A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-18 / 12. szám
Noszov: AZ ELEVEN KALAP Vaszka, a cica, a fiókos szekrény mellett üldögélt, és legyekre vadászott. A szekrény legszélén egy kalap feküdt. Egyszerre Vaszka látja, hogy egy légy száll felé, és rátelepszik a kalapra. Vaszka nagyot ugrott, és karmaival belekapott a kalapba. A kalap lecsúszott, Vaszka cica visszaesett, lezuhant a padlóra, a kalap meg — püff! — rápottyant, úgyhogy egészen eltakarta. A szobában ott ült Vologya és Vágyik is. Belemerültek a kifestőképek színezésébe, észre se vették, hogy Vaszka a kalap alá került. Csak arra lettek figyelmesek, hogy valami a hátuk mögé lepottyant. Vologya hátranézett, és meglátta a padlón a fiókos szekrény mellett a kalapot. Odament, hogy felemelje, de egyszerre csak kiabálni kezdett: — Jaj-jaj-jaj! — és elrohant a kalap közeléből. ' — Mi lelt? — kérdezi Vágyik. — M... m... mozog! — Mi mozog? — Az... a... ka... lap! — Mit beszélsz? Mióta mozog a kalap? — Eredj, nézd meg magad! Vágyik közelebb lépett a kalaphoz, és figyelmesen nézni kezdte. Hát a kalap hirtelen megindult feléje. Nagyot kiált: — Jaj! — és hopp! fent terem a díványon. Vologya utána. A kalap bekúszik egészen a szoba közepéig, aztán megáll. A fiúk csak nézik, és reszketnek a félelemtől. A kalap meg hirtelen fordul egyet, és megindul egyenest a dívány felé. — Jaj! Jaj! — kiáltoznak a fiúk. Leugrottak a díványról — ki a szobából, de rohanvást. Kiszaladnak a konyhába, még az ajtót is becsukják maguk mögött. — Én e... e... elmegyek — mondja Vologya. — Hová? — Haza. — Miért? — F... félek a kalaptól. Sose láttam még kalapot a szobában sétálni... — Talán madzagon rángatja valaki? — Eredj, nézd meg. — Menjünk együtt. Viszem a piszkavasat is, ha a közelünkbe jön, rácsapok. — Várj, én is viszek egy piszkavasat. — Igen ám, de csak egy piszkavasunk van. — Akkor viszem a síbotot. Fogták a piszkavasat meg a síbotot, kis rést nyitottak az ajtón, és belestek a szobába. — Hol van? — kérdezi Vágyik. — Ott, az asztal mellett. — Mindjárt úgy rácsapok a piszkavassal, hogy na! — mondja Vágyik. — Csak jöjjön közelebb! A kalap mozdulatlanul feküdt az asztal lábánál. — Ahá, megijedtél! — örvendeztek a fiúk. — Félsz a közelünkbe jönni! — Mindjárt megijesztem — mondta Vágyik. A piszkavassal ütögetni kezdte a padlót, és így kiabált: — Hé, te kalap! De a kalap meg se moccant. — Gyere, hozzunk be krumplit, és vegyük célba — mondta Vologya. Kimarkoltak a kosárból egy csomó krumplit, és dobálni kezdték vele a kalapot. Egyszerre csak Vágyik eltalálta. Mekkorát ugrott a kalap! — Miau! — kiáltotta valami. És nézd csak — a kalap alól kibújt egy szürke farkinca! Vágyik felkapta Vaszkát, és ölelgetni kezdte. — Vaszka, te aranyos, hogy kerültél a kalap alá? De Vaszka nem felelt, csak prüszkölt, és hunyorgott a fényben. TÉNAGY SÁNDOR TÉLMENESZTŐ Télmenesztő nap süt, sárga, sárga az aranyeső ága. Fűszagú, földszagú szélbe, fénybe nyűik ki az ablak, fákon csicsergő madarak mulatnak. Tavaszváró nap süt, barna, barna bimbót hajt a barka. A HÉT 19
