A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-12-10 / 50. szám
A lé v a i O ro s z lá n S z á lló SOROZATUNK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜL A ma már ismét Oroszlánnak nevezett szálló a régi Oroszlán Fogadó helyén épült 1909-ben. A régi fogadónak is köze volt a kultúrához, az udvarán felépített fészerben tartották ugyanis a múlt században előadásaikat a műkedvelő színjátszók. Mivel a fogadó teteje rossz volt, előfordult, hogy a díszes publikum esernyők alól nézte végig Völgyi Gyula, Bokody, Dobó, Mezei, majd pedig Szabó direktor úr vezette társulatok előadásait, bemutatóit. A színházkedvelő közönség gondjai a városi nagyszálló felépítése után oldódtak meg, amikor az épületben a színháztermet is kialakították. A 700 személyt befogadó, modern színpaddal is rendelkező termen kívül a két utcafrontra néző, egyemeletes épületben 22 szállodai szoba, 5 üzlethelyiség, 3 magánlakás, kávéház és étterem is helyet kapott. Első bérlője, Fertikó József természetesen a kor igényeihez mérten alakította, így helyet kaptak az épületben a bérlő és a szolgaszemélyzet részére kialakított lakások is. 1933-ban a város elöljárósága 350 000 koronát áldozott a szálló felújítására, és nagyszabású javítási munkálatokat végeztetett a berendezésen. A szállodai szobák száma 25-re emelkedett, a földszinten 3 üzlethelyiség, az udvarán garázsok kaptak helyet. Bérlője Denk János lett. Ebben az időben a szálló többfunkciós épületté vált, Denk János minden évben április 15-től szeptember 15-ig díjmentesen köteles volt a város által megnevezett színiigazgató rendelkezésére bocsátani 7 heti időtartamra a színháztermet. A város így támogatta a színházkultúrát. Több egyesületnek is volt Léván színjátszó csoportja — az Iparos Körnek, a Katolikus Körnek, a Keresztény Munkás Egyletnek stb. Az előadásaik is itt zajlottak. Az épületben található mozi — amelyet Apolló Mozgó néven ismertek — tulajdonosa is Denk János volt. A színházteremben vetítettek, hétfő kivételével mindennap. A sakk-klub a kávéházban tartotta összejöveteleit. A ma is Denknek nevezett épületet az elmúlt években felújították. Piklerné Dolník Beáta