A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-25 / 13. szám
FIGYELŐ fölvetődő erkölcsi dilemma értelmezésére tesz kísérletet két nő, a magzatát áruba bocsátani kényszerülő Anna s a meddősége tudatát elviselni képtelen Teréz sorsán keresztül. A legjobb rendezés díját elnyerő Szász János Woyzeck című alkotása Georg Büchner híres drámájának cselekményét a mai Magyarországra helyezi át: a társadalom peremén élő, mindenki által megalázott és megkínzott kisember döbbenetes tragédiája egy rendező-pályaudvar leírhatatlanul sivár és nyomasztó börtönvilágában játszódik. A címszerepet lenyűgöző hitelességgel alakító Kovács Lajos megérdemelten kapta a legjobb férfi szereplő díját, s ez a nem Részlet Mészáros Magda filmjéből véletlenül fekete-fehér filmet fényképező Máthé Tibor operatőri díjáról is elmondható: a létezés legsötétebb bugyrait feltáró kamera a nézőt valósággal sokkoló és megdermesztő képi világot teremt. Ugyancsak Máthé Tibor fotografálta a hosszú évek után ismét játékfilmmel színre lépő Jeles András Senkiföldje című művét. Igazabb filmet a magyar zsidóság 1944-es tragédiájáról e pillanatban elképzelni sem lehet. Álom és valóság, pusztulásra ítélt szépség és felfoghatatlan borzalom szuggesztív kettőssége uralja a filmet, amely egy tizenhárom éves kislány Woyzeck — Kovács Lajos Valószínűleg a véletlen számlájára írható, hogy a jubileumi Magyar Filmszemle programján huszonöt játékfilm szerepelt; az egybeesés mindenesetre alkalmas volt némi optimizmus keltésére. Miért? Az ok egyszerű: a számtalanszor elsiratott, eltemetett vagy arrogánsán félresöpört magyar film a jelek szerint létezik, él, s ha nem is virul, a lélekharang kongatása mindenképpen indokolatlannak tűnik. Igaz, derűlátásunk csak nagyon óvatos lehet: az anyagi eszközök hiánya, a szerkezeti átalakulással járó nehézségek, a tévé, a video és a műholdas adások összehasonlíthatatlanul nagyobb népszerűsége, a giccs, a bóvli és a szemét egyelőre megdönthetetlennek látszó egyeduralma a magyar filmgyártást is rendkívül nehéz helyzetbe hozta. De a nehéz korántsem jelent reménytelent: sikeres producerek, valóban nagyvonalú mecénások, eredményesen gazdálkodó stúdiók is vannak a színen, s a koprodukciós lehetőségek is biztatónak tűnnek. Okkal hihetjük, hogy a nagy múltú rendezvény jövőre sem fog hiányozni Budapest kulturális kínálatából. A Filmszemle külsőségeit, a "körítést" tekintve valóban nagyszabású, attraktív volt, a felvonultatott filmek sora pedig impozáns. A "nagy öregek" közül most csak Kovács András volt jelen, a középnemzedéket azonban olyan alkotók képviselték, mint Jeles András, Tarr Béla, Grunwalsky Ferenc, Bereményi Géza, Mészáros Márta, Sára Sándor, s az elmúlt néhány év felfedezettjei és az elsőfilmesek sem hiányoztak. Nem érdektelen megemlíteni, hogy ezúttal külföldi rendezők koprodukciós alkotásai is szerepeltek a műsoron. A legnagyobb érdeklődés talán Mészáros Márta legújabb, A magzat című művét előzte meg, amely a rendezőnő hajdan nagy vitákat kiváltó és botrányokat kavaró "feminista" filmjeinek vonulatába illeszkedik: a béranyaság kapcsán Részlet a Köd című filmből szemével láttatja a kort, amikor "az ember önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra". Esztetizáló felfogása a Senkiföldjével rokonította a Gozsdu Elek 1882-ben megjelent regénye alapján készült és Deák Krisztina által rendezett Ködöt, a filmszemle legmisztikusabb alkotását. A szokványos háromszögtörténetként induló cselekmény váratlan és szeszélyes fordulatokat vesz, mert az elhagyott vidéki kastélyban rég halott 10 A HÉT s végre itt vagyok a mozgóképeken s titkon hiszek már az örök életben (részlet Presser Gábor— Sztevanovity Dusán: A jegyszedőt becsapni nem lehet című, a 25. Magyar Filmszemle alkalmából írott dalából) FELHŐS IDŐK MOZIJA Jegyzetek a 25. Magyar Filmszemléről
