A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-11-26 / 48. szám
OTTJÁRTUNK forradalom mellett a XX. század valamennyi véres eseményéről szólt. Kezdve az 1905-ös orosz forradalommal, amikor — Ady Endre szavaival élve — "Megkondult a moszkvai gigászi nagyharang", akkor még senki sem sejthette, hogy egy egész évszázad békéjét temette. Háború, forradalmak, diáklázadások, regionális konfliktusok után az idén ősszel ismét Oroszországra figyelt a világ. Úgy tűnik — mondta —, hogy Moszkva kezdte és Moszkva fejezi be az egy évszázadig tartó öldöklést. Az ötvenhatos eseményekkel kapcsolatban kifejtette, hogy a forradalom legyőzése után az utódállamokban a magyarság ismét ellenségként jelent meg, s ez jó alkalom volt az akkori csehszlovák vezetés számára az amúgy is szegényes nemzetiségi intézmények további sorvasztására. Elbukott egy forradalom, de — Miroslav Kusýt idézve — "a magyar 1956 nélkül nem lett volna a mi 1968-unk, s a kettő nélkül az európai kommunizmus vereségének betetőzése 1989-ben. S mindezt a magyarok kezdték el”. A két történész után Csémy Tamás, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének elnöke köszöntötte a szlovákiai vendégeket, majd rövid beszédében kiemelte: "Mi, magyarok büszkék lehetünk arra, hogy a volt keleti blokk országai közül elsőként próbáltunk megszabadulni az idegen elnyomástól. Az 1956-os forradalom az emberség, a szabadság és az igazságosság iránti vágy jelképe." Ezt követően Jégh Izabella, a Cseh- és Morvaországban, valamint a Szlovákiában élő magyarok közös rendezvényeinek, baráti találkozóinak fontosságáról szólt. Hiszen, ha most már a Morva folyó szét is választja azt, ami több mint hét évtizeden át egységes volt, még nem jelenti azt, hogy az emberek, a barátok közé is válaszfalat állít. Végezetül Gideléné Bencskó Klára üdvözölte az egybegyűlteket, és köszönetét mondott az értékes előadásokért. Az este további részét kellemes hangulatú, kötetlen beszélgetések töltötték ki. Városnézés esőben Másnap délelőtt szabad program volt. Aki akart Prága szépségeivel ismerkedhetett, bevásárolhatott, esetleg tanulmányozhatta a cseh főváros sörözőinek hangulatát. Egy kiadós belvárosi séta után nekem rögtön Fedor Gál szavai jutottak eszembe. Az ismert szociológus tavaly télen azzal indokolta Prágába való költözését, hogy megragadta a város hangulata, a dinamikus fejlődés, az emberek derűlátása, változtatni akarása. Tudják, mit akarnak, hová tartanak, s ennek mi az ára. Nos, a cseh emberek optimizmusával kapcsolatban nincs tapasztalatom, mert az Óvárosban tett sétálgatásom alatt szinte csak külföldi turistákkal találkoztam. Azt azonban nyugodtan állíthatom, hogy az illetékesek mindent megtesznek annak érdekében, hogy Prága olyan legyen, mint bármelyik nyugat-európai nagyváros. A turistákat lépten-nyomon ízléses butikok, ajándékboltok, hangulatos éttermek, sörözők várják, körülbelül ötven-száz méterenként van egy non stop pénzbeváltó. Érdekes viszont, hogy a pénzbeváltók Látogatás a városi hivatalban. Balról jobbra Jégh Izabella, Pásztor István, Duka-Zólyomi Arpád és Végh László többségében nem váltanak szlovák koronát. Sőt, az egyik belvárosi porcelánüzletben, ahol a pénztár mellett működött egy pénzbeváltó, a japán jent minden további nélkül átváltották volna cseh koronára, ám a szlovák százasommal egyenesen a bankba küldtek, mondván, ők ilyen pénznemet nem tartanak. A Kereskedelmi Bankban (Komerční banka) hetvenhét cseh koronát ért egy szlovák százas, mínusz negyven korona kezelési költség, tehát kereken