A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)

1993-09-24 / 39. szám

SZABADIDŐ

Chris Pollack

Eltaláltam a gondolatát

— Te vagy az, Larry? — hallotta Flora hangját. Érdekes. Öt perccel ezelőtt valaki belépett a szalonba — és most csend. Miért nem ad Larry életjelt magáról? Mi történhetett már megint? Larry ezalatt ledobta a díványra a kabátját. Nem szívesen találkozott Flórával. Újabb kudarc, újabb leégés, s ennek ő maga volt az okpzója, gondolta.

— Én vagyok, Flora, én.

Flora látta a szemén, hogy ezúttal sem sikerült. Larry mellé lépett, megsimogatta az arcát, majd gyengéden megcsókolta.

— Szegénykém, látom...

Larry megvonta a vállát, és leült. Sokáig hallgatott. Az asszony leült melléje, és szótlanul nézte.

— El tudod képzelni, hogy mennyire elegem van mindenből? — mondta elkeseredetten. — Nem, arra nem gondoltam, hogy elsőre megkapom az osztályvezetői állást. A többiek ügyesebbek: tapasztaltabbak, agyafúrtabbak, ravaszabbak. Először tehát nem sikerült, de második alkalommal... Lindsay megkapta! Miért éppen Lindsay? Erre szeretnék választ kapni. Tudom, mindenki tudja. Cinthya, a hitvese az igazgatóhelyettes szeretője. Mindenki tudja, igen... és amikor Cohen helye is megüresedett... volt még egy őrült reményem. Már nem is emlékszem, hogy milyen indoklással bocsátottak el. Most ez az újabb eset... Tudod-e, hogy kinek ajándékozták a bőrkarosszéket? Valami Oswaldnak, Bostonból. A drága papa csemetéje, a nagyfőnök barátjának az elkényeztetett pubikája. Megmondták nekem szépen: "Nagyon sajnáljuk, Larry, mi magára gondoltunk, de..." Összeköttetések, átkozott összeköttetések. Mit lehet tenni?

Elhallgatott. Mozdulatlanul maga elé bámult.

Flora mindhiába kereste azokat a szavakat, amelyekkel megvigasztalhatta volna szerencsétlen élettársát. Osztályvezetői állás! Hű, ha megszerezhetné szegény Larry! Tekintély, magasabb életszínvonal, rang. Mit mondjon? Még azt a két szót sem merte megkockáztatni, hogy "majd legközelebb..."

Larry tovább beszélt.

— Legközelebb sem lesz szerencsém, tudom.

— Ez nem olyan biztos, Larry. Egyszer megszűnik ez a nyavalyás pechsorozat. Meglátod, egy szép napon megkapod azt a helyet...

— Egy szép napon? Nem várhatok életem végéig arra a szép napra! Az én számomra elmúltak már a szép napok.

Ebben a pillanatban Larry agyán átcikázott a gondolat. Mi történne abban az esetben, ha Oswald egyszerűen eltűnne? Egyáltalán — hívta valaki azt a nyomorultat New Yorkba? Miért nem maradt Bostonban? Ettől a pillanattól Larry türelmesen szövögette a hálóját, mint a pók.

Előzékeny, udvarias, szolgálatkész volt mindenkihez, s ilyképpen munkatársai azt hihették, hogy könnyen átvészelte az újabb kudarcot. Időközben persze éberen ügyelt Oswald minden lépésére. Megtudta például azt is, hogy az úriember szenvedélyes horgász, és mindennap lerándult a csatornához. Ezen az úton néhányszor elkísérte és megállapította, hogy mindig ugyanazon a helyen veti be a vízbe a horgokat. A gondosan előkészített terv már-már megvalósulni látszott.

Végül elérkezett az a nap, amikor Flora vidékre utazott beteg édesanyjához. Larry a hétfői napot választotta a terv végrehajtásához. Ez a nap a legmegfelelőbb, mert ilyenkor kevés horgász telepszik le a csatorna partján. A víkend alatt kedvükre hódolhattak buta hobbijuknak.

