A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-11-26 / 48. szám
GONDOLKODÓ EURÓPÁHOZ KÖZEL, EURÓPA KÖZELEBB HOZZÁNK... Előre leszögezem, hogy az Európai utas című folyóirathoz semmilyen belsőbb kapcsolat nem fűz, és protekcionista törekvéseim sincsenek vele szemben, ám rövid néhány hét leforgása alatt újfent írók róla. Ennek egyszerűen több oka is van, de leginkább azok az írások ragadtattak velem tollat, amelyek Európáról és vele rólunk, kisebbségekről is szólnak. Végeredményben Európa egyes országaiban a nemzetiségek vagy kisebbségek "alulkezelóse" nagyon komoly gondokat okozott, és ezek a gondok, s velük a feszültség is egyre nő majd, ha a felszaporodott nemzetiségek számára az emberi jogokat, a kollektív jogokat egyszerre — nem külön-külön — és a szellemi harmonizáltságot nem biztosítják. Node a feszültségek okozója másban is kereshető, különösen akkor, ha a Nyugat behunyt szemmel figyeli a kelet-európai országok súlyosbodó gazdasági állapotát és azt a rivalizál ód ást, amely a nyugati fejlett országok kegyeit, de leginkább anyagi támogatását igyekszik megszerezni. Fejtő Ferenc nagyon világosan látja a fájdalmas gondokat, csalódásokat, amelyek 1989 után látogattak meg bennünket Európa keleti fertályán.. Ezeket írja: "Tudjuk, hogy az Egyesült Államok segítsége, a Marshall-terv nélkül — amelyből Sztálin az általa megszállott államokat kizárta — a háború pusztításától sújtott nyugat-európai államok, Németországot is beleértve, aligha tudtak volna gazdaságilag oly gyorsan a mai szintre emelkedni és politikailag is stabilizálódni." Nyolcvankilencben ugyan nem söpörtek át felettünk háborúk, de a hirtelen jött változások váratlan meglepetéseket, gazdasági öszszeomlást hoztak. Egy újabb “Marsall-terv" megszületésére sürgősen szükség lenne, mivel a pillanatnyi helyzetet tekintve, egyoldalúan dönteni, a kelet-európai országok súlyosbodó gondjait hagyni tovább szaporodni, elkerülhetetlen veszélyt jelent a ma még teljes biztonságban, anyagi jólétben és kényelemben működő nyugati demokráciára is. A tanulságokat leszűrve nagyonnagyon szükségünk lesz Márai Sándor intelmeire is, amelyek szerint: "A magyar jellemző tulajdonsága és képessége a józanság, a valóságérzék, a helyes ítélőképesség..." Az Európai utas a továbbiakban tárgyalja Budapest szerepét Európa kulturális térképén, szó esik Lehár Vígözvegyéről, amelyről a Theater and der Wien igazgatója Karczag Vilmos kimondta, egyenesen bécsiül: "Dos is ka Musik!" (Ez nem zene!) Szerencsére nem neki lett igaza, de az ügyes színdirektor a siker után imigyen szólt karnagyához, Lehárhoz: o "Tudja, karnagy úr, azt hittem $ ismerem a színházi közönséget, 3 de belátom, tévedtem, mert ^ ennyire hülyének mégsem tartót- y tam." Sajnos a mai Európa poli- * tikai életének palettáján is talál- £ kozunk hasonló "direktorokkal", ők sem vallják be tévedéseiket, jr Ezúttal az európai együttműkö- £ volt. Azt hiszem, teljesen őszintén mindezt elhárította magától: — Micsoda gróf, micsoda képviselő, ugyan kérem! Szólítsanak, ahogy önöknek tetszik, leginkább János bácsinak!...'1 (Koncsol László fordítása.) Nagyon szépek az itáliai szobrász Manzú (Manzoni, tájnyelven használta családi nevét) bronzkapui, aki kőbe, márványba véste az igent és a nemet, s a Viharba került gondolát. "Mindig így mondta: gondola, a viharba került gondola, mert egy velencei gondolát akart, egy