A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-12-10 / 50. szám
MINERVA A bacilusvadász 150 éve született Robert Koch A gyógyítás mint gyakorlati tevékenység évezredes múltra tekinthet vissza. A tudományosan megalapozott orvoslás ettől jóval fiatalabb, hiszen az emberi test megismerését szolgáló anatómia (bonctan) csak a 16. század közepétől létezik. További két évszázad múltán, 1769-ben egy itáliai orvos, Morgagni kiadja A betegségek fészkének és okának feltárása az anatómus által című korszaknyitó könyvét. A Morgagni után bonckéshez nyúló orvos már nem a különlegest, a kuriózumot keresi az emberi tetemben, hanem arra próbál választ találni: miben szenvedett betege. S bár Morgagni nagyvonalúan a miért-re is ígért választ, a boncolóorvos e választ csak ritkán tudta megadni. A belső betegségek, s különösen a járványokat is okozó fertőző kórok okát illetően az orvosok még a 19. század derekán is csak a sötétben tapogatóztak. Gondoljunk csak a legnagyobb magyar orvos, Semmelweis Ignác esetére: zseniális felismerését, miszerint a gyermekágyi láz oka a vizsgáló orvos keze által a szülőutakba vitt "hullaméreg", maradi kollégái elutasították, s ragaszkodtak a korabeli kozmikus, légköri vagy földben rejlő okokra hivatkozó felfogáshoz. A betegségek kóroktani (etiológiai) szemléletében a 19. század második fele hozta meg az áttörést. Az egyre jobban terjedő mikroszkopizálásnak — vagy ahogy akkortájt nevezték: a górcsövi vizsgálatoknak — köszönhetően megszületett egy új tudományág: a mikrobiológia. Mint neve mutatja, az élet tudományának, a biológiának egy olyan ágazatáról van szó, mely a csak mikroszkóppal megfigyelhető élőlények tanulmányozására szakosodott. Mikroorganizmusokat, baktériumokat látott már kezdetleges górcsövével a 17. századbeli hollandus, Leeuwenhoek is, ám e pici, fürgén mozgó lények szerepére csak az 1860-as években derül fény. A nagy francia vegyész, Louis Pasteur volt az első, aki az erjedéses folyamatok kutatása során jutott arra az elvi jelentőségű felismerésre, hogy az erjedés mint vegyi folyamat s bizonyos mikroszkopikus nagyságú élőlények tevékenysége szorosan összefügg. Ezen az úton tovább lépve ismerte fel, hogy emikroorganizmusok a makroorganizmusok, azaz az állatok és az ember életműködéseire is kihathatnak — betegséget okozva. Pasteur tevékenységével kezdődik meg igazán a "bacilusvadászok kora”. "Minden orvos és kutató, aki meg tudta különböztetni a mikroszkóp szemlencséjét a túlsó végétől, bacilusvadásszá vedlett át” — írja e korról a kitűnő amerikai tudománytörténész, Paul de Kruif. Divatba jött a mikroszkopizálás, s minden magára valamit is adó doktor igyekezett legalább egy bacilust felfedezni. E dilettáns, amatőr módon űzött bacilusvadászatból egy Isten háta mögötti porosz kisváros körorvosa, Robert Koch csinált tudományos diszciplínát. Robert Koch már érett fejjel kezdett érdeklődni a bakteriológia iránt. Az 1866-os Göttingenben kapott orvosi oklevelével s az 1870-es porosz—francia háborúban szerzett tapasztalataival 1872-ben telepedett le a keletporosz (ma lengyel) Wohlsteinben. Huszonnyolcadik születésnapjára felesége egv mikroszkóppal ajándékozta meg. A városka környékén éppen a lépfene okozta marhajárvány tombol. Koch doktor feladata, hogy ellenőrizze a kényszervágásra került vagy elhullott állatok elásását.. Koch a lépfenében elhullt állatok véréből mintát vesz, és mikroszkópjával vizsgálni kezdi azt. Örömmel nyugtázza, hogy ő is látja, amit két francia kollégája pár évvel korábban már felfedezett: a vörös vértestek közt rezgő fehér kis pálcikákat, a bacilusokat. A két francia feltételezte, hogy e mozgó pálcikáknak valami közük lehet a lépfenéhez. Koch németes alapossággal lát neki e feltevés bizonyításának. Szerény otthoni körülmények közt, egy meghegyezett faszilánk segítségével — még fecskendője sincs! — a lépfenében elpusztult állat véréből egy cseppet átvisz abba a sebbe, melyet ollóval ejtett a kísérleti egér farkán. Másnapra az egér elpusztult, s vérében Koch meglátta ugyanazon pálcikákat, melyeket előzőleg a lépfenés szarvasmarha vérében látott. E kísérlettel született meg a modern orvosi bakteriológiai Ez volt az első bizonyíték arra, hogy egy bizonyos bacilus egy meghatározott betegségnek az okozója. A kevésbé