A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-10-01 / 40. szám
SZABADIDŐ Nászéjszaka helyett börtön Aligha gondolta Paul Simpson, hogy nászának éjszakáját nem puha ágyban, újdonsült feleségével, Helennel tölti, hanem egy kemény börtönpriccsen. A 31 esztendős londoni fiatalember számára "élete legszebb napja" a boldogító igen kimondásával kezdődött, majd a Reading Rooms nevű kocsmában esküvői ebéddel folytatódott. Ám a lakoma csakhamar csetepatéba torkollott, Paul és nejének pereputtya között apróbb "törzsi háború" tört ki. — Először csak ordibáltunk, aztán már a poharak is repültek — eleveníti fel a történteket az ifjú férj, aki meglehetősen mélyen nézett a pohár fenekére. — Hat éve ismerjük egymást a feleségemmel, s tudom, családja ki nem állhat, szerintük Helen jobbat érdemelt volna. Végül is a családi belharcnak a rendőrök vetettek véget, akik úgy gondolták, a legjobb, amit tehetnek, ha Pault éjjelre a rács mögé dugják. így aztán a nászéjszaka elmaradt, Simpson csak egyetlen dolgot tehetett: másnap bocsánatot kért asszonyától. Helen így kommentálta a történteket: "Tudtam, hogy minden házasságban akadnak nehéz pillanatok. De hogy ilyen hamar eljönnek, azt nem hittem volna..." Mióta van fágyol? A nők már az ókorban viselték. A régi Egyiptomban büsszusz volt a neve, s az egész öltözet része volt, a hölgyek teljesen beleburkolóztak. Az antik görögök sűrű, művészi redőkben hordták, hasonlóképp a latinok, akik flammeumnak vagy recinumnak nevezték. A X—XI. században a németek és a franciák a vállukat is fedő úgynevezett fátyolkalapokban pompáztak. Ezekből fejlődött ki később a főkötő. A XIV—XV. században a burgundi udvarnál volt fátyolkultusz. A nők a várúrnői csúcsos fövegre, a henninre tűzték, a férfiak a kalpagjukra, s a fátylakat erősen parfümözték is. A barokk és a rokokó öltözeten ritkán tűnik fel a fátyol, a biedermeier hölgyei viszont ismét divatba hozták, főleg a lovagláshoz hordott kecses kis női cilinderen. A két világháború között szintén kedvelt viselete lányoknak, asszonyoknak. Ekkor azonban már rövidül, alig arasznyit hull alá a kalap szélétől, anyaga az arcot sejtelmessé tevő fekete csipke vagy tüll. A fehér fátyol a IV. században vált a tisztaság keresztény jelképévé, s mint ilyen, a szűzi külsejére sokat adó menyasszony öltözetének sokáig elengedhetetlen részévé. Régente általában mirtuszkoszorúval erősítették a fejre, lévén a mirtusz is a szűzies tisztaság, a fiatalság meg a szépség szimbóluma. Erős, mint egy ajtó Ennek az ajtónak aztán a legizmosabb ember is nyugodtan nekifuthat, de ha kalapáccsal, baltával vagy feszítővassal esik neki, akkor sem megy semmire. A Sphinx Security nevű angol cég gyártotta ajtó ugyanis a mérések szerint 2,6 tonnányi nyomóerővel is dacol. A titok részben a zármechanizmusban, részben pedig a sarokvasalásban rejlik. Utóbbi ugyanis nemcsak két—három ponton található, hanem az ajtó egész magasságán végighúzódik. Az acéllal megerősített ajtó továbbá úgy van kiképezve, hogy a rámért ütéseket elnyelje, illetve azok ereje egyenletesen oszoljék el a felületen. A döntő dolog azonban természetesen az, hogy az ajtófélfák (pontosabban -acélok) magába az épület falába vannak építve. Mit követel meg a művészét? Hangyatánc a velencei biennálén Ötezer hangya kiszabadult. Ok, szegények nem tudták, hogy művészeti önkifejezés és üzenet tárgyai: Janagi Jukinori japán képzőművész "koncepciós" alkotásának részeiként szaladgáltak — ahogyan hangyákhoz illik — az átlátszó műanyag csövekkel összekötött tárlók között, amelyekben a színes homok a világ országainak nemzeti zászlóit formázta. Mindez a velencei biennálén volt látható a sok érdekesség és újdonság között. Ám a rendezők nem számoltak az állatvédők haragjával. A hangyák buzgón szaladgáltak, és közvetítették a művész mondanivalóját, s ki tudja, talán jól is érezték magukat. Az is lehet, hogy akadt közülük, amelyik nem bírta az új körülményeket, a megszokott hangyaboly hiányát, s elpusztult, Janagi szerint ez olyan áldozat, amelyet megkövetel a művészet. Nem így gondolta azonban a biennálét megtekintők egyike, egy állatvédő egyesület buzgó hölgytagja, és egyesülete nevében azonnal feljelentést tett a bíróságon. "Állatkínzás" — hangzott a beadványban. "A hangyákat kiszakították természetes környezetükből, saját különleges társadalmi szervezetükből, és arra kényszerítették őket, hogy életfeltételeiknek nem megfelelő viszonyok között létezzenek, a művészeti mondandó állítólagos hordozóiként" — mutat rá az állatvédők beadványa, amely "a természet és az élőlények iránti tisztelet hiányával" vádolja a Hennáié szervezőit. Mindenesetre az állatkínzást törvény tiltja Olaszországban. Éppen ezért Janagi műve már nem látható a kiállításon. A hangyákat kiengedték, menjenek isten hírével. A rendezők kerülni akarták az esetleges pert és a vele járó rossz reklámot, s mindössze annyit jegyeztek meg: a hangyák nem védett faj, mint jó néhány másik, amelyet kipusztulás fenyeget. A természetvédők elégtétellel vették tudomásul a "műalkotás" felszámolását, s elálltak a keresettől. A törvényen nem esett csorba, de a hangyákat senki sem kérdezte meg, hol jobb nekik. Sorsuk ismeretlen. Párválogató Jó emberismerő Ön? Ha valakire ránéz, tudja, hova való, ki lehet a párja? A nyolc képre ránézve máris sorolhatja, hogy kihez ki vagy mi tartozik.
