A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-11-05 / 45. szám
Osztrigás Mici férjhez ment... De már milyen régen. Erről nemcsak a nyíltan, szokatlanul bevallott ötven éve tanúskodik, hanem gyerekei is, akik közül kettő szinte felnőtt, egy meg dupla. Magam sem tudom, hogyan sikerülhetett a négy gyerek mellett annyi mindent összegyűjtenie — példgul két diplomát. Először 1961-ben az Állami Balett Intézetben, majd 1968-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Arról is a sokoldalú tehetsége tehet, hogy mint a Pécsi Balett szólótáncosa 1963-ban felcserélte a balettcipőt sok-sok más cipőre, amelyekben aztán megjárta a Thália, a Nemzeti, sőt, a veszprémi Petőfi Színház minden zugát. Közben ismét gyűjtögetett, 1973-ban egy Jászai Mari-díjat, 1984-ben egy érdemes művész titulust, sőt, a San Remó-i filmfesztiválon övé lett a legjobb női alakítás díja. Mégse lett volna talán soha ennyire egy ország háziasszonya, tüzrőlpattant menyecskéje, ha a televízió férjhez nem kényszeríti Szép Károlyhoz! "Eddig, eddig, eddigvagyokjai" szétvetik a képernyőt, felrobbantják a levegőt. Elsősorban neki, Szép Károlyné született Esztergályos Cecíliának szól az üdvrivalgás, zgg a taps a Fővárosi Operettszínházban. És hogy milyen színpadon kívül? Pontosan ilyen, meg olyan is. "Civilpöttyös" blúzában úgy hancúrozik ruganyos teste, hogy az ember belepirul, és idő kell, míg levegőhöz jut. Szinte szemtelenül pisze arcából széles mosoly zúdul a látogatóra, aki tíz percet kér, hármat ígérnek neki, végül hetet meg is kap. Ráadásként pedig egy finom kávét a művészpresszóban. — A művésznő rendkívül jól tartja magát. Minek köszönheti a formáját? — Az Életnek. — Hogy érzi magát egy befutott színésznő ma Magyarországon? — Nagyon jól érzem magam, mert hál’ istennek megadatott, hogy 39 előadásban játszhattam az Operettszínházban az Eddig vagyok című musicalban az egyik főszerepet. Ez óriási nagy dolog akkor, amikor nagyon sok színésznek semmi munkája nincs, mi meg két éve megállás nélkül dolgozunk. Ez tart életben, ez tart jól. — Ki találta ki Önnek ezt a figurát? — Mindenki, közösen, de vegyen levegőt, vagy nem kell? Úgy látszik Szópné nemcsak a családjával törődik, hanem a betérő vendéggel is, mert valóban zihálok az izgatottságtól. — A Família Kft sorozatban Ön általában eddig, eddig, eddig van. A magánéletben mivel van eddig? — Hála istennek a munkával, de azzal reggeltől estig. — Tagja valamelyik színháznak? — Nem, mert nem is lehetek. Nem vagyok szabadúszó, hanem tulajdonképpen szabad szellemi foglalkozású, de hát a Famíliában vagyok látástól Mikulásig. — És mi van az otthoni famíliával? — Otthoni famíliám is van — egy férjem és egy kiskutyám. Otthon a falon lóg egy nagy képem, és ha hiányzóm, a férjem azt szokta nézegetni. Nagyon keveset vagyok otthon. Pedig ahogy elnézem ebben a pettyes blúzban, nekem nagyon hiányozna. — Tulajdonképpen mikor gondolt arra, hogy színésznő lesz? — Soha nem készültem színésznőnek, három évig voltam szólótáncos a Pécsi Balettben, ebből volt az első diplomám, de hát ezt már mindenki tudja. Utána a Színművészeti Főiskolára mentem, úgyhogy van két diplomám. — És nem érdemtelenül, hiszen előadás közben még ma is úgy odasikerfti a spárgát, hogy akármelyik balerina megirigyelhetné. Mint színésznő meg rendkívül nagy sztár ma,Magyarországon... — O, sztár... Ismert vagyok, inkább mondjuk így, és ez nagyon jó érzés. — Mikor vagy inkább mitől jó egy színésznő? — Nem tudom, hogy mitől jó egy színésznő. Szerintem mindenki attól jó, ha tehetséges. A tehetség az csillog, villog, süt. Ha valaki nem tehetséges, akkor lehet akármilyen okos, ha kiteszik a színpadra, a néző elalszik. — Ön kitől örökölte a tehetsegét? — Anyukámtól, apukámtól. Édesapám orvos volt, de színész szeretett volna lenni, édesanyám meg fotóművész volt. És van két testvérem, az egyik zseniális orvos, a másik zseniális rendező. — Van aki örökölje a tehetségét? — Sajnos nincs gyermekem. Amikor fiatal voltam és lehetett volna, akkor arra gondoltam, hogy majd később. Aztán később a terhességem idején rubeolát kaptam, úgyhogy már soha többé nem lehetett gyermeKem. Ez nagy fájdalom, mert imádom a gyerekeket. — Nem akart esetleg örökbe fogadni egyet? — Nem, mert az nem lett volna az enyém. A világot fogadnám örökbe úgy, ahogy van. — Mennyire anyagias természetű a művésznő? — Nagyon szeretem a pénzt. Azt szokták mondani, hogy a pénz nem boldogít. Engem nagyon boldogít, hogyha van, de ha nincs, akkor sem esem kétségbe, hanem kölcsönkérek. — Vannak olyan szerepek, amelyeket el szeretett volna játszani? — Persze, sok szerepet nem kaptam meg, de ami elmúlt, elmúlt. Ami jön, az a fontos. — A Famíliát hol forgatják? Igazi lakásban? — Nem, nem, kint a filmgyárban. Egy rész felvétele négy napig tart, ebből két nap próba, két nap felvétel. — A Famíliában négy gyereke van. Szót fogadnak "anyukának" a felvételek alatt? — Nem kell nekem s?ót fogadniuk, én inkább játszom velük. Én vagyok a legkisebb gyerek. — A sorozatban rendszerint a nagymama főz. Otthon ez ugyanígy van? — Nem, otthon én főzök, ez nem nagy gond. Mindent megfőző és mindent megevő vagyok. Imádok enni. — Nem fogyókúrázik, hiszen remek az alakja ? — Nem, mert ha fogyókúráznék, akkor sovány lennék. Hízni sem akarok, mert így ahogy vagyok, éppen megfelel. Á kosztümöm rám megy, passz! Irigylem a Spáh ikreket, művésznevükön Ricsit és Misit, akiket igazi anyaként ölelget, csókolgat, és nem bánnám, ha engem is örökbe fogadna. Legalább egy időre... BEKE ISTVÁN
