A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-07-23 / 30. szám
EGTAJAK A férj haladt elöl, a gazda mögötte. Az asszony az ablak felé fordult és sírt. — Disznó! — förmedt rá a parasztemberre a férj a másik vagonban, amely tele volt utasokkal. — Mit csinált, maga őrült? Üljön le oda, ne álljunk itt, mindenki minket bámul! Maga minden ismeretlen nő mellét megtapogatja! — Nem én. — Nem látott még sohasem nőt? — De igen. — Akkor mi ütött magába, hogy ilyet csinál? És ráadásul az én feleségemmel! Most vissza kell mennem hozzá, azonnal! Egyedül maradt! Ezt az ügyet most nyomban tisztáznunk kell! — Nem akartam megsérteni. Kész vagyok kártérítést fizetni. — Fizet? — kérdezte a férj gúnyosan. — Fizetek. Mennyit... — Húszezret — vágta rá a férj, és nagyot sóhajtott. A gazda előkotorta a pénztárcáját, és leszámolta a bankókat a férj kezébe. — Maradjon itt. Ha átjön a másik vagonba, kihajítom. Úgy látszik, nem tudja felfogni, hogy ezért én magát bíróság elé állíthatom. De most az egyszer megúszta. Sebész vagyok, és nem ijedek meg bárkitől! — De hiszen én nem bántottam! — védekezett a gazda. Amikor az orvos visszament a felesedhez, az asszony már megnyugodott és a.-át törölgette. — Olyan borzalmasan n.-^qijedtem. Micsoda pimasz fickó! Még sohasem történt velem ilyesmi. Az orvos leakasztotta a fogasról a ,ő kosztümkabátját, és az ölébe dobta: — Ezt vedd magadra! — Igazán nem kacérkodtam, vele! Nincs rajtam semmi kihívó, magad is láthatod! — Tisztességesebben kellene felöltöznöd! Egy paraszt megőrül, ha ilyet lát... Az asszony ismét sírva fakadt. — Na, ne sírj! Az egész ügy nem ér meg ennyit! — nyugtatta feleségét a férj. — Mit csináltál vele? — Alaposan a pofájába vertem, és figyelmeztettem, hogy ha még egyszer bedugja az orrát ebbe a vagonba, kivágom innen. — Talán csak nem mondtad meg neki, hogy ki vagy? Most mindenki megtudja. — Nem vagyok olyan hülye. — Mit, szólt? — Az? Ha meg mert volna mukkanni, kihajítom a vonatból. A bűnbak közben a másik kocsiban ült, és egy öregembernek mesélte a történteket. Egy legény is melléjük telepedett, és fülelt, aztán kiment a folyosóra leskelődni, miféle emberek lehetnek azok. Visszatért, és suttogva újságolta: — Idehallgassanak, azok még most is ott ülnek! Láttam őket az ablakból! Oláh József fordítása Illusztráció: J. Polák ' > Bartalis János versei Az erdélyi országúton Ma! Holnap! Tegnap! Összefogom a hegyek eredőjét és a világ tudomást szerez a bús székely fiúról. A föld hátát kovácsolom. Es a lelkeket sirattatom. Megríkatom a fákat. Hegedűt tákolok halványfűszálakból. Kikericcsel hamvazom fel kalapom. Ezüst vonót pödöritek szálló ökörnyálból. A rany nótát játszom kukoricaszár muzsikán. Napraforgó tányérja pengő réztányérom. Világszép kedves, ne félj! Meghódítom a világot. Karodon gyermekem. Sokáig nézem ezt az új csodát. Lelkem gyönyörűséggel telik meg. Féltő apai szomorúság borul rám a véres időből. Fájó dac virágzik ki két elvesző karomból és elindulok tétovázva, mint bús senki fia — világgyőzelmet megnyerni az erdélyi országúton. Kosály Mu boldogító nyugalom vesz körül, Csala. ház, gyümölcsöskert, szőlő. Egy kocsi s ló, két kajsza fejőstehén. Folyik a gazdálkodás. Az ős, mély, kedves földmívelés Kosályban. Két gyenge kar. Feltört tenyér. A magunk kezdése és cselekvése. Maholnap a gyermek is segít. És a csillagok is dalolnak. Es a barázdák is beszélnek a szomorú-bús költő otthonáról, e drága szent helyről, hol a nyugalom világbölcsévé lett, szent keresztes vitézévé a szilaj, vad, bolyongó költő. A HÉT 13
