A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-04 / 6. szám
A naiva izzik» paráz/lik... ...és egyszer bizonyára kitör, és akkor jaj nekünk, uraim! Jó lesz tehát vigyáznunk, kinek-kinek vérmérséklete vagy a családi állapota szerint. Eddig mindig úgy gondoltam, hogy kislányoknak nem szerencsés olyan neveket adni, amelyek eleve becézettnek tűnnek, mert mi van, ha a pici Angelikákból, Erikákból, Anikókból mázsán felüli debellák cseperednek... Bevallom, most kissé korrigálnom kell ezt a nézetemet, mivel megismerkedtem valakivel, aki szabályerősítő kivételnek számít. Annak ellenére, hogy egy gimnazista nagylány édesanyja és hogy több mint húsz éve van a pályán, alakja ma is törékeny, kamaszosan légies, az arca meg amolyan diáklányos, melyet szőke haja még inkább tinódzseresre keretez. Amitől meg afféle hamisítatlan üdvöske-típus, az a hangja, mely csacsog, csivitel, trillázik, frissen, üdén, ártatlanul. — Mikor akar Benes Ildikó felnőni? — Gondolkodtam rajta, de oda jutottam, hogy ezekben a fiatal lány szerepekben érzem igazán jól magam. Valamelyik nap éppen elgondolkodtam, hogyan fogok akkor öltözni, amikor idősebbnek tartanak majd, mint most. Meg hát a viselkedés és a többi dolog. És főleg a szerepekben. Jelenleg a Popfesztiválban egy kis "váltás" van, mert egy középkorú orvosnőt alakítok, Mariannt, aki komolyabb figura. Sokat kínlódtam vele. — Mióta naiv a naiva? — Már huszonegyedik éve játszom ebben a színházban, Komáromban, de pályafutásomat Kassán kezdtem, ahol másfél évig játszottam. Itt Komáromban főleg zenés és gyerekdarabokban óreztam igazán jól magam, ami azt jelenti, hogy ezekbe egy kicsivel jobban, könnyebben be tudtam illeszkedni. — Szeretnék valami szemtelent is kérdezni. Én Önt most látom először egészen közelről, és kicsit meglepett, mennyire szeplős az arca. Ez soha nem zavarta? — Megmondom őszintén, hogy eleinte nagyon zavart. Most már nem is gondolok rá, és elfogadtam magam ilyennek, amilyen vagyok. Általában civilben is azt mondják, hogy így vagyok Én. Hiába próbálnám lefedni az arcomat, mert akkor már az egy másik ember lenne. A máz a vonásokat is eltakarná, viszont máz nélkül szeplősen ón magam vagyok. Ez is hozzám tartozik. — Említette, hogy szeret gyerekeknek játszani. Otthon van kinek? — Igen, van egy lányom, de ő már nem igényli a mesét, hiszen 15 éves. — És talán még a mamánál is csinosabb. Anna is szeret a színházban lenni? — Igen, elég gyakran van a színházban, hogy úgy mondjam, itt nőtt föl közöttünk. — Ez azt jelenti, hogy színésznő lesz? — Ebbe az egybe nem szólok bele, mert nekem se szólhattak bele. Jól szaval és nagyon jól ír. Fölvételt nyert Pestre, a Népszava stúdiósai közé. — Több gyereket nem is szeretett volna? — Megmondom őszintén, hogy nem. Egy kislányt képzeltem el magamnak, és az az igazság, hogy többre nem is lett volna időm. — Talán azért, mert sokat időzött az említett zenés darabokban, amelyek manapság félig vagy egészen play backrol mennek. Ön melyiket szereti inkább? — Ellensége vagyok a teljes play backnek. A múzenót még elfogadom, mert ahhoz hozzá lehet szokni, de nem szeretem, ha a színészek csak tátognak. — Pályafutása során kapott olyan rossz kritikát, amelyet nem érdemelt ki? — Az az igazság, hogy az utóbbi időben nem is olvasom el a kritikát. Főleg a lányom kritikáját hallgatom meg, meg az anyukámét, és 21 év után. már magam is érzem, milyen voltam. Ök is szigorú kritikusok, és ennyi óv után a zenés darabokban ón is elég kemény vagyok magamhoz. — Van példaképe? — Esztergályos Cecíliát szeretem. Mivel ő nagyon természetes, hozzá hasonlóan szeretnék játszani. — Jelenleg elmondhatjuk, hogy a pálya közepén tart. Van szerep, amely úgy érzi, önre vár? — Érdekes módon sohase voltak szerepálmaim. Eddig minden szerepet elfogadtam, igyekeztem megoldani. Most a Szecsuáni jóemberben kaptam egy nagyon aranyos szerepet, egy öreg prostituáltat játszom, és ehhez a szerephez nagy örömmel fogtam hozzá. Szerintem azok a hálás szerepek, amelyek megmaradtak a közönségben. — Az utóbbi időben kinyílt a világ a színészek előtt. Ön nem vágyott el soha Komáromból? — Nem, ón szeretem a komáromi közönséget, de Komáromot mint várost is. Nemrégiben jártam Pesten, és megnéztem a Grease-t az Arany János Színházban. Nem tetszett, mert play backkel ment, s ezzel egy kicsit becsapják a közönséget. Felveszik az egészet, amikor a színész jó formában van, és elhitetik, hogy minden este így van. — A színésznők általában rivalizálnak egymással. Önnél ez hogy van? — En igyekszem alkalmazkodni mindenkihez, és ha valami gondom van valakivel, azt megpróbálom humorral megoldani. Örülök viszont annak, hogy nem mondható el a társulatról, hogy egymást marják az emberek. Össze kell tartanunk, hiszen kis csapat vagyunk, mindössze két magyar színház van egész Szlovákiában, mi lenne, ha mi is egymást marnánk? — Hol született a művésznő? — Vágkirályfai vagyok, és már hatéves koromban énekeltem. Sajnos nem igazán képeztem a hangomat, hiszen csak egy évig tanultam profi ónektanárnőnél, amit most már sajnálok, mert esetleg több lehetőségem lett volna. — Az utóbbi időben eléggé váltakoznak a rendezők Komáromban... — Ez nagyon jó dolog. Például a Popfesztiválnál is egy szuper koreográfusunk és rendezőnk volt, akiktől sokat tanultunk. A rendezők váltakozása nagyon egészséges dolog egy színháznál. — Lehet, hogy én járok ritkán a városban, de civilben Önt nagyon keveset látni. Nem jár bevásárolni, ügyeket intézni, talán a férje intézi ezeket? — Nem, én elvált vagyok, és nagyon keveset vagyok színházon kívül. Mivel nagyon szeretem a közönséget, a színészi munka mellett közönségszervezéssel is törődöm, hiszen az ón érdekem is, hogy az emberek járjanak színházba, tehat a dólelőttöm nagy része a szervezési osztályon telik el. Éste meg játszom. — És mit szólnak hozzá a férfiak, hogy itt egy facér, csinos naiva, bizonyos értelemben kihasználatlanul? Jár azért társaságba? — Pillanatnyilag kimondottan élvezem a szabadságot. Állandó barátom nincs, de vannak barátaim. Mi itt a színházban egymás között vagyunk szüntelenül. Lehet, hogy majd ha a lányom "kirepül", hiányozni fog a társ, a másik ember. — Önt tehát most egy kicsit a szakma be is zárja, de eiőbb-utóbb ki fog törni belőle? — Igen, valamikor biztosan! Nohát erre figyelmeztettem, uraim, az elején. Beke István 4
