A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-09-10 / 37. szám
OTTJÁRTUNK A falu visszakapta nevét Nyitracsehi nevét az okiratok először 1248-ban "Cheg" alakban említik. Ám akadnak krónikások, akik azt vallják, hogy a falut már az államalapítás első századában csehek lakták és nevét onnan kapta. Az írásos adatok viszont azt bizonyítják, hogy a cseh, morva és szlovák telepesek jóval később, a törökdúlás idején, illetve a törökök kiűzése után érkeztek a faluba. A nép mentalitása, nyugodtsága és szorgalma arra vall, hogy a különböző nemzetségek és nemzetiségek mindig megfértek egymással, noha a legtöbb intézkedés az évszázadok folyamán, de főként századunkban a község magyarsága ellen dolgozott. Kezdjük talán ott, hogy a Nyitra völgyében, de a Cétényke folyó partján elterülő földekre Trianon után újabb telepeseknek és egy-két nyitrai kereskedőnek is nagyon fájt a foga. A Szlovák Állam idején a község magyar iskoláját bezárták, csak a háború utáni években nyíltak magyar osztályok. Sajnos, olyan tanítót kaptak, aki a magyar nyelvet még "konyhai" szinten sem beszélte. Nem is törődött a gyerekek tudásának fejlődésével, talán még az osztálykönyvet sem vezette, leginkább akkor volt boldog, ha a gyerekek hiányoztak. Sokan közülük alig tanultak meg írni-olvasni. Mindezek nem légből kapott kijelentések, még ma is élő — akkor Nagycétényben működő — pedagógusok (Chovancsek Sándor, Kurcsa András, Deszet Margit) tudják bizonyítani, hogy a hatodikba érkező gyerekekkel bizony akadt gond bőven. Nagyon az alapoknál kellett velük kezdeni a foglalkozást. Az is tény viszont, hogy a nyitracsehi iskolából érkezett gyerekek szorgalmuknál fogva gyakorlatilag három esztanterem és a tanító lakása is volt egyúttal. A tanítónak nem lehetett valami nagy a fizetése, a szegény tanító halászgatással pótolta botrányosan csekély jövedelmének hiányait. Lám, abban az időben a Cétényke medrében gazdagon termett a hal, a "szegény tanító" a halászatból eltartotta önmagát és családját. Ámde kísérjük figyelemmel a krónikás további sorait: "Külön tanterem csak 1857-ben csatoltatott a tanítói lakáshoz, mely 1875-ben megnagyobbíttatott; 1893-ban pedig a tanító lakása még egy szobával láttatott el. így a kántortanító lakása áll 2 szoba, 1 konyha, 1 kamrából. Az egész vályogból rakott, fazsindelytetővel fedett." Áz újabb kori történelemben a két háború között Nyitracsehiben Mihalik Mária, Gajdárné Csáby Irma és Gajdár Jenő — egyben tanfelügyelő is volt — végeztek áldásos tanítói munkát és ellenálltak az akkor is dívó elnemzettelenítő törekvéseknek... A háború utáni politika sem kedvezett a magyarságnak: jött a reszlovakizálás és a Csehországba való kitoloncolás. Nemsokára következett a földet szerető parasztság megbuktatása, a szövetkezetesítés, ami nem volt kártékonyabb, mint a szövetkezetek jelenlegi szétverése... Nyitracsehi neve csaknem harminc éven át — 1960 -tói 1989-ig — eltűnt a közigazgatásból és majdnem a köztudatból is. A falu "Nitrany" néven kényszerházasságban élt a zömében szlovákok lakta Kiscéténnyel, s ez nem kedvezett egyik községnek sem. A falu önállósulása után Száraz Vendel lett a polgármester, a kultúrát ápoló, falujáért elkötelezetten A vámosladányiak a Csemadok-napon A katolikus tamplom tendő alatt elsajátították a tananyagot, jó eredményeket értek el, nóhányan gimnáziumban és más iskolákban folytathatták tanulmányaikat. Az igazi kulturális lendületet a falu és az iskola életébe az ötvenes évek végén Pozsonyból érkező friss tanerők hozták. Az azokban az években végzett tanulók közül Csámpay Balázs, Pócsik Béla és sokan mások ma a Csemadok ólén