A Hét 1993/2 (38. évfolyam, 27-52. szám)
1993-08-27 / 35. szám
*\ FIGYELŐ A CITERAS... Már több alkalommal is elmondtam és leírtam, hogy bennem a citera zengő hangjai különös, ősi érzelmeket és hangulatot szabadítanak fel. Nagyon ősi magyar hangszernek képzelem, holott tudom, hogy más tájakon is elterjedt, közkedvelt népi hangszer, csak mifelénk vált az ünnepélyek, színpadok hangszerévé. Pedig nagyon elterjedt Kelettől Nyugatig és a tengeren túl is előszeretettel pengetik. Citerás emlékeim között kutatva egy csiffári citerás jut eszembe, aki egyszerű hangszerén, talán paraszti vályús citera volt, egyszerű játékával — lúdtollal pengette hangszerét és nyomót is használt —, néma csendet parancsolt maga köré. Rövidke próbálkozás után magam is kitanultam az egyszerű dallamok pengetését. Később aztán találkoztam néhány jó nevű citerással, közülük Pribojszky Mátyás viszi a pálmát elmélyült, virtuóz játékával... Egyszer gyermeklapunk, a Tábortűz szerkesztőjével, Tóth Elemérrel beszélgettünk a citeráról, elterjedéséről és népszerűségéről. Örömmel állapítottuk meg, hogy mára elterjedt a gyerekek körében is. Felvetődött a kérdés, illetve annak lehetősége, hogy a gyerekek általános elméleti ismereteinek gyarapítása, de főként a gyakorlati tudás csiszolása érdekében nem ártana egy "Citeraiskolát", útmutatást írni, amelyet a Tábortűz folytatásokban közölne. Némi gondolkodás után a feladatot elvállaltam, de akkor még nem sejtettem, hogy a zeneelmélet menni fog, csak a gyakorlati rész megírása ütközik majd akadályokba. Bizony sokáig egy helyben topogtam: a húrok kiválasztása, a nagy- és kiscitera húrjainak hangolása, az ujjak tartása, a pengetés mind olyan dolgok, amelyeket receptszerűen előírni nem lehet. Ekkor jutott eszembe Szőke György (a képen), a nagycétényi citerások prímása. Egy júliusi napon kerestem fel nagycétényi otthonában. Beszélgetésünk témája természetesen a citerazene volt. Gyuritól megtudtam, hogy példaképe a citerazenében Pribojszky Mátyás. A cétényi citerás egyébként más hangszereken is játszik. A húros hangszerek közül a gitárt, a mandolint és a hegedűt részesíti előnyben. Zsolnán — ipari tanuló korában — megtanult klarinétozni, és később villanyorgonán játszott egy kisebb zenekarban. Mára véglegesen a citera mellett döntött, de elmondta, hogy más hangszerek ismerete segítette, és ma is jól jön a citerajáték fejlődése terén. Ám Gyuri az a fajta ember, aki tudását nem tartja meg magának, hanem az érdeklődőknek segít. Alig egy évvel ezelőtt alakította meg az iskola citerazenekarát a legkisebbekből. Azt tapasztalta, hogy azok, akik már más hangszeren — zongorán, harmonikán, esetleg hegedűn — játszanak, gyorsabban fejlődnek. Ám nem feltétlenül szabály, hogy egy mellékhangszer is szerepeljen a citerás életében... Az első citerazenekart Nagycétényben a nyolcvanas évek legelején alakították meg, mind felnőtt emberek, de családapák is voltak a zenekar tagjai között. Kosa Ottó, Sáfár Tibor, Kisuczky József, Hupka László és természetesen Szőke György neve kerül be az első zenekar krónikájába. Nemsokkal utána megalakult a fiatalok citerazenekara is: ifj. Kosa Ottó, Szovics Péter, Bugár Attila, Kisuczky Maros, Bridis Mari, Bridis Peti és Berkes Ferenc — mind az alapiskola tanulói voltak. A legújabb zenekar kezdetben 14 tagból állt, de voltak akik lemorzsolódtak. A próbák rendszeres látogatói: Bödör Csaba, Bödör Laci, Kupecsek Józsi, Presinszky Marika, Bridis Veronika, Dudás Évi, Dudás Zoli, Szusztor Laci és Presinszky Gellért. Műsorszámaik gerincét a zoboralji népdalok alkotják, de játékukra, citerazenéjükre a berencsi lányok is táncolnak. Egy korábbi cikkünkben már elmondtuk, hogy a zsérei