család lett volna benne, mint a rotterdami dóm kapuján, az apa, aki a csónak végében áll az evezővel, az anya, aki ül, és magasba tartja a gyermekét, hogy a víz el ne sodorja. De ezt a három figurát már nem csinálta meg. Csak a gondolát, de az öntvényt már mi készítettük el a halála után..." — vallotta Inge Schabel, Giacomo Manzú özvegye. Orbán Viktor a liberalizmusról vall, meg a szomszédokkal való kapcsolatokról, egyensúlyról: "De illúzió lenne azt hinni bármelyik liberális erőnek, hogy ha ők kormányoznak, Magyarországnak jelentősen jobb lesz a viszonya a környező országokkal. Ugyanis a helyzet nemcsak a mai kormány magatartásából fakad, hanem strukturális problémákkal is meg van terhelve. Amíg ott kisebbségek élnek, de nem kapják meg azokat a jogokat, amelyeket követelnek, addig sajnos ez a viszony Magyarország és Szlovákia, Magyarország és Szerbia, Magyarország és Románia között nem lesz minőségileg más, mint most." Cseres Tibor bölcsességét elárulja Módos Péter néhány mondata is. íme az idézett sorok: "— És mit akar az Európai Utas? — kérdezte 1990 tavaszán, miután szótlanul ült végig néhány politikus, írói, történészi tanácskozást, elképzelésválogatást, ötlet-rohamot. — Magyarországot Európához, Európát Magyarországhoz közelíteni — valami ehhez hasonló közhelyet válaszoltam. — Ez bizonyára elképzelhetetlen a kisebbségek helyzetének folyamatos vizsgálata nélkül. — Magam is így gondolom — feleltem az ő stílusában". A mélységesen bölcs Cseres Tibor nélkül halad "Viharba került gondolánk" Európa felé, reméljük gyarapodva kerülünk majd ki e korszakra oly jellemző átkos és felesleges csatározásokból. Ha majd az emberek megtanulják tisztelni a másságot, mások véleményét és a cselekvést a kultúra gyarapításában, a zenében, irodalomban, a képzőművészetben, és a szellemi bölcsesség felemelkedésének örömeiben lelik meg, akkor könynyebben válnak megoldhatóvá gazdasági, környezetvédelmi gondjaink is. Európa közelebb jön hozzánk. MOTESIKY ÁRPÁD dés folyóiratának 3. számában találkozhatunk honi szerző — Koncsol László — "A gróf és útitársai'' című írásával. Nyilván a cím is sejteti, hogy az értékes esszé gróf Esterházy Jánosról, a mártírról szól, kinek ügyét, mármint rehabilitálását, törvény előtti megtisztítását még nem rendezték. Itt olvashatunk egy Lipótvárról megszökött cigány esetéről, aki miután pénzhez jutott, egy kockás meleg inget küldött a gróf börtöni címére. A történetet František Mikloško, a szlovák parlament egykori elnöke mesélte, amely imigyen végződött: »A cigányt hamarosan elkapták, és visszavitték oda, ahonnan megszökött, s büntetésül nem mehetett a napi sétákra, de ablaka az udvarra nyílt, meglátta a rabok közt Esterházyt, s lekiáltgtt neki: "Gróf úr, megkapta-e az inget? Én küldtem!" "Meg, köszönöm!" — jelezte neki Esterházy. Mikloško ekkor kezdett a magyar gróf személye és pályája iránt érdeklődni: micsoda ember lehetett, fogalmazta meg magában a kérdést, akit egyszerre tekint barátjának a pápa és az írástudatlan pária?« — írja Koncsol László. Az írás második részében Paľo Bohuš vajdasági szlovák költő megrázó vallomását tárja elénk, aki börtönmemoárjában méltó emléket állít Esterházy Jánosnak. A rabok közül Esterházyt egyesek "gróf úrnak", mások "képviselő úrnak" titulálták, mert a hajdani Csehszlovák Köztársaság, majd a háborús Szlovákia parlamenti küldötte is A HÉT 5