állnak és részt vesznek a falu politikai életében, kultúrájának formálásában... Egy régebbi feljegyzésben bukkantam rá, hogy Nyitracsehi első iskoláját 1830-ban az esztergomi főapátság segélyéből építették. Az iskola csupán egyetlen szobácskából állt: A A HFT tevékenykedő embert ismerhettem meg személyében... Nyitracsehibe való látogatásom célja a Csemadok-nap megtekintése volt. Régi emlékeim jutottak eszembe, amikor gyermekkorom néhány vakációját a jó, öreg Suba sógoréknál töltöttem, nemcsak más szokásokat irmertem meg akkor, hanem néhány, számomra szép új szóval is gyarapodott szókincsem: csápka — sapka; mákos csícsa — mákos tészta; pási — nagyapa, öregapa; bocsora — vacsora és még sorolhatnám ezen palócos, archaikus nyelv porladó gyöngyszemeit. Értékük annál is becsesebb, hogy bizonyságul szolgálnak a szlovákokkal évszázadokon át tartó békésen zajló életről, egymás megbecsüléséről, amelyet az utóbbi néhány esztendő alatt bizonyos erők igyekeznek mesterségesen megbontani. A község arculatához tartozik még az is, hogy mélyen vallásos nép lakja. A bársonyos forradalom után Emőkéről (Janíkovce) bejáró "szlovák" papjukat elhelyezték, aki mindig tiszteletben tartotta a magyar hívők nemzeti öntudatát és lelkivilágát. Az újonnan kinevezett lelkipásztor egy kukkot sem tudott magyarul. Ekkor jöttek a bajok. A szlovák lelkipásztor szlovákul celebrálta a szentmiséket és tartotta a prédikációit, gyóntatta híveit. A hívők viszont magyarul válaszoltak, imádkoztak és énekeltek templomuk felszentelt falai között. Egyszóval zűrzavar keletkezett, s a magyar hívők kérték papjukat, hogy tanuljon meg magyarul. Mindez egy vasárnap, a délutáni litánia után történt, amit a pánikkeltők, de különösen a járási lap úgy szellőztetett, hogy Nyitracsehiben verik a papot! Az egészben az a legszomorúbb, hogy sem az egyház, sem maga az érintett pap nem cáfolta a "rémhírt". Azóta a kedélyek lecsillapodtak, s a Nyitráról odajáró Szekeres István főtisztelendő úr — idős kora ellenére is — odaadással, buzgón látja el hívei lelki szükségletét. A tüskék nyomai a hívők szívében azonban ottmaradtak... Nyitracsehi mindig arról volt nevezetes, hogy a Csemadok-napokat példásan meg tudta szervezni, s a közönség és a szereplők is jól érezték magukat. A falu tetővel fedett szabadtéri színpada és nézőtere vonzza a közönséget. Alapiskolájából most fellépnek a legkisebbek, s a nyitracsehi leánytáncnak már hagyományai vannak. A férfikórus közismert az országos rendezvényekről, Zselizi napokról is, de különösen akkor válik színessé műsoruk, amikor a pogrányi folklórcsoporttal közösen lépnek színpadra. Az augusztus első vasárnapján megtartott Csemadok-napon Csámpay Balázs a Csemadok elnöke köszöntötte a közönséget és a szereplőket. A hazaiak mellett fellépett a nagycétényi iskola citerazenekara, az újonnan alakult leánykórus (Jócsik Erzsébet vezetésével) és az ismert férfikórus is (vezetőjük Ravasz Tibor). A nagykéri éneklő csoport sem hiányzott (Gróf Györggyel az élen), s az iskola leányokból álló tánccsoportja (Szibilla Lenke irányításával) színes, hangulatos műsort mutatott be. Ám a Csemadok-nap fénypontja mindenképp a Vámosladányi Tormás Gyermektáncegyüttes műsora volt... A szép, hangulatos délután után némi keserűség fogott el, megtudtam ugyanis, hogy csak 5 első osztályos magyar gyerek lépi át majd szeptemberben az iskola küszöbét. Azt mondták, ez nem kevés, a szlovákban csak azért vannak többen, mert Kiscétényből is Csehibe járnak a gyerekek. De mindenképpen szomorú, hogy a szorgalmas falu, a mindig igyekvő nép fogyóban van. A jelenségre érdemes odafigyelnünk! MOTESIKY ÁRPÁD