találkozón a nagycétényi citerások játékát dr. Hegedűs Lóránt református püspök is megdicsérte. Gyuri nem tétlenkedik, szeptember elejétől egy újabb gyermekzenekar szervezésén dolgoznak, hogy mire a mostani zenekar tagjai kikerülnek az iskolapadból, legyen utánpótlás. Egyelőre nagy az érdeklődés a faluban a citerazene iránt. Talán a hangszerhiány okoz gondot, de bíznak, hogy a vágkirályfai Pozsonyi Csaba hangszerkészítő győzi majd a citerák készítését. Lám, Nagycétényben egyetlen jó citerás, Szőke György forradalmat csinált, s aránylag rövid időn belül követői is akadtak. MOTESIKY ÁRPÁD Új köntösben régi szellem Rimaszombatban tetszetős, a város arculatát szépítő új épületbe költözött a takarékpénztár, a pénzbeváltó és az adóhivatal. Örülhetünk, hiszen a kulturált környezetben jobban érzi magát az ügyfél és az alkalmazott is. Elégedettségünk mégsem teljes. Úgy tűnik, az új külső nem mindig jár együtt új tartalommal. Szerintem az említett intézmények, hivatalok szellemisége nem változott meg a költözéssel. A kényelmes, modern, hogy úgy mondjam a századvégi Európa mércéjének megfelelő környezet nem váltott ki az illetékesekben szemléletváltást. Nem sikerült magukévá tenni a fejlett demokráciák emberközpontú eszmeiségét, amely elengedhetetlenül szükséges a különböző nemzetiségek problémamentes együttéléséhez. A kétnyelvű információszolgáltatás hiányára gondolok. Egyetlen magyar nyelvű eligazító tábla sincs elhelyezve a takarékpénztár épületén. (Sem kint, sem bent.) Az átköltöztetett könyvtár esetében sem jobb a helyzet. Nehezen olvadnak a jegek. Érthetetlen számomra, hogy egy ezeken a tájakon őshonos közösséget, amelyik hosszú évszázadok óta itt él, miért kezelnek másodrendűként saját hazájában? S történik mindez annak ellenére, hogy legmagasabb állami tisztségviselőink naponta ismételgetik, hogy Szlovákia maradéktalanul eleget tesz a nemzetközi elvárásoknak az emberi és kisebbségi jogok területén.. Ezeknek az állításoknak nincs valós alapjuk. Éppen ellenkezőleg, a gyakorlatban e téren negatív tendencia érvényesül. Rimaszombatban a nyelvtörvényt követően minden hivatalról következetesen eltávolították a magyar feliratokat. Úgy tűnik, hogy az Európa Tanács Szlovákiával szemben támasztott követelményeinek teljesítését inkább csak megtévesztő, hangzatos ígérgetésekkel, a lényeget nem érintő látszatmegoldásokkal akarja kijátszani az állami politika. Csak azt nem tudom, kinek jó ez? Nekünk nem, annyi bizonyos! Nem ez az útja az igazán békés, rendezett együttélésnek. Szülőföldünkön otthon akarunk lenni! De otthont teremteni csak úgy tudunk, ha beleszólhatunk a körülöttünk zajló eseményekbe, és aktív részesei lehetünk az életünk minőségét befolyásoló, környezetünket alakitó történéseknek. Az útonútfélen hangoztatott egyenjogúság kicsiny hazánkban aligha egyértelmű fogalom. Valószínűleg vannak közöttünk egyenlők és egyenlőbbek. Az egyenlőbbeknek kijár teszem azt a "daňový úrad" felirat, az egyenlőket ellenben nem illeti meg az "adóhivatal" feltüntetése. Fel nem foghatom, mi kivetnivalót talál a hivatalos politika a kétnyelvű tájékoztatásban a vegyesen lakott területeken? Ilyen irányú igényeink teljesítése nem érintené hátrányosan szlovák nemzetiségű polgártársainkat, hiszen semmilyen módon nem korlátozná jogaikat. Kifejezné viszont a többségi nemzetnek irántunk érzett megbecsülését, jóindulatát és elősegítené az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló, toleráns együttélést. Vagy éppen ezek a fogalmak nem kapnak jelentőséget a szlovák politikai reprezentáció szótárában? Valószínűleg ez a magyarázata az általam eddig értetlenül szemlélt kormányzati kisebbségpolitikának. EGYÜD LÁSZLÓ A HÉT 7