Vasárnap nem találta a helyét. Talán megállt az idő, vagy mi történt? Este azonban nyugodtan leparkolhatta a gépkocsiját — messze a házuktól, hogy a szomszédok ne,vegyenek észre semmit, majd lefeküdt. Ébredéskor valami határtalan magabiztosság uralkodott el rajta.

Mintegy száz méter választotta el attól a helytől, ahol Oswald horgászott. Még alig derengett, az áldozatának csak a körvonalait látta. A közelben egy teremtett lélek sem tartózkodott. Az ütés a halántékán érte Oswaldot, szó nélkül összecsuklott. Larry egyik kezével magához rántotta a pénztárcáját, a másikkal belökte az ernyedt testet a csatorna vizébe. Visszafelé menet senkivel sem találkozott az úton.

Másnap minden újság közölte a hírt. A rablógyilkosságnak nagy publicitást szenteltek. Larry mosolygott. Nincs messze az a perc, amikor... várjunk, ne hamarkodjuk el a dolgokat. A vállalatnál természetesen senki sem gyanakodott rá. Valami csavargó végezhetett szegény Oswalddal, gondolták.

Enyhe borzongást érzett, amikor megtudta, hogy az igazgató elkérte a titkárnőtől a dossziéját. Nehezére esett ugyan, de sikerült mindenki előtt eltitkolnia határtalan örömét.

A szalonban, otthon Flora várta. Megérkezett vidékről. Larry tüzetesen beszámolt mindenről: Oswald váratlan haláláról, és arról a csekélységről, hogy az igazgató megint előszedte a dossziéját. Az asszony bólintott, majd mosolyogni próbált. Szeme sarkából figyelte az urát, ám gyanújáról nem beszólt. Megtörtént, ami megtörtént, gondolta. Végeredményben a cél szentesíti az eszközt.

Larrynek szörnyű éjszakája volt. Lidércek gyötörték. A víz színén mozdulatlan hulla. Még a víz csobogását is hallani vélte. Hajnaltájt valahogy mégis elnyomta valami álomféleség.

Az irodában pokolian lassan múltak a percek. A munkát unalmasnak, borzalmasnak, undorítónak találta. Minden pillanatban várta az igazgató hívását, és ez meg is történt röviddel a munkaidő lejárta előtt.

Larry halkan bekopogott az igazgató ajtaján.

— Bejöhet, fiatalember.

Belépett, becsukta maga mögött az ajtót, és várt.

— Mozduljon... üljön le... Ön biztosan sejti már, hogy miért hívattam magamhoz?

— Meglehet, hogy eltaláltam a gondolatát, igazgató úr... merem remélni, hogy eltaláltam.

— Szóval áttanulmányoztam a dossziéját. Önre nézve rendkívül kedvező...

Larry arra gondolt, hogy nagyon hosszú ez a bevezető, gyerünk, essünk túl gyorsan a formaságokon. A torka összeszorult az izgalomtól.

— Valóban kiváló dosszié — mondta az igazgató —, de sajnos a grafológus véleménye... hm... ez az úriember rossz színben mutatja magát, barátom... felolvasok egy részletet a jellemzéséből: "Larry Winston lelkiismeretes, roppant lelkiismeretes, de nincs benne elég erő ahhoz, hogy bármit is kezdeményezzen, hogy valami nagyobb tettet hajtson végre. Az energia hiányzik belőle..."

NINCS BENNE KEZDEMÉNYEZÉS... NAGYOBB TETTET NEM HAJTHAT VÉGRE... HIÁNYZIK BELŐLE AZ ENERGIA...? Hát a gyilkosság? Megölt egy embert, és miért?

Az igazgató Larry szemébe nézett, és ebben a pillanatban megérezhette, hogy a halál leselkedik rá. Segítséget próbált hívni, de elkésett. Larry egy durva mozdulattal a szőnyegre söpörte az interfont. A párnázott ajtó és a vastag falak minden zajt felfogtak. Semmit sem hallottak a folyosón, az égvilágon semmit.

— Nincs bennem kezdeményezés? — üvöltötte Larry. Senki sem hallotta az igazgató rémült sikolyát. Larry elkapta a nyakát, és megszorította. Most már valósággal dühöngött.

— A grafológusok szamarak, igazgató uram... szamarak... szamarak... szamarak...

90 A HÉT