A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-09-03 / 36. szám
ÉGTÁJAK tüskebozót borul, s mezein a burján tenyész, úgy döntött, megválik özvegyi fátylától. Mikor néném szándékának híre futott, izgalom lett úrrá messzi vidéken. Minden meglett ember egyszerre házasulandó legénynek érezte magát. Badger megye bűnügyi lajstromából pedig bárki meggyőződhet, hogy azon évben több házasság köttetett, mint egy teljes évtized leforgása során, annak előtte vagy utána. Néném azonban nem volt a szerencsések közt. A férfiak elvették a szakácsnéjukat, mindenesüket, elhunyt feleségük édesanyját, halálos ellenségük húgát— elkelt minden hajadon, s az olyan férfiú, aki szépszerével, udvarlással feleséget szerezni nem bírt, megjelent a közjegyző előtt, és hivatalosan kijelentette, hogy több felesége sír utána Indiában. Rettegett mindenki, hátha Türelem néném választása őt találja. De az olvasó is nyilván tudja már, hogy néném kemény fából volt faragva. Mivel az ijesztő házassági járvány a megyében csupán egy férfira nem ragadt át, néném erre az egyre vetett szemet, s nem nyugodott, amíg haza nem hozta magának. Mint kiderült, nagyon hosszú ember, metodista lelkipásztor, és Hugginsnak hívják. Mérhetetlen hosszától eltekintve, Berosus Huggins tiszteletes úr nem volt rossz ember, és nem esett a feje lágyára. De amilyen vézna, mélakóros ragyabunkó volt, nemigen hiszem, hogy a nők kaptak volna rajta, legalábbis Észak-Amerikában nem. A kalapbúbja a feje búbjára simult, a karimája pedig mind szemét, mind füle két lenge karéját elfödve a világ elől. Öltözetének más látható darabja nem is volt (ha a ráncos tehénbőrcsizmáját nem tekintette az ember, mert aki csak rátekintett erre a suvikszot nem látott csizmára, a szeme is megfájdult belé), mint a szűk fekete felöltője, ami mégis egy illemtudó kísértet. Annyira e világtól elrugaszkodott jelenség volt, hogy valahányszor kiment a kukoricásba, a rabló varjak otthagyák a szemet, és körülötte rajzottak, a legjobb helyért marakodva szentelt személyén. A házasságot követő napon Türelem néném berendelte Berosus tiszteletest a ház tárgyalószobájába, s szándékát az alábbiakban ismertette vele: — Meg is mondom neked, Huggikám, mindjárt, mi lesz a tennivalód. Először is a kerítést hozod rendbe, mert a tüskebozót kiirtásához férfikéz kell. Aztán nekiállsz gyomlálni; mikor azzal megvagy, a kocsinkat pofozod helyre, egyszóval, gatyába rázod a gazdaságot. Ezzel meg is van a munkád az ekövetkező két esztendőre, aztán majd nézünk valami mást, hogy el ne kanászkodjál. A lelkipásztorkodásról egyelőre szó se lehet. De ha már megvagy a... Szegény ártatlan Pheobéről majd elfelejtkeztem! — Egy szóra, Mrs. Huggins — szakította félbe élete méla párja. — Tiszta szívemből remélem, hogy a Gondviselés segedelmével megfelelek a gazdasági teendőknek. Hanem ez a Phoebe testvér... mintha még nem lett volna hozzá szerencsém. Hittel remélem, hogy nem e világ hiúságaival eltelt személyt ismerek meg benne... — Nem ismeri Phoebét! — kiáltott fel néném őszinte meglepetéssel. — Azt hittem, Badgerben mindenki ismeri már! Hát ideje, hogy megismerd, másképp nem vakargathatod meg a lábát minden áldott reggel! — Nem kétlem, asszonyom — felelte Berosus tiszteletes, áldozári méltósága teljében —, hogy Phoebe húgunk lelki szükségéről gondoskodnom örömteli kötelességem, ami azonban az említett testi szolgálatot illeti, tisztelettel megjegyezném, hogy ahhoz gyakorlottabb, mégpedig lehetőleg női kezek kívántaménak. — Te vén hülye! — meresztette rá szemét a néném. — Hiszen Phoebe... tehén! — Ha viszont így áll a dolog — folytatta férje zavartalanul —, akkor csakugyan énrám háramlik a testi jólétéről való gondoskodás. Épp ezért Phoebe lábának fogom szentelni minden időmet, amit a Sátánnal s a dudvával folytatott viaskodásom meghágy. E szóval Huggins tiszteletes úr válláig a fejébe húzta kalapját, rövid áldást mondott ifjú asszonyára, és nekivágott a szérűskertnek. Előttünk azonban magyarázatra szorul, hogy a tiszteletes úr kezdettől fogva tudta, kicsoda Phoebe, sőt hallomásból ismerős volt vétkeivel is. Egy látogatás erejéig meg is tisztelte már, rövid, egyórás első vizittel, melynek során bizonyos távolságból ugyan, de megmutatkozott Phoebe előtt, minden oldaláról. Volt tehát alkalmuk, hogy kölcsönösen kikémleljék egymást, és eldöntsék, mi a legközelebbi teendőjük. DÉNES GYÖRGY Parányi öröm Ha még rámtalálna egy parányi öröm, meghatva dadognám; köszönöm, köszönöm, azt az örömet eldugnám szivembe, nem venném