A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-04 / 10. szám
ÉLŐ MÚLT Lehár Ferenc Losoncon tében gyakran hallani a fegyvercsempészekről... — Szerencsére, a mi határátkelőhelyeinken még nem találkoztunk velük. Szerintem ez az ENSZ-embargóval is magyarázható, aminek következtében visszaesett a vízi áruforgalom, és a kamionok is inkább elkerülik a háborús övezeteket. — Idejövet mindenütt fiatal kollégáival találkoztam... — ... mert igyekeztünk fiatal munkaerőkkel feltölteni a személyi állományunkat. Mivel új alakulatokat hoztunk létre a határtól huszonöt kilométeres belterületig terjedő ellenőrzésre, sok fiatalnak biztosítottunk munkalehetőséget. Számukra vonzó ez a pálya anyagi okokból, a karrier szempontjából és azért is, mert állami alkalmazottként biztosnak látszik a jövőjük. Új kollégáinknak helyben alapképzést, a páti országos továbbképző központban pedig továbbképzést biztosítunk. — Az elmondottakból úgy tűnik, mintha önöknél nem is történnének kirívó esetek, nagyobb kihágások vagy bűntények... — De történnek! Említek néhányat: 1991-ben két és fél millió koronát próbáltak kicsempészni egy táskában, de rajtavesztettek. Többször találtunk nagyobb értékű árut az üres vonatkabinokban — a legturpisabb helyeken. Természetesen senki sem jelentkezett a megtalált áruért. Vagy például a medvei átkelőhelyen egy lezárt kamionban csaknem hatmillió koronát érő cigaretták találtunk. Ilyenkor a tapasztalt kollégák — a hatodik érzékük segítségével — szinte már a sofőr arcáról leolvassák, hogy valami nincs rendben. Egy vállalkozó meg 548 ezer korona értékű török sportcipőt próbált úgy áthozni, hogy nem deklarálta az árut. Fennakadt a hálónkban egy külföldi régiségkereskedő is, amikor kapcsolatba kellett lépnünk a rendőrséggel, mert ez már a bűntények közé volt sorolható. Van itt egy bankkirendeltségünk is, ahol még hamis bankjegyekkel nem találkoztak. Viszont külföldi kamionosok próbálkoztak fénymásolóval hamisított fuvarozási engedélyekkel belépni Szlovákiába, ám kudarcot vallottak. Még sok ezekhez hasonló esetet említhetnék. — A további munkájukkal kapcsolatban milyen korszerűsítésre, változtatásokra számítanak? — Már javarészt új épületekben, megfelelő körülmények között, a munkánkat nagy mértékben megkönnyítő számítógépekkel dolgozunk. A Központi Vámigazgatóságon múlik, hogy megváltoztatják-e a cseh kollégákkal még mindig egyforma egyenruhánkat. Fokozatosan javul a helyzetünk, és már készül az új vámtörvény is... Miskó Ildikó Fotó: Czékus Péter A közelmúltban felújított és megnyílt, nagy múltú losonci Vigadóban számos nevezetes személyiség fordult meg. A világhírű operettszerző, Lehár Ferenc négy éven át volt Losoncon katonakarmester, és mint ilyen, igen gyakran szerepelt — vezényelt, hegedült — a Vigadó nagytermében. Ott került sor utolsó losonci hangversenyére is, éppen száz evvel ezelőtt... A Komáromban született és apja nyomdokán katonakarmesteri pályára lépő Lehár húszévesen, 1890 őszén került Losoncra, a város ""házi ezrede", a báró Pürcker nevét viselő 25. gyalogezred zenekara élére. A hivatásos zenészekkel nem bővelkedő társulatban komoly nevelőmunkát kellett végeznie az új karmesternek, ami végül is eredménnyel járt. A helyi sajtó rendszeresen beszámolt a Lehár vezette katonazenekar, illetve az általa alapított vonós kvartett sikereiről. A Lehár—Eder— Thaisz—Simon négyes értékes komolyzenei tevékenységet végzett Losoncon. Az ezredzenekar pedig a város életének szerves részévé vált, alig volt rendezvény, melyen ne muzsikáltak volna a császári és királyi zenészek. 1890. október 11-én volt a Lehár vezette zenekar első hangversenye, igényes műsorral: Schubert, Wagner, Verdi, Flotow, Millöcker, Sullivan műveiből. Ifj. Lehár Ferenc (következetesen így nevezi őt a korabeli újság) nemcsak karmesterként, hanem zeneszerzőként is bemutatkozott a polgári és katonai közönségnek, Perzsa induló című hangverseny darabjával. 