A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-25 / 13. szám
HÍRMONDÓ // # KEDVEZŐ SZELEKRE VARVA A Csemadok múlt évi dunaszerdahelyi közgyűlése óta először ülésezett a szövetség országos választmánya. Jeles napon, 1994. március 5-én jött össze a testület a Csemadok OV pozsonyi székházában. Negyvenöt évvel ezelőtt e napon alakult meg a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete a CSKP vezető korifeusainak álszent kegyelméből, s lett—eltervezőinek akarata, sőt deklarált óhaja ellenére — a csehszlovákiai magyarság legfontosabb társadalmi szervezete és legéletrevalóbb vállalkozása. Hogy ezt a jubileumot mégsem jelezték harsonák és díszlövések, s elmaradt a korábban megszokott csinnadratta is, annak nagyon prózai okai voltak. Az 1989-es rendszerváltozás óta valahogy kimentek a divatból az efféle harsány megemlékezések; meg aztán az is az igazsághoz tartozik, hogy mostanában bizony a Csemadok még a templom egerénél is szegényebb, s nagyon meg kell fontolnia, mire is költse az a keveset, ami időnként csurrancseppen. Tulajdonképpen az is kérdéses volt, sor kerül-e erre a választmányi ülésre, hiszen az ez évi állami támogatásról csak annyi volt tudható e sorok írásakor, hogy lesz, de hogy konkrétan mennyi, arra vonatkozólag csupán feltevésekre lehetett hagyatkozni, így az OV legföljebb fiktív költségvetést tárgyalhatott volna meg. Végül megtartották a választmányi ülést; az OV tagjai tudomásul vették az ez évi országos rendezvények menetrendjét, meghallgatták dr. Bauer Győző elnöki beszámolóját a közgyűlésen elfogadott határozatok teljesítéséről. Dr. Szabó Rezső alelnök felidézte a Csemadok megalakulásának körülményeit, majd röviden felvázolta a szövetség történetének legfontosabb korszakait. Az 1989-es rendszerváltozást megelőzően — állapította meg — csupán egyszer, 1968-ban volt szinkronban a Csemadok tagságának óhaja és legfelső vezetésének a törekvése; akkor a Csemadok valóban a szlovákiai magyarok érdekeit képviselte, és olyan követeléseket fogalmazott meg, amelyeket politikai pártjaink is büszkén vállalhatnának, annál is inkább, mivel jóformán semmi sem valósult meg belőlük azóta sem. A vitában többen is rámutattak arra a lehetetlen helyzetre, amely a jelenlegi kormány koncepciótlan gazdasági és nemzetiségi politikája miatt Dél-Szlovákia magyarok lakta területein kialakult, legyen szó akár az oktatásügyről, akár a 25—45 százalékos munkanélküliségről, vagy éppen a mezőgazdaság haláltusájáról. Panasz panaszt ér, de mindez mit sem segít, mert odafönn senki sem kiváncsi rájuk. Másrészt viszont mintha csak a mi bosszantásunkra tennék, újra és újra napirendre kerülnek a már ezerszer elutasított tervezetek az alternatív oktatásról, a dél-szlovákiai szlovákok állítólagos asszimilációjával és diszkriminációjával kapcsolatos panaszok, s minden, ami elterelheti a figyelmet a valós Dr Szabó Rezső alelnök a Csemadok megalakulásáról beszélt (mellette Végh László főtitkár és Bauer Győző elnök) problémákról. Az emberek már undorodnak ettől, s nem csoda, ha még az élettől is elmegy a kedvük. A Csemadok számos alapszervezetében alig folyik érdemleges tevékenység, s jó néhányan azok közül, akik korábban motorjai voltak a szövetségnek, manapság fásultan és tétlenül szemlélik csupán, hogyan kínlódik a helyi kultúra. A krónikussá vált letargia csalhatatlan bizonyítéka az is, hogy az OV-üléseken már huzamosabb ideje a részvétel nem éri el a hatvan százalékot sem. E mostani összejövetelen is az volt az érzésem, mintha az embereket nem a lelkesedés, hanem csupán a kötelességtudat (vagy jobbik esetben a kíváncsiság) hozta volna el Pozsonyba. Az az igazság, hogy nehéz lelket verni az emberekbe. Akinek napi megélhetési gondjai vannak, netán huzamosabb ideje munka nélkül van, annak nemigen lesz kedve énekelni, táncolni vagy színdarabot játszani. Ma már egyre kevesebben vannak azok is, akik ingyen hajlandók a köz javára munkálkodni, miközben mások kétes üzleteken milliókat keresnek, és egy fillért sem hajlandók áldozni a kultúrára... Őszintén meg kell mondani, hogy a lakosság műveltsége egyre alacsonyabb szintre csúszik vissza. Ma még talán nem is tudjuk felmérni igazán ennek a folyamatnak a következményeit, de azt látni kell, hogy az eladott könyvek száma alig egynegyede az öt évvel ezelőtti értéknek, ráadásul a könyvesboltok kínálatából elsősorban a silány portéka kel el: a televíziós szappanoperák feltupírozott forgatókönyvei, a harmincas évek szívdöglesztő szerelmi történetei vagy a sületlenségektől hemzsegő áltudományos halandzsák — exkluzív csomagolásban és méregdrágán. A Csemadok sajnos vajmi keveset tud tenni ez ellen. Az sem áll módjában, hogy átvállalja mindazokat a feladatokat, amelyek elvégzése valójában az állam kötelessége lenne. A nemzetiségi kultúrára jóváhagyott mintegy 140 milliós csomagban van egy tekintélyes tétel az ún. vegyesen lakott területek kulturális aktivitására is, ami állítólag a dél-szlovákiai járási kulturális intézmények és könyvtárak számára van "tartalékolva". Ezzel az összeggel isten tudja ki gazdálkodik, az viszont több mint valószínű, hogy nem sok jut belőle magyar könyvekre és magyar együttesek támogatására. Tudok olyan könyvtárról egy "vegyeslakosságú" városban, ahol takarékosság címén lerendelték az összes szlovákiai magyar újságot, s majdnem zokon vették azt is, hogy egy magyarországi kulturális intézmény ingyen (!) felajánlott egy több ezer korona értékű könyvcsomagot, miközben már évek óta nem hajlandók megvásárolni a szlovákiai magyar kiadók könyveit. A hivatalos szlovák politika lovat ad a helyi kiskirályok és mindenféle fontoskodók alá, s hogy a demokráciát semmibe veszi, az azon is lemérhető, hogy egy 90 százalékban magyarok lakta járásban szlovák nemzetiségű embert nevez ki a járási kulturális intézmény élére. Mit tesz a Csemadok? — kérdezik jó néhányan. — Miért nem politizál, mint a Matica? Ezekre a kérdésekre nem az újságíró dolga válaszolni, azt viszont tudom, hogy iskoláinkat célba vette a hatalom, s megkezdődött a szlovákiai magyar pedagógusok megfélemlítése, illetve ámítása. Ha a Csemadok-alapszervezetek nem tesznek mást, mint az iskolák és a pedagógusok védelmére kelnek, már nagyon sokat, mondhatnám: mindent megtettek, amit csak lehetett. Számos dolog helyben dől el; ha ott nem vagyunk eléggé éberek, ha csak egy percre is elterelődik a figyelmünk, már nagy veszélynek tesszük ki magunkat és a szlovákiai magyarság jövőjét. LACZA TIHAMÉR 8 A HÉT