harminchét cseh koronát kaptam volna a szlovák százasomért. Úgyhogy végül is letettem arról a szándékomról, hogy Prágában szlovák bankjegyeket váltsak csehre. A délelőtti szabadprogram után délután két órától kora estig városnézés következett. Idegenvezetőnk, a Prágában élő Kamasz Anna szavait hallgatva szinte megelevenedtek előttünk a cseh történelem nevezetes alakjai, mintha a zuhogó esőben valahol a közelükben suhanna el fülig érő mosollyal a Svejk zseniális írója, Jaroslav Hašek, s a macskaköves utcákon talán valahol Egon Erwin Kisch száguld egy izgalmas riporttéma után. Azt követően, hogy jól magunkba szívtuk Prága történelmi levegőjét, a városi könyvtárban magyar néptáncot néztünk, a Szőttes kitűnő előadásában. A műsor után szálláshelyünkön, Kralupyban köszöntöttük a nemrégen hatvanötödik születésnapját ünneplő Szőke Józsefet. * Útban hazafelé A kirándulás utolsó napján, vasárnap rövid kirándulást tettünk Jihlaván. Ez a ma mintegy negyvenezer lakost számláló ipari város a középkorban a leggazdagabb európai ezüstlelőhelyek és bányavárosok közé tartozott. Német neve Iglau, s bizonyos források innen származtatják a tatárjárás után újból benépesített Szepes megyei Igló város lakóinak egy részét is. Igei németül sündisznót jelent, s a város címerében két sün van. Jelentős kereskedelmi utak csomópontjában, Cseh- és Morvaország határán német bányásztelepesek alapították a várost. 1248-ban I. Venceltől különleges bányajogot (Jus regale montanorum) kaptak. Annak ellenére, hogy Jihlavát a középkor évszázadaiban több természeti csapás érte, egyike volt Csehország leggazdagabb városainak, és itt verték egy ideig a királyi pénzt is. Királyhűségük bizonyítékául Zsigmond császárt nagy ünnepséggel fogadták 1436-ban, a husziták előtt pedig bezárták templomaikat. 1468-ban Podjebrád György "huszita király" ellen léptek fel, ekkor a király ostrommal vette be Jihlavát, s az ellenállás vezéreit kivégeztette. A település történetében ezek voltak a legvéresebb napok. A mai Jihlava belvárosa műemléki védelem alatt áll. Nemcsak a föld felett vannak utcái, hanem a föld felszíne alatt is, ahol többszintes bányafolyosók tömkelegé kanyarog. Ezeket saját szemünkkel is láthattuk, s igencsak kellemesen meglepett bennünket a földalatti folyosókon kalauzoló hölgy magatartása, aki annak ellenére, hogy mi Jihlaván már külföldieknek számítunk, ő — mint mondta — úgy tekint ránk — s olyan árat is számított fel —, mintha "hazaiak" lennénk. Egyébként Jihlava főtere egyike Csehország legnagyobb főtereinek, csaknem harminchétezer négyzetméter. Valaha forgalmas piac volt, melyen egy Neptun és egy Amphytriteszobros díszkút áll. Mindkettőt egy Krejcárek nevű koldus összegyűjtött és végrendeletileg hátrahagyott krajcáraiból állították fel 1789-ben. A tér északi részén egy 1690-ben állított Mária-szobor (pestis fogadalmi szobor) áll. A téren található a városháza, melyet eredetileg késő gótikus stílusban építettek, de a XVI. és a XVII. században többször is átalakították. A városházával szemben érdekes különálló házcsoport emelkedik, gótikus alapokon keskeny, többemeletes reneszánsz homlokzattal. Ezeknek a házaknak külön nevük is van: csehül špalíček, németül Stöckl, magyarul pedig pálca. Miután mindezt megcsodáltuk, indultunk hazafelé. Közben felelevenítettük azokat az élményeket, amelyekkel az utóbbi három nap alatt gazdagabbak lettünk. Új ismeretségeket, barátságokat kötöttünk.Tehát nyugodtan megállapíthatjuk: jól sikerült ez a kirándulás. KAMONCZA MÁRTA A szerző felvételei A HÉT 3
