A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-24 / 8. szám - 1994-02-18 / 9. szám
FIGYELŐ Esterházy Alizzal Szemtől Esterházy Jánosnak, a felvidéki politikai élet egykori jeles képviselőjének két gyermeke volt, János és Aliz. Az utóbbi volt a vendége az MTV egyik közelmúltban sugárzott Szemtől szemben című adásának. A 40-es évek végétől Nyugat- Európában élő Aliz a család sorsának felidézését saját gyermekkorának felelevenítésével kezdte, azokkal az évekkel, amikor még az Esterházyak egy szlovákok lakta településen, Nyitraújlakon egy 60 szobás, gazdagon berendezett kastélyban laktak. A faluval rendkívül jó viszonyban lévő család minden tagja megtanult szlovákul. Ám a boldog gyermekkort az évszázadok során kialakított kultúrával együtt a bevonuló orosz katonáknak sikerült 3 nap alatt tönkretenniük. 1945-ben kezdődött a család teljes és végleges szétszakadása. Esterházy Jánost letartóztatták, majd a hírhedt szovjetunióbeli táborba, a Ljubljankába szemben hurcolták. Itthon Csehszlovákia szétrombolása és a fasizmus támogatása címén kötél általi halálra ítélték. A tábori élet viszontagságairól fogolytársa, Szolzsenyicin A pokol tornáca című könyvében ad hiteles képet. Egy itt eltöltött nehéz esztendő után a szibériai ólombánya következett. Alighanem itt is lelte volna halálát, ha nincs Párizsban élő nővére, aki a nyugati lapok hasábjain számolt be testvére sorsáról, kiemelve a következőket: nincs demokrácia ott, ahol az embert halálra lehet ítélni anélkül, hogy védekezhetne. A Beneš elnök hiúságát sértő kijelentés következtében nyílt mód Esterházy hazaszállítására, s az ítélet börtönbüntetésre való változtatására. 1956 elveszett magyar forradalma az ő életben maradásához szükséges hitét is elvette, s 1957. március 8-án örökre lehunyta szemét. Még holtában is tartottak tőle, hiszen halott poraitól megtagadták, hogy megszentelt földben pihenhessen. Fogvatartói sem hamvait, sem leveleit nem voltak hajlandók kiadni. Ami családja többi tagját illeti, János, Aliz fivére, még a negyvenes évek közepén disszidált, nem bírván elviselni környezete megvetését. Aliz hosszú bujkálások után, a kitelepítések megszűntével Bécsbe menekült rokonaihoz. Ma is ott él, hosszú ideig az Atomenergiai Intézetben dolgozott. Édesanyjuk tragikusan megszenvedte a család széthullását, elborult elmével egy ideig elmegyógyintézetben tengődött, ott is érte a halál. Lánya bár nem politizál, fennen hirdeti az elszámolás, az igazságszolgáltatás fontosságát, elsősorban azért, hogy a sok szörnyűség a jövőben ne ismétlődhessék meg. Ápolja apja emlékét, s mindent megtesz azért, hogy sorsával minden magyart megismertessen. Segítségére van ebben a Rákóczi Szövetség is, amely vállalta az Esterházy Jánossal kapcsolatos dokumentumok gyűjtésével és terjesztésével foglalkozó Esterházy János Emlékbizottság létrehozását. 1991- től az e téren kiváló munkát végzőknek emlékérmet adományoznak. E jutalomban részesült pl. Ébert Tibor drámaíró, valamint az Esterházyról szóló drámájának bemutatására vállalkozó komáromi Jókai Színház. Ugyancsak Esterházyról szól Szentiványi Gábor angol nyelven megjelent könyve, illetve Esterházy Lujza Szívek az ár ellen című műve, mint gyönyörű dokumentum Esterházy János Felvidék iránt érzett szeretetének. A sokszor szívbemarkolóan megható beszélgetést Molnár Imre történész politikaelemző szavai, illetve az ide vonatkozó könyvrészletek és levelek felolvasása tették még kerekebbé, egységesebbé. ZSEBIK ILDIKÓ "Oh, kedves virágai a Palócföldnek! A tündérkert se szebb tán, a kelet gyöngyei se bájolóbbak, mint a ti borókabogyóitok. Ez a szőnyeg, amely az én bölcsőm alá volt terítve, amelyet én annyiszor megtapodtam. Valami édes csiklandozást érzek a talpamon, ha rátok lépek, vagy talán a szivemben van az..." Stílusosan Mikszáth "Utazás Palócországban" című írásának soraival kezdi Csáky Károly "honismereti olvasókönyvét". A Honfi barangolások és a Szülőföldi vallomások után immár harmadik ilyen jellegű opusza ez szorgalmas szerzőnknek, s bizony azt kell mondanunk, hogy rendkívüli missziót teljesít ezzel, mert éppen a tán legmostohábban kezelt délszlovákiai tájegységgel foglalkozik mindhárom, nevezetesen Honttal és Nógráddal. Vagyis a jó palócok földjével, Mikszáth Kálmán világával. Ezzel is indul tüstént az első fejezet, "A tót atyafiak és a jó palócok" földjén (Barangolás a Jávoros és a Cserhát között). Ezt követi az Osztrovszki-hegységtől Madách falujáig, a Rárosmúlyadtól Hollókőig (Kirándulások a Korponai hegyek és a Cserhát között), A Losonci katlantól az Ipoly forrásáig, a Hagyományaink nyomában az Ipolytól a Mátráig, a Dél-nógrádi barangolás, valamint A Duna és az országhatár között. "Nógrádi barangolásunk Nagyorosziban véget ért, utunkat az Ipoly völgyében, a Börzsöny és a Korponai hegyek közt folytatjuk, immár hazafelé. A történelemből s az irodalomból valamennyiünk által ismert Drégely a szomszéd falu, amely egykor Hont megye községe volt, akárcsak a hajdani szomszéd megye névadó faluja, Hont. A középkorban két vár állt a határában, századunk elején a Hont-Parassa puszta-Ipoly ság közti lösztalajban az emberi kultúra még korábbi nyomaira bukkantak: kőkori települések maradványait és bronzkori urnasírokat tártak fel ezen a vidéken." A bőséges képanyaggal, térképekkel, személy- és helységnévmutatóval, felhasznált irodalommal ellátott honismereti olvasókönyv, ahogy már említettük, hézagpótló munka irodalmunkban. Csak örülhetünk a ténynek, hogy Koncsol László diósförgepatonyi, csallóközi kiadványai mellett egyre inkább szaporodnak ilyen jellegű könyveink. Komárom, Dunamocs, Királyhelmec mellett, éppen Csáky Károly jóvoltából, egyre többet hallunk Nógrádról, Hontról. S noha kérdéses, hogy önálló kutatásokon nyugvó monográfiák nem szolgálnák-e a jó ügyet inkább, mint az ismeretterjesztés szintjén mozgó barangolások, szülőföldi vallomások, olvasókönyvek, az igazság, mint legtöbbször, most is középen található: erre is, arra is nagy szükség van. Feltételezhető, hogy szerzőnk műhelyében az effajta kötetek szintén az előkészületet jelentik egy nagyobb, önállóbb összefoglaló munkához, netán monográfiához. Csáky személyében ennek sok feltétele adott. Egy bizonyos, itt is érvényes a kevesebbet markolj, többet fogsz elve. Ennyi mindenről írni, mint a "Nógrádi tájakon"-ban, csak ismeretterjesztő szinten lehet. Monográfiát, összefoglaló szintézist manapság már csak szűk terület kiválasztásával lehet. Ez, persze, már a jövő zenéje. Itt és most örüljünk annak, ami előttünk van. S fogadjuk meg Csáky szavait: "Történelmi emlékeinket kutattuk e barangolások során, művelődéstörténeti hagyományaink nyomában jártunk. Tájak, emberek és kultúrák találkozási pontjait, őrhelyeit kerestük fel. Vallatóra fogtuk a múltat, hogy jobban megértsük a jelent, és megfejtsük a jövőt. Hogy értékeink kölcsönös megbecsülésével tiszteljük közös múltunkat, felmagasztaljuk egymást és önmagunkat." (esi) A HÉT 11 NÓGRÁDI TÁJAKON
