A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1994-03-18 / 12. szám

ÉVFORDULÓ

"MINDNYÁJAN STAFÉTÁK VAGYUNK"

100 ÉVE SZÜLETETT ABA-NOVÁK VILMOS

"Budapest már betegesen centruma az ország képzőművészetének is, a városok pedig a technikai kultúra előtérbe helyeződésében egyre jobban uniformizálódnak. Mégis, mindezek ellenére piktúránknak magyar jellege van. Vagyunk jó néhányan ezen a magyar glóbuszon, akik... új fegyverekkel küzdünk, és nem szédültünk meg az import, már el is avult modernségtől, hanem önmagunkból kiindulva, becsületesen törekszünk olyan időálló művészetre, amelyet nem lehet izmussal jelölni, mert nem analitikus kísérlet, hanem teljes szintézis, s így semmiféle izmus ki nem végezheti" — így vall a magyar festészetről a harmincas években írott levelében Aba- Novák Vilmos, a Műcsarnok kiállítási koncepcióját és az akadémizmust bírálva. Az általa ideálisnak tartott magyar festészet azonban semmi esetre sem jelenti a nagy elődök, akár az olasz gótika, reneszánsz festészetének, akár a 20. század alkotói által megvalósított eszményeknek az elutasítását. Az 1894. március idusán Budapesten született művész a századelő kubista hatásával felvértezve, Cézanne és Giotto műveit analizálva teremtette meg saját festészetét, a szintézist, amire egész életén át törekedett. A Képzőművészeti Adadémián kezdte el rajztanulmányait, de a második év sikeres elvégzése után besorozták katonának. Hazatérését követően, a világháború rémségeitől és nyomasztó hatásától fellélegezve, festeni kezd. Akkori példaképe Fényes Adolf, de képein megtaláljuk a szecesszió és a monumentalitás hatását. Az akadémián látja meg rajzait Olgyai Viktor, és hívására 1922-ben ismét beiratkozik a főiskolára. Olgyai hatása egyrészt grafikusi tudásának elmélyülésében, másrészt monumentális falfestészetébcn érződik. Olgyai hatására erősödik meg benne az a tudat, hogy a művészetnek olyan emberi mondanivalót kell tükröznie, ami egyetemes jellegű, és a végső kérdésekre ad választ. Ebből az időből származnak a bibliai témához kötődő nagy rajzai, a Mene, tekel, ufarszin, a De profundis és a Savonarola. Mindamellett Aba-Novákot vonzza az elbeszélő festészet is, a hétköznapok és ünnepek profán megjelenítése. A festészeti forma keresése és megtalálása a húszas-harmincas évekre tehető. Elhagyva a kubizmus merev mértani szerkesztésmódját az alakok kontúrjai lágyabbá, gömbölyűvé válnak. A tónusfestészet helyett a valőrfestészet érdekli. A drámai kifejezés mellett vonzza a komédia (a szó eredeti jelentését véve a színjáték), s e kettő egymásrahatásaként jelenik meg festményein a groteszk, és válik később uralkodó stílussá. Ez a kifejezésmód megtalálható nemcsak érett korszakának jellegzetes festményein (Román tánc, 1930), hanem monumentális művein is. Aba-Novák, bár budai festőként ismert, nemcsak a magyar vidéktől, hanem Itáliától, Párizstól és Bécstől is sokat kapott. Erdélyi utazásainak felejthetetlen élményei több festményén is visszatérnek. A városi élet elsősorban a munkások életén keresztül köti

"Ezekiel" (vázlat)

Cirkuszbódé

magához, de vonzza a cirkusz hangulata, a vásár és a tánc, amelynek kultikus jellege a játék legősibb forrását idézi fel bennünk. A világ kettős arca jelenik meg a Czájacirkusz képén csak úgy, mint a Mérges Giovanni megörökítésekor. A szent és a profán kettőssége jellemzi az aba-nováki monumentális falfreskókat. O volt az, aki feltámasztotta a magyar felfestészetet, és nagyszabású párizsi pannóival messze földön ismertté tette nevét. Rövid életének utolsó évtizedét a monumentális munkák sora jellemzi: hozzáfog első nagy megbízatásához, a szegedi Demeter-torony falfestményeinek elkészítéséhez, az 1937-es párizsi világkiállításra megfesti a magyar pavilon két pannóját, amelyért Grand Prix

díjat kap, és kivívja Picasso, Mestrovié és Riveira csodálatát. Nem kisebb vállalkozás a nagy vitát kavart jászszentandrási templom falfestményeinek elkészítése, és ilyen hatásúak a városmajori templom mennyezetfreskói-kolosszusai. Ezeket látva érezzük, hogy megvalósult sok év küzdelmének célja, amelyre Aba-Novák olyan kitartóan törekedett: "Kulturált festők kellenek, kik életükkel teremtenek életet vásznaikon. Az emberek pedig végül is rájönnének, hogy senki sem mondja ki a műtörténelemben az utolsó szót, hiszen mindnyájan staféták vagyunk."

OROSZ MÁRTA A HÉT 11