A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-07-16 / 29. szám
SZABADI® Egy ideig hallgattunk, s aztán azt mondtam: — A tegnapiak után újra bevett a gépkocsijába. Bevallom, ez meglepetés számomra... — Magának semmi köze a gyilkossághoz. Ezt rögtön tudtam... Vegye úgy, hogy maga az az úriember, aki meglágyította a szívemet. A csudába! Micsoda nap, lesz itt most minden, mondtam magamban. A nő lassított. Ekkor feléje néztem. A nő az erdő felé intett. Behajtotta a gépkocsiját az árnyas lombok alá. Észrevehette, hogy zavarban vagyok, mert azonnal megjegyezte: — Az országúton borzalmasan süt a nap, nem? A szőkeség a következő pillanatban majdnem az ölembe ült. — Valamivel tisztában kell lenned, öcsköcs — súgta a fülembe. — Nem azért esett a választásom rád, mert Tom Cruisra hasonlítasz. Beszélgető partnernak sem vagy éppen szellemes... A szőkeség valahonnan előhúzott egy hatalmas tőrt. Halkan pattant a rugója, a szemem előtt megvillant a penge... csak egy pillanatig láttam a nő szemében a gyilkos lángot, s aztán... Hej, Bella, Bella, Izabella Délutánonként az Érsekújvárból Párkányba tartó személyvonat mindig zsúfolt. A felnőtteken kívül sok a diák. Ok idejében érkezve futva iparkodnak megfelelő padot foglalni maguknak, valamint a még meg nem érkezett pajtásoknak helyet biztosítva. így aztán táska jut egy-egy sarokba, képviselve a később érkezőt. Ezt a helyfoglalási módot jogos íratlan szabálynak tartják a diákok, és nem is tetszik nekik, ha egy más utas oda tolakszik — megkérdezvén, hogy szabad-e egy üres hely —, és mivel senki se ül ott, leül. Hogy hol van a még távollevő? Ki tudja? Valószínűleg a peronon. Vígan csevegnek, élvezettel — vagy anélkül — szívják a cigit, közben ecsetelik az aznapi érdekes eseményeket. Mert akad ám olyan bőven. Mindegyik iparkodik fontosnak, vagánynak mutatkozni, s megfelelő tekintélyt szerezni az összejöttek előtt. Szívnak a lányok is, ők már csak nem fognak lemaradni. Mégis más hatást érnek el a fiúk előtt, ha az előadást a cigaretta elegáns lengetésével húzzák alá. Közben jönnek az idősebb, nem diák utasok is és üres helyet keresnek. Jól teszik, ha időben érkeznek, mert ha nem élelmesek és belenyugszanak az elutasító "foglalt"-ba, könnyen megeshet, hogy állva maradnak. Magam is utas lévén felszálltam, s helyet kerestem. Találtam is. Az ablak mellett egy kissé molett leányzó ült, tőle kértem engedélyt a leülésre. így illik ez, még ha nyilvánvaló is, hogy ott még három szabad hely van. Rámnézett, végigmért, s csak annyit hallottam, hogy "sz". A többit már hozzágondoltam. így vele szemben az ablaknál leültem. Hallgatagnak látszott. Belenézett jegyzeteibe, aztán eltette őket. Ki-kinézett az ablakon, közben rám pillantott, majd várakozva az ajtó felé nézett. Az ajtót gyakorta csapkodták a társaikat kereső diákok. Majd ugyanúgy visszajöttek, ugyanúgy becsapták az ajtót. Még jó, hogy becsapták, mert nekem kellett volna becsuknom, az pedig tekintetbe véve az így keletkezett forgalmat, akár foglalkozássá is válhatott volna. Közben a kislány megmondta a nevét, és hogy varrodába jár, szeret varrni. Ezzel beszélgetésünk abba is maradt. Közben jött egy idősebb férfi, helyet kért. Mielőtt igent mondhattam volna, a csini engem megelőzve válaszolta: "Foglalt, mindjárt jönnek." Az meg szegény csak állt, várva valamilyen csodát, tekintettel arra, hogy máshol is így járt. A két hely üresen maradt. Ám nem sokáig. A vonat indulása előtt lihegve megérkezett a másik csini egy rövid bajszú legénnyel, s meglátva a varró kislányt, mindjárt le is telepedett mellém. A legény ke meg gyorsan eltávozott. így mégiscsak maradt egy hely az idős várakozónak. O nem méltatlankodott, hogy miért foglaltak két helyet, ha csak egyet vártak. Örült, hogy leülhetett. A szomszéd kislány igen csinos volt. Homlokán huncutul csüngött egy kunkori hajtincs. Beszédes tekintete arra buzdított, hogy megállapítsam, milyen jó, hogy nem vagyunk kövérek, mert jól elférünk a pádon. Ö is így vélekedett. Közben táskájába dugta a peronon el nem szívott cigarettáját, s elégedetten körülnézett. Elégedettségének bizonyára a kisbajszúval folytatott beszélgetése volt a forrása. Én meg, ha már ilyen szépen összejöttünk, bátorkodtam megkérdezni, hogy mi a keresztneve. Ő készségesen válaszolta, hogy Izabella. — Izabella — mondtam — az igen szép név, méltó a gazdájához. Tudja, hogy mit jelent magyarul? — Mit? — Szép Iza, szép Izuska. Tetszik magának a neve? — Igen, tetszik. — Ha ilyen csinos (ezért hálásan rám nézett) és őszinte, válaszolna három mondattal, hogy miért cigarettázik, bár bizonyára tudja, hogy árt a dohányzás? Meglepte a kérdés. Gondolkozott, egyet nyelt, aztán így válaszolt: — Igen, tudom, hogy kivált a nőknek árt a dohányzás, de egy: korán rászoktattak, még 14 éves koromban (most se látszik többnek, mint 17), kettő: más lány is szív, mert ez tetszik a fiúknak. Három: így megtudom, hogy mi a rossz, s ha tudom, elkerülöm. — De nem kerüli el, a cigi ott van a táskájában. Megígéri, hogy abbahagyja a dohányzást? — Hát, majd meg. — Mikor? — Majd ha gyerekem lesz. — Addig vár, hisz addig is árt? — Lehet, hogy hamarabb is, de miért kérdezi ezt, hiszen nem is ismer? — Én az Izabellákat ismerem, s az ilyen szépekért, mint maga, kár. Nem gondolja? — Lehet, hogy igaza van, s meggondolom magam. De hogy hívják magát? — Ha legközelebb találkozunk (én sokszor utazom) s azt mondja, hogy leszokott, én is megmondom. De most már sajnos, le kell szállnom. A viszontlátásra, Izabella! Szabó Zoltán Rákfogás Jó fogás lesz, ha az izgatott férfiúnak sikerül elkapnia a rákocskát, de az is, ha önnek sikerül megtalálnia a két rajz közötti nyolc kis különbséget. Megvannak? A HÉT 21
