A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-04 / 10. szám
bilincsekbe béklyózott csontváz került elő; az idő és a föld lemállasztotta róla a húst, s ott hagyta a bilincsektől feldörzsölt csontokat meztelenül; ezeket összeszedték, és államköltségen eltemették. Miután a holtat szabályszerűen sírba helyezték, többé nem járta kísértet a házat. Én ezt el is hiszem azoknak, akik határozottan állítják, de én is elmondhatok másoknak valamit, éppily határozottan. Van nekem egy meglehetősen művelt felszabadított rabszolgám. Ez egy ágyban aludt az öccsével. Egyszer csak úgy rémlett neki, hogy valaki ül az ágya szélén, ollóval odanyúl a fejéhez, sőt a feje tetejéről lenyírja a haját. Amikor kivilágosodott, látták, hogy a feje le van nyírva, a levágott haja meg ott hever. Rövid idő múlva egy hasonló eset hitelesítette az előbbit. Egy fiú a nevelőintézetben együtt aludt a társaival; az ablakon — így mesélte — két fehér ruhás alak mászott be, s amíg aludt, megnyírták, és eltávoztak arra, amerre bejöttek. Reggel aztán kiderült, hogy valóban megnyírták, s meglátták köröskörül a szétszórt hajmaradványokat. Ezután semmi nevezetes dolog sem történt, legfeljebb az, hogy nem lett belőlem vádlott, holott bizonyára vád alá helyeztek volna, ha Domitianus — akinek uralkodása alatt mindez történt — tovább él. Mert az irattartó szekrényében megtalálták Carusnak egy rám vonatkozó beadványát. Ebből arra lehet következtetni, hogy — mivel a vádlottak a gyász jeléül meg szokták növeszteni a hajukat — az én embereim hajának a lenyirása annak a jele volt, hogy elmúlt a veszély, amely fenyegetett. Arra kérlek tehát, hogy vesd latba minden tudományodat, mert megérdemli ez a dolog, hogy sokáig és alaposan törd a fejed rajta; s bizonyára nem is vagyok méltatlan arra, hogy közöld velem a véleményedet. Ámbár szokásod szerint mind a két nézet mellett felsorakoztatsz érveket, ezúttal mégis foglalj állást az egyik mellett, s ne hagyj kétségben és bizonytalanságban, hiszen azért kértem a véleményedet, hogy eloszlassam kétségeimet. egyre közelebb settenkedett hozzám, igyekezett hol erről, hol amarról közel férkőzni, s mindenáron ki akart hozni a sodromból; egyszer kutya alakjában, aztán bika s végül oroszlán alakban. Én azonban elővettem a legrettenetesebb átokmondást, egyiptomi nyelven ráolvastam, és ezzel a varázsmondással bekényszerítettem a sötét szoba egyik sarkába. Mikor láttam, hogy hová bújt be, lefeküdtem, és reggelig nyugodtan aludtam. Reggel, amikor már mindnyájan lemondtak rólam, és azt hitték, hogy mint már mások esetében is, csak a hullámat találják majd a szobában, egyszerre csak váratlanul kiléptem a házból, és örömmel jelentettem Eubatidasnak, hogy ezentúl már tiszta a háza, és akárki nyugodtan beköltözhet. Magam mellé vettem őt is, és az összeverődött kíváncsiakat is, és bevezettem arra a helyre, ahol a kísérletet eltűnni láttam, és felszólítottam őket: hozzanak ásót és kapát, és ássanak. Ástak is, és körülbelül egy ölnyi mélységben emberi csontvázat találtak. Kiástuk, eltemettük, és ezentúl soha többé nem nyugtalanították a házat semmiféle kísértetek. FOTO: PRIKLER DÉNES GYÖRGY VERSEI Elcsobog az égbolt Elcsobog az égbolt, elcsobog a táj, megdermed a rég volt, a tegnap csodált, gyújtották a gyertyát, mégis elaludt, aki holnap lel rád, az is hátrafut, fogaskerék kerget fogaskereket, potyognak a percek, a homokszemek, A lélek Árnyra árny hull, csönd a csöndre, bentfül lelked csigaszarva, nem remélve s nem akarva belezápulsz lm, a csöndbe. Elkábulva, fölocsúdva zárod arcod, nyitod arcod, lassan eltörpül a harcod, ejted lombos koszorúba. kihűl, ami lángolt, rózsa lekonyul, vízgyöngy hull az ágról, a szem beborul, fölserdül a gyermek, megtöpped a vén, ki halálra termett, szerepet cserél, elvágyik a létből, megy a semmibe, kifordul szívéből a fény, az ige. monotóniája Minden emlék elvirágzott, minden álom holtra fáradt, megfizettél minden árat, volt világod, nincs világod. Halni sem tudsz, élni sem mersz, részekre törik a lélek, elszarusodtiak a részek, elengeded, akit ismersz.
