A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-11-26 / 48. szám
FIGYELŐ M iután hetekkel ezelőtt először olvastam végig az idei műsorkínálatot, az a vélemény alakult ki bennem, hogy kapunk egy nálunk még sosem járt világsztárt, kamarazenekarok koncertjének láncolatát és néhány ritkaságot az eddig mellőzött és tiltott gyümölcsként kezelt egyházi zenéből. Hiányoltam, és a kéthetes zenei maratón végeztével hiányolom most is az élményszámba menő nagyzenekari koncerteket neves szólisták közreműködésével és karmesterek irányításával, melyek minden rangos fesztivál "élményközpontját" képezik. A nyitó koncertet évek során át érte az a vád, hogy hiányzik belőle az a többlet, az a minőségi plusz, ami valóban ünnepivé teszi az indulás pillanatát. Az idén végre részünk volt benne, s már azzal is eltért a szokványtól, hogy mint az Európai katedrális koncertek sorozatába tartozó rendezvénynek színtere a Szent Márton székesegyház volt. Philippe Herreweghe karmester irányításával francia művészek — vegyeskar és fúvósegyüttes — tolmácsolták Sztravinszkij és Bruckner nálunk sosem játszott két hangzásban aszketikusan szigorú miséjét. Az Ünnepségek során még további misekompozíciókkal is megismerkedhettünk. Jogos várakozás előzte meg pl. Michael Haydn — a "nagy" Joseph öccse — Cirill és Metód tiszteletére szerzett miséjének bemutatóját, mely azonban Zdenek Bílek lelkes irányítása ellenére a közreműködők, de főleg a szólistanégyes szinte amatőr színvonalú teljesítménye következtében csalódást okozott. Ezzel szemben Charles Gounod Szent Cecília miséje a pozsonyi Rádiózenekar tolmácsolásában Róbert Stankovskýval az élen és a Jenisová—Kundiák—Jen is szólistahármas A Carmina Quartett Pozsonyi Zenei Ünnepségek ’93 közreműködésével már lényegesen színvonalasabban szólalt meg. A legmagasabb kategóriába való sorolást azonban Johann Nepomuk Hummel Esz-dúr nagymiséjének tolmácsolása tette lehetővé, melyet a Wiener Akademie együttese adott elő Martin Haselböck irányításával. Az Ünnepségek rendezvénysorozat nyugodtan viselhette volna a "kamaraegyüttesek fesztiválja" alcímet. A Warchal vezette Szlovák Kamarazenekaron, a Capella Istropolitanám és a Fiatal Pozsonyi Szólistákon kívül ugyanis még három neves külföldi kamaraegyüttessel találkoztunk. E találkozást az tette különösen emlékezetessé, hogy bár mindhárom együttes rangos színvonalat képviselt, arculata azonban mindegyiknek más volt. A Stuttgarter Kammerorchester jellegzetes vonása a pontosság és a stílustisztaság volt. Előadásukban — a francia—magyar Gilbert Varga vezényletével — számomra a Bázel Concerto néven ismert szellemesen üde Sztravinszkij-mű marad emlékezetes. Egészen más világot képviselt az olasz Ensemble Archi Deila Scala, a híres milánói operaház zenekarából alakult vonósegyüttes. Fellépésüket a zamatos, természetes és szívből fakadó spontán muzsikálás jellemezte, mely főleg az olasz barokk alkotásaihoz egyenesen ideális volt. Ennek az estnek a keretében lépett fel a világsztár, Katia Ricciarelli, aki egyben az együttes elnök asszonya is. A mintegy negyedszázada csúcson levő vonzó megjelenésű művésznő gyönyörű hangjával, kiművelt ének- és zenekultúrájával, s főleg a Vivaldiművek tolmácsolásával a legnagyobb élvezetben részesített. Itt térek vissza a már említett bécsi együtteshez, melynek jellegzetessége a stílushűség és a bársonyosan lágy vonóshangzás volt. Az együttes specialitása, hogy korhű és kópia hangszereken játszik, megidézve ezzel a Haydn teremtette hangzásvilágot. Az Esterházyak szolgálatában álló mester száznégy szimfóniája közül a 94.-et, mely Üstdobütés néven ismert, ilyen ihletett és "autentikus" tolmácsolásban még nem is hallottam. A kamarakoncertek közül még egy emlékezetes momentumot kell megemlítenem. A gyönyörűen renovált Prímás Palota tükörtermében lépett pódiumra a svájci Carmina Quartett nevű vonósnégyes. Egy hazai kortárs mű után Schubertét majd Debussyt játszottak. Tömör, de egyben "zamatos" hangzásviláguk az ősz rozsdavörös színét és az aszúbor érettségét idézte meg képzeletemben. Az idén tizennegyedszer került sor az UNESCO védnöksége alatt a Fiatal előadóművészek nemzetközi fórumára. Ezt a kétévenként ismétlődő versenymentes, de a laureátusi cím elnyerését biztosító bemutatkozást a nagyon jó színvonal mellett a kaleidoszkópszerű hangszeres gazdagság és különbözőség jellemezte. A nemzetközi zsűri három címet adományozott, éspedig az alig tizenhét éves cseh trombitaművész-palántának, Radek Baboráknak, Sigurd Sláttebrekk norvét pianistának és a dán SAFRI duónak, annak a két zseniális művésznek, akik a marimbát, a vibrafont és valamennyi ütőhangszert fenomenális muzikalitással és szinte zsonglőri ügyességgel kezelik. Végezetül már csak egy operaprodukciót említek, az Eladott menyasszonyt, Smetana örökifjú vígoperájának két előadását a prágai Nemzeti Színház művészeinek tolmácsolásában. Prágai vendégeink a mű új, decemberben bemutatott változatát adták elő, s a három főszerepet két különböző színvonalú művészgarnitúrára bízták. A rendezői koncepció nagy előnye, hogy emberközelbe hozta a darabot, s lehántotta róla az évtizedek során megjegecesedett folklórmúzeumi mázt, A népes előadógárdából csupán egy személyt emelek ki, nevezetesen Jifí Hruškát, Vašek megszemélyesítőjét, mert ilyen korban is megfelelő bájosan bugyuta "mamakedvencével" még nem is találkoztam. Tetszett az előadás sodró lendülete, elismeréssel nyugtázom a beugró ifjú karmester Vojtech Spurný helytállását, de az előadásból nagyon hiányoltam a lírát, az érzelmet és Smetana nemes veretű dallamainak felizzítását. VARGA JÓZSEF A HÉT 9
