A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-10-15 / 42. szám
SZABADIDŐ Milan Zelinka A KEK BÁLIN Ahogy Matej Bak megfogta a négykilós balinját, amiről már oly régóta álmodozott, a karjába kapta és a tizenéves kölykök hadától kísérve örömében háromszor körbejárta a városkát. Aztán valami ismeretlen szomorúság vett rajta erőt. A gyerkőcök már rég szétszéledtek, ő meg letelepedett a kis állomáson a hallal az ölében, és némi irigységgel figyelte az önfeledt beszélgetésbe merült munkásokat, akik a Mezőlaborcra induló vonatra várakoztak. Rá se hederített senki a halra. Matej Bak felállt hát, odalépett egy fiatal vasutashoz, aki ott cigizett a közelben, hozzányomta a könyökéhez a hal dermedt nyitott száját, s azt mondta: — Ehune, mekkora hal! Három évig lestem rá — s most végre az enyém! A vasutas egy kurta pillantást vetett a halra, de nem szólt egy szót sem. — Nézze csak! — nyomta Matej Bak a vasutas orra alá a halat. — Nézze, milyen kék! A vasutas szótlanul fújta ki a füstöt, és a sínek fölött bámult valahová. Tán a lányokat nézte, akik a másik peronon várakoztak, vagy a hegyeket fürkészte, amelyek a fehérlő új lakótelep fölött magasodtak. — Hát kérem, egy ekkora balin... — mutatta körbe Matej Bak a halat. — Tudják, hogy ellenáll egy ekkora hal? Valamikor ha a halász ekkora balint fogott, ünnepséget rendezett a tiszteletére. S az egész utca gratulált neki! De a többi várakozó sem szólt neki semmit. A lányok vállravetett táskáikkal nyugodtan álldogáltak a padok közt, és színes hetilapokat olvasgattak, nézegettek. — Elrézést, kisasszony, látja? — szólított meg Matej Bak egy aprótermetű szőkeséget, és a halat az újság címlapjához illesztette. — Látja? Nézze, milyen szépen mutatna! Verset is mondok róla. Akarja? Választ nem is várva rázendített, lábával verve a taktust hozzá: Ebben a folyócskában, él két balin magában. Egyik megborotválkozott, másik nem borotválkozott. A szőkeség tüsszentett egyet. A szomszédja meg belekarolt, és bizalmas csevegésbe kezdtek. — Nem kellünk nekik — panaszolta Matej Bak a balinnak, és gyengéden megkocogtatta a pofikáját. — Nem kellünk, undorodnak tőlünk. De hát honnan tudnák, milyen nehéz becsalizni téged, hogy milyen értékes portéka vagy?! — Legalább ön nézze meg, uram! — szólított meg egy szolid kinézésű kalapos urat, és a hallal kicsit odébb tolta szeme elől az újságot. — Nézze, nézze csak, micsoda gyönyörű farkuszonya van! Nézze, milyen széles, milyen kecses! — Gyönyörű — szűrte foga közt a szót a kalapos úr, és folytatni akarta az olvasást. Matej Bak félretolta az újságját: — És azt is tudja, miért ilyen? Mert tiszta vízben él. A szennyezett vízben élő balinoknak nincs ilyen arányos és szép farkuszonyuk. Azoké tépázott. — Bizonyára — dünnyögte az úr, és igyekezett eltűnni a közeléből. — Húsz percig fárasztottam! — tört ki Matejből, ahogy észrevette az úr szándékát. S mozdult is, hogy az útját állja. — Csupán az egyik horog tartotta. És tudja hol? Egészen a szája szélén! Ha még egy percig kell fárasztanom, akkor száz százalék, hogy elmegy. Az emberek kezdtek sorra elfordulni tőle. A kalapos úr ismét dünnyögött valamit, és újra az újságjába temetkezett. Matej Bak sajnálkozva nézte a balinját, amely most sokféle színben játszott. — Nem kellett volna kifognom téged... még élhetnél... és senki sem tudna rólad... Vércse Miklós fordítása Autóstop Egyforma rajzok? Dehogy! A kettő között húsz eltérés van. Megtalálja?