elő, csak lm jön az este. Akkor vigasztalna, ha nőnek az árnyak, mikor az emlékek csöndben visszajárnak, akkor venném elő, ha a bánat szárnya nagy sötét felleget vetne a világra. A derék tiszteletes jegyajándékai közt volt egy két és fél méteres öntöttvas szívókút is, amelyet néném a tiszteletessel együtt már házhoz szállított. A szívókút a csűr tövében került ideiglenesen elhelyezésre, hogy majd a csűr előtt, a pallóval lefedett kútakna fölébe szerelik. Huggins tiszteletes úr most nekilátott, a szívókutat kijelölt helyére állította, s szilárdan hozzácsavarozta a pallóhoz. Ezután kivetkőzött hosszú felöltőjéből s kalapjából. A kabátot fölsegítette a szívókútra, kalapját pedig odaillesztette a szerkezet leghegyébe. A szívókút lenyomott karja úgy kunkorodott föl a kabát két szárnya közt, mint valami farok, de a pártatlan szemlélő efölött szemet húnyt, nem mondhatott mást, midőn a fölöltöztetett szívókútra nézett, mint hogy Huggins tiszteletes úr szokatlan jó színben van ma. Ilyen előkészületek után a derék tiszteletes becsukta a csűr kapuját, mert tudta, hogy amint a konyhakertben rugdalózó Phoebe ezt az óvatossági rendszabályt észreveszi, nyomban jön, és berúgja a kaput. így is történt. Újdonsült gazdája közben kabát- s kalapjafosztottan leheveredett a sűrű léckerítés mögött, és egy kiütött bütyök résén át jóleső izgalommal leste a fejleményeket, mit sem törődve a felfázás kockázatával. A tehén jó ideig úgy tett, mintha észre sem venné a szérűskert közepén álló alakot. Sőt, mindjárt, amint befutott, hátat is fordított neki, megállt, és alvást színlelt. Mikor látta, hogy a csel nem válik be, néhány percig tanácstalanul állt, kedvetlenül kérődzött közben , de látszott rajta, hogy a fejében egymást hessentik el a jobbnál jobb ötletek. Aztán az orrát földre szegezve, lassan közeledett, mintha valami elhagyott apróságot keresett volna. Kitért jobbra is, balra is, azonban a rossz szándék egyre közelebb vitte. Mikor már tehénhossznyira állt a vaslelkésztől, megállt, s feléje tolta az orrát, mintha pénzt, hatalmat, világi hízelgést megismerve, már csak egy szerető simogatásra várna — mint aki keservesen okult fiatalsága tapasztalatain. Aztán megint közelebb lépett, baráti jobbot keresve, szeretetre méltó képpel, álnokul bólogatva, kacsintva, somolyogva, végül sarkon fordult, és villámsebesen kirúgott. Páldátlan erejű rúgás volt, hasonlítani se lehet máshoz, mint a lapos guta simításához. Bámulatos volt a hatás is. A tehenek nem hátrafelé rúgnak ki, hanem oldalvást. A bűnös szándék, hogy Isten egyszálbél szolgáját a következő ünnepkör közepére helyezze át, visszaszállt a tehénre. Kínjában pörögni kezdett, akár a facsiga. Olyan sebesen pörgött, hogy már-már kozmikus ködbe enyésző gömbölyded csillagtehénnek látszott, és akár a Saturnust, körkörös csík övezte: farka forgó fehér bojtja. Ahogy aztán a pörgetőerő lassan csökkent, majd kihagyott, Phoebe támolyogni kezdett, végül oldalra dőlt, s a hátán állt meg, négy lábával az égnek, abban a szent hitében, hogy a világegyetem fölébe kerekedett, s most már személyes kényelmét feláldozva, neki kell fenntartania. Aztán bágyadtan magába roskadt. Mennyi ideig hevert ott eszméletlen, maga sem tudta, végül azonban, amint nyílt a szeme, és rátekintett az istálló nyitott ajtajára, “hívta az, szebben, mint a messzi tájék", épp ezért feltápászkodott, inogva megállt három lábon, megdörgölte a szemét, s láthatóan az égtájakat kereste. Aztán meglátta a vaslelkészt, akit a hite megtartott, talpon. Nézte-nézte, aztán megtört búcsúpillantással elindult, bicegve, szerény hajléka felé. Kicserélt tehén volt. Kezes tehén. Néhány hétig dagadt nagy bunkót hordott a hátsó lába helyén, de aztán a gondos kezelés "gatyába rázta", mint gazdasszonya mondotta volt, vagy, mint Isten méla szolgája állította, "visszatért belé a lélek". Jámbor tehén lett belőle, "békén űzte gyermekes ábrándjait" — amj szintén a tiszteletes megállapítása volt. Ő tudta legjobban, hiszen ő vette fájó lábát az ölébe, sőt, ami Phoebe kezességét illeti, bízvást a szájába is vehette volna. Phoebe jelleme oly gyökeresen megváltozott, hogy egy szép napon maga Türelem néném is rászánta magát, ki mindaddig, képesen szólván, Phoebe köntösének szegélyét nem érintette volna, hogy egy tepsi tarlórépával kedveskedjen neki. A szentségit! De azt látni kellett volna, milyen egyenletesen szétkente Phoebe az én jó nénémet az istálló kőfalán! Én el nem tudtam volna dolgozni szebben, vakolókanállal. Bartos Tibor fordítása A I
