A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-03-25 / 13. szám

Jelek és jelképek A szlovákiai kortárs képzőművé­szek napjainkban csaknem kizá­rólag a fantáziájukra és lelemé­nyességükre hagyatkozhatnak, ha úgy érzik, eljött az idő és egy-egy új alkotói korszakukról, kísérletezéseikről a nagyközön­séget is informálni szeretnék. Persze elsősorban vevőt vagy legalábbis egy gazdag szponzort keresnek, elvégre valamiből meg kell élniük. Manapság, ha valaki tagja a képzőművészeti szövetségnek, kiállítótermet — ahogy mondani szokás — in­gyen és bérmentve kap néhány röpke hétre, a többiről — a műalkotások kiválasztásáról, el­helyezéséről, tehát a tárlat meg­­komponálásáról, sőt a szállítás­ról és a katalógus vagy ismertető füzet elkészítéséről azonban ma­gának kell gondoskodnia. Nem csoda hát, hogy ez a füzet — mivel a nyomdaköltség lassan már csillagászati összegeket tesz ki — szinte teljesen hiányzik a kiállításokról. így aztán a legtöbb tárlatlátogató egyre ke­vesebbet tud meg a hazai kép­zőművészetről és reprezentán­sairól. Daniel Bidelnica kiállításának megtekintése után elmondhat­juk, hogy a művész szervező­ként és kiállításrendezőként is Daniel Bidelnica megállja helyét. A most 37 éves festő 1983-ban végezte el a pozsonyi Képzőművészeti Főis­kola monumentális festészet szakát, évfolyamtársai között volt pl. a szlovákiai magyar képzőművészeti életben azóta már ismertté vált Dolán György, Filep István és Mag Gyula is. Az eltelt 10—11 év alatt állan­dóan kísérletezett, és szüksé­gesnek tartotta, hogy munkáit időről időre a nagyközönségnek is bemutassa. Legújabb munkáit a pozsonyi Cyprián Majerník Galériában februárban Jelek és jelképek címmel állította ki. A képeken a realista és absztrakt elemek érdekes felhasználását követhettük nyomon. A szinte fényképszerűén kidolgozott sö­tét tónusú arcokon vagy kinagyí­tott szemeken teljesen leegysze­rűsített, nem egyszer a primitív barlangrajzokra emlékeztető je­leket találunk. Ezek a jelek teljesen átszövik a szimbólumo­kat: távolodnak egymástól és közelednek egymáshoz, s ezál­tal érdekes térhatást keltenek. A kiállítást főként a Bidelnica képein gyakra" visszatérő szem­szimbólum uraľ®.:' ľ alkotáshoz felhasznált,ií:'. jšľ:különbözők. A vászonra applikált iratkapcvok, cserjeágak, kavicsok, pávatofl, j tükörcserepek, újságfecnik,^rp-" páráit pillangók, kagylók, gőnv bök önmagukon túlmutató jelen­tések hordozóivá válnak. Bidel­nica szép színeket tud keverni, amelyek hol buják, sőt vadak, hol meg leheletfinomak vagy szomorú-sötétek. A harminc olajfestményhez épített háttér, amely szintén a kiállító művész munkája, mintegy kiemeli és felfokozza a térhatást és a képek hangulatát. (melaj) Duba Gyula: Álmodtak tengert I. Duba Gyula legújabb nagyregé­nyének már a címe is jelzi, hogy nem valami szimpla kis történet­tel állunk szemben, amilyet nap­jainkban százszámra produkál az álirodalom és sajnos száz­számrajelentetnek meg a könyv­kiadást könyviparrá degradáló — azaz a könyvben nem szel­lemi, irodalmi, esztétikai értéket, hanem elsősorban eladható bolti árut látó — magánkiadók (tisz­telet a kivételnek, amely azon­ban — ne feledjük! — csak a szabályt erősíti). Az új Duba-regénynek nem­hogy a cselekménye, de még a címe sem szimpla: az "Álmodtak tengert" azt is jelentheti, hogy a hősök — a földhöz és földre kényszerítettek — tengerről (végtelen vízről) álmodtak, a "tengert" szó ugyanakkor "ten­gernyiként", "nagyon sokként" is értelmezhető. S aki e könyvet (tulajdonképpen egy keretes re­gényfolyam első részét) végig­olvassa, kétségtelenül rádöb­ben, hogy mindkét értelmezés helyénvaló. Hogy keretes regényről van szó, abból derül is, hogy cse­lekménye a Varsói Szerződés csapatainak 1968-as bevonulá­sával kezdődik, majd valahol a negyvenes évek második felé­ben folytatódik, s az első rész vége nagyjából 1957-re esik. Az irodalomértő olvasó ebből azt következteti ki, hogy — mivel a keretet vérbeli író nemcsak