A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-04 / 10. szám
Abból a világverő gárdából ő is kint maradt 1956 novemberében. Kocsis Sándorral együtt a Barcelona csapatába került, és itt is balszélsőt játszott, mint odahaza. Bolondos természete révén szerette a zsiványságot és a mókát. Ha érte is pályája során több keserű és szomorú kudarc, a "Bolond" (ez volt a beceneve) mindig a "színre tette" magát. Czibor Zoltán pályafutása Komáromból indult, és ebbe a városba vágyott vissza. Ma is itt él a második nejével. Részese volt annak a híres Fradi ötösfogatnak (Budai—Kocsis— Deák—Mészáros—Czibor), akik miatt vasárnaponként ezrek vándoroltak ki az ódon Üllői útra. Még 1950-ben lehúzott egy fél szezont a Csepel csapatában, és ezután már nemigen volt kedve bevonulni a Bp. Honvéd hadseregcsapatába. Végül is — mert ilyen a sors — itt aratta káprázatos játéka révén focisikereit. 1949 és 1956 között 43 alkalommal volt válogatott. 1960-ban a Barcelona játékosaként tagja volt az akkori VVK győztes (ma UEFA) katalán tizenegynek. "Sátáni" életfelfogása a zöld gyepen is "ördögi Czibor góléhesen a kapu közelében Szeretett bolondozni méreteket" öltött. Voltak akik éppen ezért szerették... A "Bolond" mindig "vevő volt" a jó taktikai utasításra. A válogatott taktikai értekezletén Bukovi Márton szövetségi kapitány a következő feladatot szánta neki: — Zoli! A maga dolga az lesz, hogy itt; ott, mindenütt felbukkanva zavarja az eUenfél védelmét. Érti? — Világos — vágta rá Czibor —, majd fúrok néhány alagutat magamnak... Megtörtént, hogy hamisítatlan civilbotrányairól sokáig hangos volt a főváros. Az a híres EMKE-botrány éppen az első szovjetmagyar meccs (1954) előtt zajlott le. így a mérkőzésen Czibor helyét az akkor újoncnak számító, Fenyvesi Máté foglalta el. A "Bolond" a bárpultnál iszogatott az egyik barátjával. Egyikük sem volt részeg. Czibor észrevette, hogy a mixemő félpercenként pislog a terem egyik sarka felé, ahol amolyan "megbízott" állt néma lesben. Aztán a mixemő intett az illetőnek, aki Cziborhoz lépett, és hangosan rárivalt: "Fizessen!" A "Bolond" nem tudta, miért kell ilyen hirtelen fizetnie, de elkezdte keresgélni a pénzét. A mixemő gúnyosan megszólalt: — Mi az, maguk csempésznek és mégsincsen pénzük? — Hölgyem — szólalt meg Czibor — én valóban kénytelen vagyok fáradtságot nem kímélve csempészni, nem tudom az ágyban fekve megkeresni a pénzt, mint Ön... A nőnek villogni kezdett a szeme, felkapott egy poharat, és Czibor felé hajította. A válogatott balszélső félrehúzta a fejét, lekezelte a poharat, majd azt a lábára helyezve szépen visszapasszolta a mixemő dús ölébe. Ezt a hölgy már nem tudta elviselni, és éktelen hisztibe kezdett. Aztán ketten—hárman nekiestek Czibor barátjának, és ütlegelni kezdték. Őt mint a Néphadsereg tisztjét, nem merték bántani, s ezért a haverján igyekeztek elverni a port. Czibor erre levette az egyenruháját, és "tökéletesen begolyózva" olyan "aprítást" végzett, amelyet azóta sem láttak az EMKE füstös falai. Nem engedhette meg — mint a későbbiekben mondta —, hogy egy tízforintos kurva csempésznek nevezze, és megverettesse a legjobb barátját. Még elmenet közben odavágta a mixemőnek: — Ha az a rengeteg férfisom, ami már Önben benne volt, röpködni kezdene Pest felett, akkor két hétig be lenne borulva... Az 1954-es vb-én, a 4:2-re végződött magyar—brazil után — a dél-amerikaiak "jóvoltából" verekedés tört ki. De a "csata" lényegében már a zöld gyepen elkezdődött, és a bíró Bozsikot és Nilton Santost ki is állította. Czibomak is meggyűlt a baja a brazilok balfedezetével, Bauerrel. A mérkőzés után megkérdezték a balszélsőt, hogy neki vajon mi nem tetszett azon a 190 cm-es brazil fickón? — Én nagyon is jól megvoltam vele a 90 perc alatt — felelte Czibor. — De akkor miért esett neked a brazil? — Miért, miért? Azért mert egyszer leköptem. 1951-től 1956-ig a Kinizsi 'álnév alatt bujkáló" Fradi vendégül látta a francia Lärmes együttesét. A zöld-fehérek kölcsönkérték erre a találkozóra a Honvédtől Kotászt és Czibort. — Kotász mehet, tulajdonképpen Czibor is, ha őt a Fradi vezetők megtalálják. Két napja elment egy kiló kenyérért, azóta sem látták... Valahogy így hangzott a kispestiektől érkezett válasz. A fradisták persze megtalálták Czibor Zolit. A "Rongylábú" (mert így is becézték) játszott a franciák ellen, és ragyogó játékot nyújtott. Legalább ezen a meccsen nem kellett a nagy Puskás árnyékába húzódnia, és végre "kifejezhette igazi önmagát". Nos ezt úgy fejezte ki, hogy négy gólt rúgott. A negyedik gól után, beletörölte izzadt arcát a szögletzászlóba, majd felnézett a Népstadion eredményjelző táblájára, és fennhangon felkurjantott: — Fiúk! Bedöglött az óra. Nem tud mást írni, mint Czibor, Czibor, Czibor és Czibor... Sok focirajongó előtt ismert, hogy Czibor és Puskás közt a viszony, egy fikarcnyi jóindulattal sem volt ideálisnak nevezhető. Az 1954-es őszi magyar—osztrák előtt, a "száguldó őrnagy" megsérült, igy kivételesen Czibor megkapta a csapatkapitány híres 10-es mezét. A balszélső posztot az akkor újoncnak számító Fenyvesi kapta. Czibor az öltözőajtóval szemben lévő tükörre akasztotta a 10-es számú trikót, méghozzá a számmal kifelé. Utasította a gyúrót, hogy leselkedjen, és amikor Puskás jön "jópofáskodni", füttyentsen egyet. így is történt. A füttyjelre Czibor villámgyorsan a tükrön lógó 10-es mez elé térdelt, imára kulcsolta a kezét, felnézett az égre, és Puskás betoppanásának másodpercében fennhangon ekképp fohászkodott: — Édes jó Istenem, köszönöm, nagyon köszönöm, hogy végleg nekem adtad a 10-es mezt. A kövér sváb már úgysem fért volna bele... Spanyolországból sokáig nem mert hazajönni, csak 1990 tavaszán. Amikor ismerősei megkérdezték — már magyarföldön —, hogy hány éves a felesége, és milyen húsban van? Czibor szemlesütve, szomorkásán válaszolt: — Jó, jó húsban van, csak egy kicsit öreg. — Hány éves? — érdeklődtek tovább a kíváncsiskodók. — Harminckilenc. Czibor Zoltán pedig 62 is elmúlt már akkor. BABIÁK LÁSZLÓ V.