igényes kutató gyorsan világgá kürtölte volna a felfedezést, Koch azonban a lépfenebacilus kórokozó képességének minden rejtélyét fel akarta fedni. Folytatja tehát kétlaki életét: nappal körorvosként gyulladást csillapít, tályogot nyit, fogat húz — esténként pedig házi "laboratóriumában" tovább kísérletezik. Megfigyeli, hogy a lépfene bacilusa képes túlélni a számára kedvezőtlen életkörülményeket: ilyenkor pontszerű spórává alakul. A spóra azonban az állat testében képes újra betegséget okozó bacilussá változni. Koch 1876-ban a közeli boroszlói (ma Wroclaw) egyetem tanárai előtt számol be kísérleteiről. Rövid időre be is költözik az egyetemi városba, ám a kutatói fizetésből nem tudja eltartani családját — visszamegy tehát körorvosnak. További négy év telik el szorgalmas kísérletezéssel. Koch új elkülönítési és festési módszert dolgoz ki a baktériumok láthatóvá tételére, s megfogalmazza azokat a feltételeket, melyeknek teljesítése az addig műkedvelői szinten űzött bacilusvadászatot tudományos szintre emeli. Ezek a híres, ma is érvényes Koch-posztulátumok, követelmények. E követelményeknek kell teljesülni ahhoz, hogy egy mikroorganizmusról elmondható legyen: az az illető betegség kórokozója. Koch szerint ez akkor mondható ki, ha egy bizonyos betegségben (például a lépfenében) szenvedő valamennyi betegben ugyanaz a baktérium (a fehér pálcika) mutatható ki; e baktérium táptalajon szaporítva tiszta tenyészetet (kultúrát) hoz létre; e kultúrából nyert kórokozó újfent képes a vele beoltott állatot megbetegíteni, s végül e beteg állat testnedveiből ismét az eredeti kórokozó mutatható ki. A tudománytörténet a Koch-szabályok megfogalmazását tekinti Koch legjelentősebb orvostudományi felfedezésének. E módszert s szabályokat alkalmazva fedezi fel 1882-ben — már berlini kutatóként — a tüdővész, a tuberkulózis kórokozóját, a mikobaktériumot, melyet tiszteletére ma is gyakran bacilus Koch, azaz BK-nak emleget az orvosi zsargon. Egyiptomi, majd indiai expedíciója során pedig felfedezi a kolerát okozó vibrációt, s bebizonyítja a betegség vízzel való terjedését. 1891-től saját intézete van Berlinben, mely rövidesen oly hírnévre tesz szert, mint a nagy vetélytárs, a Pasteur Intézet Párizsban. Mint intézetvezető s mint a berlini egyetem közegészségtani professzora a tehetséges és sikeres tanítványok sorát neveli. Közülük csupán a torokgyík (diftéria) kórokozójának egyik felfedezőjét, Löfflert és az e betegség gyógyításában mérföldkövet jelentő savóterápia kidolgozóját, Behringet említjük. Behring a savóterápiáért megkapta az első orvosi Nobel-díjat 1901-ben, míg mestere, Robert Koch 1905- ben "a tuberkulózis terén végzett vizsgálataiért és felfedezéseiért" részesült hasonló magas elismerésben. Amikor 1910. május 27-én 67 éves korában elhunyt, a bacilusvadászok korának egyik legnagyobb alakja távozott az élők sorából. Nem kegyeletsértés, ha a nagy Robert Koch születésének 150. évfordulóján — 1843. december 11-én.született a Hannover melletti Klausthalban —, azt is leírjuk, hogy neki is voltak tévedései és emberi gyöngéi. Ez utóbbiak közé sorolják a franciák iránti gyűlöletét — Pasteur felfedezéseiről is igen lekicsinylőén nyilatkozott —, míg az előbbiekre példa az élő kórokozó szerepének abszolutizálása. Ezzel kapcsolatban nem lesz talán érdektelen emlékeztetni arra, hogy Koch e tévedésére egy pozsonyi "bacilusvadász", Pávay Vájná Gábor már 1883-ban rámutatott. Pávay Vájná doktor az elsők közt látogatott el Berlinbe, ahol egyenesen Kochtól tanulta meg a tuberkulózis kórokozójának igényes megfestését és górcsövi kimutatásának technikáját. Tapasztalatairól a pozsonyi Természettudományi Társulat 1883. május 3-i ülésén tartott tartalmas, saját "górcsövi és borszesz-kószítményeivel" illusztrált előadást. Tárgyilagosan tájékoztatta hallgatóit Koch nagy felfedezéséről, ugyanakkor azonban kijelentette, hogy Koch minden nézetét nem teszi a magáévá, s "legkevésbé azt, melyben az nyilvánul, mintha a tüdóvész és a gümőkór létrehozásában társadalmi nyomorainknak ne volna nagyon is lényeges szerepök". A történelem, a huszadik század elejére “morbus hungaricus"-szá előlépett tuberkulózis Pávay Vajnát igazolta — ami persze semmit sem von le Robert Koch érdemeiből. Dr. KISS LÁSZLÓ 14 A HÉT