ki­töltetlenül, de nyitva sem hagyja — a regény majd az 1968-as "baráti segítségnyújtással", eset­leg az azt követő normalizáció megkezdésével ér véget. A ke­reten belül pedig emberi sorso­kat, komédiákat és tragédiákat, álmokat (tengernyi álmot), vá­gyakat és csalódásokat, teljesült és meghiúsult reményeket —: életet látunk. Mert az emberek a regény ma már "letűntként" számon tartott világában is el­sősorban éltek — nem pedig szenvedtek, ahogy azt napjaink­ban sokan hangoztatják. Duba Gyula új regénye tehát nem a letűnt rendszer minősíté­se vagy kritikája, hanem emberi életek drámáinak szövevénye, a lelkekben végbemenő folyama­tok humánus krónikája: a törté­nelem szorításában élő és haló emberek regénye. A könyv a Madách Kiadó gondozásában jelent meg.-er-A stressz Hat részben sugározta az MTV azt az angol ismeretterjesztő filmsorozatot, amelynek témája a stressz volt. Teljesítményköz­­pontú világunkban a stressz szinte észrevétlenül gyülemlik fel bennünk és súlyos betegségek kialakulásához vezethet. Külö­nösen veszélyeztetettek a nők, két és félszer nagyobb náluk a depresszió és a szorongás ki­alakulásának veszélye. Ennek elsősorban az az oka, hogy — a férfiak nagy részével ellentét­ben — a nők érzelmi oldalról élik meg a világot, miközben a felelősség terhe többszörösen nyomja vállukat. Nem csoda hát, ha a válások 2/3-át is a nők kezdeményezik. A stresszhelyzetek zöme kör­nyezetünkből adódik. Lelki egészségünkre ártalmasán hat a zaj, kimerítő és bizonytalansá­got keltő lehet a városi zsúfolt­ság. Van, akiből az időjárás és az évszakok változása szintén depressziót, illetve fáradtságot vált ki. Minél kiegyensúlyozot­tabb a test, annál jobb karban van a lélek. Csakhogy testünk évről évre kiszolgáltatottabb a környezetszennyeződéssel szemben, amely szintén súlyos­bítja a stresszt. Manapság min­tegy 30 000 vegyület szennyezi életterünket. Ezek szervezetünk­be felszívódva betegségek kiala­kulásához vezetnek. De allergiás megbetegedéseket is okozhat­nak. A stresszhatások zömét mi teremtjük azzal, hogy sokat vál­lalunk magunkra, hogy képtele­nek vagyunk érzelmeinket konst­ruktívan kezelni, hogy nincs időnk saját testünk és lelkünk karbantartására. Pedig mások­kal is csak úgy élhetünk ered­ményesen, ha önmagunkkal is jó viszonyban vagyunk. A gyermekkorban átélt stressz sebeit a felnőttkorba is magunk­kal vihetjük. A stressz forrása az a félelem, hogy nem tudunk megfelelni az elvárásoknak. A filmsorozatban szó esett a sú­lyos betegségek átéléséből szár­mazó stresszről is. Akik beteg­ségük miatt gondjaikkal magukra maradtak, csak lelkileg megerő­södve válnak alkalmassá újból a kapcsolatteremtésre, a társa­dalmi beilleszkedésre. Őket Angliában az orvosok és lelké­szek szoros együttműködésével a test, a lélek és a szellem együttes gyógyításával próbálják ismét alkalmassá tenni a teljes életre. De minden terápiánál fontosabb egy másik ember jelenléte. A stressz nem minden esetben jelent rosszat, olykor életünk fűszere is lehet. De ha negatív hatású, meg kell tanulnunk meg­küzdeni vele. A XX. század "vívmánya", a gyógyszer szedé­se itt nem a legszerencsésebb, hiszen azzal csak elnyomjuk a test védekező reakcióit. Ami a stresszoldást szolgáló terápiákat illeti, van, aki Angliában a tánc­terápiára esküszik, mások a relaxációra vagy a meditációra. A relaxációhoz kapcsolódó lég­zés kiegészülhet masszázzsal is, hiszen az érintésen alapuló kezelés régóta játszik fontos szerepet a gyógyításban. A leg­ősibb relaxáció a jóga, az elme, a test, az érzelmek egyensúlyá­nak megteremtésére törekszik. Gyógymódként szóba került még az improvizatív muzsikálás, amely segít kilépni saját világunk­ból, valamint a nálunk még isme­retlen sztetoszkóp-kezelés is. Stresszhelyzetekben nem árt odafigyelnünk étrendünkre. Fo­gyasszunk ilyenkor sok proteint, magas rost- és keményítő tar­talmú ételt, vitamint és ásványi sókat! Zsebik Ildikó 18 A HÉT

Next

/
Thumbnails
Contents