A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-09-10 / 37. szám
HÍRMONDÓ "Lélekben összenőve..." pénznemekről, a menekültkérdósről, a magyarországi kisebbségi törvényről, a kárrendezésről külföldiek számára, az ajánlott lépésekről, amennyiben egy külföldi bűncselekmény szenvedő alanyává válik Magyarországon, a turisztikáról és a sportkapcsolatok fejlődésének lehetőségeiről, tehát sok fontos kérdésről, amelyek az olvasókat érdeklik. A rendezvény kicsúcsosodását az esti gálaműsor jelentette. A nándorfehérvári győzőre emlékeztető harangzúgás után, amelynek ezúttal szomorú aktualitást adott ugyanezen város mai hatalmasainak szörnyűséges, mások elnyomására irányuló sugallata, felvételről felcsendült minden idők egyik legszebb magyar asszonyának, a felejthetetlen Jákó Verának érzelmektől túlfűtött, izzó hangja, üzenetként a világot jelentő égi deszkákról. Perceken át zúgó vastaps tanúsította, hogy közönsége ma is rajong érte, a nótakirálynőért. Ezt követően • Sorsolás a csaknem háromórás színes műsor szereplőinek puszta felsorolása sem könnyű feladat: Kalmár Magda operaénekes, Csornák János és Tréfás György színművész, Takács Béla nótaénekes, Sánta Ferenc és a Magyar Nemzeti Cigányzenekar képviselték Magyarországot, a többiek a kisebbségi magyarokat: Nemes Levente Sepsiszentgyörgyről, Czinkota Mihály New York ból (mindketten színészek). Cipolla Gizella a kijevi Operaház énekesnője, Miskovics László a pozsonyi Új Színpad színművésze (ő a tíz évvel ezelőtti Jákó Vera műsorban is szerepelt). Fellépett a sepsiszentgyörgyi Háromszék, a szlovéniai Asszonykórus Lakosról és a dunaszerdahelyi Istiglinc. Ez utóbbi két bájos táncosa az Abrahám Dezső vezette sorsoláson a tíz hatalmas postai zsákból kihúzta azok nevét, akikre Fortuna rámosolygott. A szívszorítóan szép műsorra sokáig emlékezhet a jelenlevő közönség. A többiek pedig szeptember másodikén egyórás ízelítőt kaphattak belőle a budapesti tévében, felvételről. A Dunasat Alapítvány a budai újságvásárt nem szánta egyszerinek, megismételhetetlennek. A tervek szerint a jövőben lesz folytatása. Remélhetőleg akkor a pesti szerkesztők is eltalálnak Budára. Mindannyiunk érdekében nagyon fontos lenne. Ozogány Ernő Fotó: Méry Gábor Az idei Selye Napok VI-os bástyabeli műsorai közül a legvonzóbb és legszínvonalasabb SINKOVITS IMRE és fia, VITAI ANDRÁS (névváltoztatás egy rokonuk neve szerint — a szerző megj.) közös zenés-irodalmi összeállitása, a "Lélekben összenőve" című produkció volt. Az utóbbi években a tájainkon is gyakran vendégszereplő színművész színpadra lépését mindenütt lelkes ováció fogadja. Ez történt Komáromban is, ahol a közönség őszinte szere te te a meghatódottság könnyeit csalta apa és fiú arcára egyaránt. A két művész irodalmi-törté-A címben szabatosan körbehatárolt témakört járják körül a hat országból érkező szakemberek azon a háromnapos tudományos tanácskozáson, amelyet a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság kezdeményezésére a Szlovákiai Magyarok Folklórszövetségóvel, a komáromi Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztályával és a komáromi Városi Művelődési Központtal karöltve, 1993. szeptember 10—12-e között Komáromban rendeznek. A múzeum és a művelődési központ épületeiben zajló rendezvény keretében neves ukrajnai, romániai, jugoszláviai, ausztriai, magyarországi és hazai szakemberek szólnak majd a népzene, a néptánc, és a népköltészet továbbéltethetőségéről, betagozódási lehetőségeiről mai mindennapi kultúránkba, illetve napjaink művészeti irányzatai közé. Az elmónelmi sétára kalauzolta a nézőket, ízelítőt adva a magyar múlt egy-egy jelentősebb korszakának a hangulatából. Eközben felcsendült néhány dal és nem hiányzott a gitárszó sem. A műsor második — vidámabb részében fesztelen csevej és anekdotafüzér következett. A befejezés pedig maga volt a "lélekben összenőtt", egymást féltő-szerető apa és fiú vallomása. A műsort Vitai András rendezte. Az előadás alatt nemcsak a kánikula miatt érezhettünk jóleső melegséget... MI - KÓ Fotó: a szerző leti jellegű előadásokat gyakorlati konzultációk is kiegészítik, amit még színesebbé és kézzelfoghatóbbá tesz az a népzenei bemutató, amelyre 1993. szeptember 10-én 19 órai kezdettel a Városi Művelődési Központ nagytermében kerül sor. Ebben kiváló hazai népzenei és néptáncegyütteseink. folklórcsoportjaink és szólistáink mutatják majd be tudásuk legjavát. Az egész akcióra az Európa: Kulturális Örökség Napjai keretében kerül sor. Liszka József Kutatás — feldolgozás — továbbadás (Előzetes egy komáromi népzenei konferenciáról)