sejtve az óvóhelyre siettek, és néhány perc múlva már hullottak is a bombák. Az öregek otthonát is bombatalálat érte, de — hála a kacsáknak — senki sem sebesült meg az óvóhelyen. Megemlékezésül kacsa-emlékművet állítottak fel a freiburgi otthon kertjében. Az emlékmű egy égre gágozó kacsát ábrázol, és felirata a következő: "Isten teremtményeinek panaszos riadója." A kacsa-emlékmű, mint a kép bizonyítja, korántsem hírlapi kacsa. JEFF BRIDGES, a Nyom nélkül című krimi hőse már számos mozidarabban szerepelt, például az Azok a csodálatos Baker fiúk, a Halászkirály legendája és a Csillagember címűekben. Legutóbb Az utolsó mozielőadás című filmben láthattuk a Magyar Televízióban. Kincset érő whisky Több ezer fontot érhet az a hat, fél évszázados whiskys üveg, amelyre Eriskay skóciai sziget egyik lakója bukkant háza közelében. A "leletek" egy 1941-ben elsüllyedt hajóról származnak, melyen az egykori SS-tisztek 250 ezer üveg értékes whiskyt szállítottak. Donald Rodgers ásás közben hat palackra talált: három közülük üres volt, kettő félig, a hatodik azonban az utolsó cseppig megőrizte ”kristályosán tiszta’ tartalmát, Rodgers azonnal tudta, hogy mit talált, ugyanis a Hebridák közelében elsüllyedt német hajót a szigetlakok azonnal kifosztották. Rodgers, a helyi autóskomp kapitánya egy egész kis vagyonhoz juthat, hiszen múlt év novemberében 14, ugyanerről a hajóról származó whiskys palackot mintegy 11 és fél ezer fontért (több mint 17 ezer dollárért) adtak egy glasgow-i árverésen. 22 A HÉT