1891 tavaszán jelent meg a Losonc és vidéke című hetilapban az első elismerő kritika Lehárról, aki a helybeli kórház javára rendezett, "fényesen sikerült hangversenyen egy önmaga által összeállított magyar ábrándban ragyogtatta művészi hegedűjét, és játéka után alig akart a taps elhallgatni". Egy év múlva már "losonci dalnok-mesterként" említik Leltárt. Koncertje után túláradó lelkesedéssel köszöntötte őt a cikkíró: "Karmester úr! Ön felidézte bennünk a szerelmi érzetek tengerét. De sok boldogtalan szerelmes boldog lenne, ha kedvesét az Ön "Serenade romantique"-jével tudná ablaka alatt meglágyítani..." 1892 februárjában zsúfolásig megtelt a Vigadó nagyterme. Mögele, bécsi operett-szerző műve a "Toggenburg lovag" került bemutatásra, természetesen nagy sikerrel. Az előadás végén Lehár karmester a közönség elismerését jelképező babérkoszorút kapott. Ez látható is azon a fotográfián, mely a "Toggenburg lovag" szereplőinek tablóját örökítette meg. Lehár egyetlen ismert losonci fényképe alapján érthető, hogy a kackiás bajszú ifjú karmester a kisváros és környéke hölgyeinek bálványa volt. A rendszeressé váló hangversenyeken, vagy azokkal egybekötött táncestélyeken, szilveszteresteken, farsangi mulatságokon, jótékony célú koncerteken Lehár Ferenc egy-egy saját szerzeménnyel is meglepte hálás közönségét. Műveit aztán más losonci zenekarok is játszották, például az állami tanítóképző Jókai Mór tiszteletére rendezett hangversenyét egy Lehár darabbal indította. A pezsgő életű nógrádi város emlékét őrzi Lehár "Losonci indulója", melyben népdalmotívumok is felfedezhetők, talán ezek is itt-tartózkodására vezethetők vissza. A szép losonci éveknek egy kellemetlen incidens vetett végett: "Egy este hangverseny után a kávéházban egy törzstiszt odaüzent a pincérrel, hogy hegedűn játszam el a kedvenc dalát. Visszaüzentem neki — én nem vagyok cigányprímás! Ha az úr akar valamit tőlem, hát jöjjön ide ő maga, és kérjen meg, de ne üzengessen nekem. A tisztikar rokonszenvé az én oldalamon volt, de az összetűzés mégis kellemetlen következményekkel járt: bocsánatkérésre szólítottak fel, mire én felmondással válaszoltam" — írja Lehár Visszaemlékezéseiben. A búcsúhangverseny 1894. február 28-án volt, természetesen a Vigadóban. Lehár losonci éveit jól jellemzi az a néhány sor, mely a búcsúhangversennyel kapcsolatban jelent meg a helyi lap hasábjain: "A körünkből távozó kedvelt karmester egyúttal mindazon jó barátainak és ismerőseinek, kiktől személyesen nem búcsúzhatott el, lapunk útján mond szívből eredő "Isten hozzád"-ot, forrón köszöni a losonci közönségnek iránta tanúsított rokonszenvét, és kéri, hogy továbbra is"jól emlékezzék meg róla, valamint, hogy ő előtte Lehár Ferenc Losoncon 1892- ben is a Losonczon töltött idő felejthetetlen lesz!" 1894 márciusában távirat érkezett Losoncra Szarajevóból(!): "A katonai tengerészet karnagya vagyok 3000 forint fizetéssel... Lehár." A "Losoncz és Vidéke" továbbra is figyelemmel kisérte a házi ezred volt karnagyának sorsát. 1896-ban arról tudósított, hogy Lehár Ferenc, "jelenleg Pólában cs.k. tengerészeti karmester" Kukuska címmel operát (?) írt, melyet a budapesti kir. operának is benyújtott". Losonc elveszítette Lehárt, a nagyvilág viszont megnyerte öt, vagy inkább ő nyerte meg a világot, zenéjével, munkásságával, melyet egyetlen cél vezetett: "...örömet szerezni az embereknek, egy-egy boldog percet a száguldó élet forgatagában..." Hogy ezt a célt el is érte, bizonyítja a "Víg özvegy", a "Luxemburg grófja", a "Cigányszerelem", a "Mosoly országa" és sok más operett vilgászerte népszerű, örökzöld muzsikája. Böszörményi István A losonci Vigadó a századfordulón A HÉT 13
