A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-10-29 / 44. szám
PRIKLER LÁSZLÓ FELVÉTELEI HÍRMONDÓ SZÜRETI ÜNNEPÉLY ból, Iránbói, Németországból, Olaszországból és Spanyolországból érkezett. A nagydíjat az olasz Lorenzo Mattotti kapta, a négy aranyalma-díj Belgiumba, Kínába, Kanadába és Ausztriába vándorolt, az öt BIB-plakett közül egyet a hazai Dušan Kállaynak sikerült megszereznie. A díjazott művek legtöbbje — szerintem — nem csupán illusztrációként állja meg a helyét. Valamilyen többletet fedezhetünk fel bennük, ami magával ragadja, szinte megbabonázza a szemlélőt. A versenyen kívül több kisebb kiállítást is megtekinthettünk. Válogatást láttunk a BIB ’91 győztesének, Stasys Eidrigevičiusnak rendkívül eredeti munkáiból, s a térbeli rajzolással is foglalkozó Kvéta Pacovská alkotásai is élményszámba mentek. Láthattuk még az UNICEF által életre hívott Illustrator of the Year '92 című kiállítás díjazottjainak munkáit, a montreuil-i gyermekkönyvvásár által rendezett Figures Futur '92 című kiállítást vagy az UNESCO Ázsiai Kulturális Központjának Tokióban megrendezett Noma Concours '93 című tárlatát. Elmondhatjuk tehát, hogy az idei rendezvényen a sokrétűség dominált. Csupán egy baj volt: a könyvek, amelyekhez az illusztrációk készültek — a kiállított munkákhoz hasonlóan — szintén üveg mögött lapultak. Sok gyerek a mesekönyveket is szívesen átlapozta volna, de így csak vágyakozva pillanthatott rájuk. MELAJ ERZSÉBET Hatodik alkalommal rendezte meg Búcson a Csemadok helyi alapszervezete és komáromi területi választmánya, a regionális kultúrközpont, a községi hivatal, a mezőgazdasági szövetkezet és a kiskertészek szövetsége a járási szüreti ünnepélyt. 1993. szeptember 19-én a felvonulókat kíváncsi tömeg várta a téren. A menet indulását a kisbíró és a népviseletbe öltözött lovasok hozták hírül. A bíró és a bíróné hintája a szüret kezdetét jelezte. Mosolygó arcú fiatal lányok vitték és kísérték a szebbnél-szebb fürtöktől, színes szalagoktól ékes szüreti koszorút, őket követte az óvodások (!), kisiskolások, vidám lányok, hetyke legények, fürge menyecskék és nótázó férfiak hada. Utolsóként a jókora nevetést kiváltó cigánykocsi "vonult fel", apró tollat szórva a bámészkodók hajába. Az idén is volt tréfás kisbírói közhírrététel, nem maradt el a bírói pár szívélyes vendégköszöntője sem. A kis szabadtéri színpad előtt helyet foglaló tömeget Kétyi István polgármester és dr. Bajnok István, a Csemadok OV alelnöke köszöntötte. A vendégek között üdvözölték Boros Jenőt, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, Pásztor Istvánt, Komárom polgármesterét, jelen volt Komárom finn testvérvárosának polgármestere, a Duna túlsó partján fekvő Komárom alpolgármestere, és tiszteletüket tették a szomszédos községek polgármesterei is. A műsorban felléptek a helyi óvoda és alapiskola pártás kislányai, árvalányhajjal díszített kis kalapos legénykéi, a dunamocsi, a marcelházi és a madari népművészeti együttesek, a vastapssal jutalmazott Hajós táncegyüttes és a Komáromi Jókai Színház művészei. Az élményekben gazdag műsort Varga Tibor színművész szórakoztató összekötőszövegei tették színesebbé. Nem hagyták feledőbe veszni a gyümölcs- és zöldségkiállítást sem, és az idén is volt sétarepülés. Értékes tomboladíjakat és a meghívott elöljáróság ingyenes megvendégelését ajánlotta fel az Attila Malom vendéglőjének tulajdonosa, a JEKA- a Kara-Szikvíz, a Molnár család vegyesboltja, GrajszJcy Ferenc vendéglős, Retkes Lajos, Fehér József, Karkó János magánvállalkozók. En kívülállóként már ötször részt vettem ezen a hagyományos járási szüreti ünnepélyen. Örömmel állíthatom, hogy egyre színvonalasabb, és az ügyes, leleményes rendezői gárda minden alkalommal szolgál valami újjal. Szigetiné Csudái Valéria A XXIII. Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok műsora 1993. október 29. — péntek (Szent Norbert terem — Fő utca 67) 13.00 — Megnyitó Az 1993-as Fábry-díj átadása Bíró Zoltán (Budapest): Rendszerváltozás Kelet-Közép-Európában Pomogáts Béla (Budapest): A magyar irodalom egysége Kántor Lajos (Kolozsvár): A romániai magyar irodalom Borbándi Gyula (München): A nyugati magyar irodalom 19.00 — Thália Színház "Hazám, hazám, te mindenem..." Ünnepi megemlékezés Katona József: Bánk bán drámájának ősbemutatójáról. Közreműködnek a budapesti Nemzeti Színház és operaház művészei. Ünnepi köszöntőt mond Ablonczy László, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója. 1993. október 30. — szombat (Szent Norbert téréni) 8.30 — 35 éves az Irodalmi Szemle Előadások: Az Irodalmi Szemle 35 éve — Tóth László Irodalmi tudatunk változásai az utóbbi évtizedekben — Cselényi László Az Irodalmi Szemle eddigi főszerkesztőinek és szerkesztőinek korreferátumai. Vita, zárszó 15.00 — Fábry Zoltán sírjának és szülőházán levő emléktáblának megkoszorúzása Stószon. A HÉT 9